2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szeptembertől drágulnak a vonatjegyek

  • 2013-08-23 14:35:16

Szeptembertől drágulnak Romániában a vonatjegyek, az utasoknak egyes szakaszokon akár 10 százalékkal is többet kell fizetniük egy útért.

Szeptembertől drágulnak Romániában a vonatjegyek, az utasoknak egyes szakaszokon akár 10 százalékkal is többet kell fizetniük egy útért.

Az Agerpres hírügynökség szerint pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amely a vonatközlekedés drágításáról szól. Ebből kiderül, hogy a megtett távolságoktól, valamint a vonat besorolásától függően 0,9 százalék és 10 százalék közötti jegyáremelkedésre számíthatnak az utasok.

Az árak emelését a román államvasutak személyszállító részlege, a CFR Călători kérte a kormánytól arra hivatkozva, hogy az elmúlt két évben 8 százalékos volt az infláció.

A román állami vasútvállalat nehéz anyagi helyzetben van, hosszú ideje veszteségesen működik. Alacsony versenyképességének egyik fő oka a leromlott vasúthálózat, ami miatt a személyvonatok átlagsebessége óránként 43 kilométer, a tehervonatoké pedig 21 kilométer.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató