A szentlélek Marosvásárhelyen
A szentlélek is téved néha. Az ő programját is a feljebbvalói állítják össze, így aztán nem csoda, ha évezredenként egyszer-kétszer homokszem kerül a gépezetbe.
A szentlélek is téved néha. Az ő programját is a feljebbvalói állítják össze, így aztán nem csoda, ha évezredenként egyszer-kétszer homokszem kerül a gépezetbe.
Eredetileg Nagyváradon kellett volna tisztelegnie Szent László magyar király sírjánál. Tudva van, hogy 1406-ban nagy tűzvész pusztított a templomban, ám Szent László ereklyéi sértetlenek maradtak. Ennek hírére még Luxemburgi Zsigmond császár és király is elzarándokolt Nagyváradra, akkor határozta el, hogy ő is a szent király mellé temetkezik.
A mennyei számítógépek azonban siettetni kezdték a szentlelket, mondván, hogy csúszik a program, és már Hunyadi János gyulafehérvári sírjának felkeresésére sem jut idő. Sietni kell, mert a Nyárádmente fölső végében elindultak a keresztalják Csíksomlyó felé. A szentlélek erdélyi körútjának legvégső állomása pedig éppen a somlyói búcsú. Ha jut idő, még átruccan esetleg a csángókhoz is, amennyiben nem tiltakoznak az ortodox testvérek.
A szentlélek éppen leszállt a vidrátszegi reptéren, és ideje sem jutott rendesen körülnézni, máris eltérítette kocsiját két kedves forradalmár, akik mindenáron meg akarták védeni a szeparatistáktól. A szentlélek ritkán foglalkozott politikával, és ezúttal sem értette, miről lehet szó, elengedte füle mellett a dumát, lazán beült a karszalagos forradalmárok közé a kocsiba, és csak a marosvásárhelyi főtéren szállt ki.
Ott valamiféle összetűzés nyomai: törött lécek, elhajigált botok, fejszenyelek és járdakövek sokasága, főleg pedig mindenféle szemét, kötszerfoszlányok, vattadarabok szerteszét; itt-ott a vérfoltok is mutatták, hogy tömegverekedés zajlott nemrég. A szentlélek fölemelte a mutatóujját, és halkan sóhajtott egyet.
Aztán belépett egy boltba. Az elárusítók igen előzékenyen fogadták, így köszöntötték: Bună ziua!, Jó napot! Tessék!, Poftiţi!
És a szentlélek nem győzött csodálkozni a bőséges választékon, meg is jegyezte a két karszalagos forradalmárnak, hogy ez már egészen európai színvonal. Mire a karszalagosok rögvest kámforrá váltak, a helyükön mindjárt ott termett két helyi képviselő, mindkettő az anyanyelvén próbálta rábeszélni a szentlelket, hogy írja alá csatlakozási szándéknyilatkozatukat az Európai Unióhoz.
A szentlélek rutinszerűen angolul válaszolt, mire a képviselők pánikszerűen faképnél hagyták.
Ezután gyalog indult a Tudor negyed irányába, mert úgy volt megbeszélve, hogy a Jeddi út végén Márton Karcsi fölveszi az autójába, és Nyárádremetén teszi csak le, ott csatlakozhat a keresztaljához.
Igen ám, de Márton Karcsi éppen az egyik szupermárketben márkecolt, a szentléleknek majdnem félórájába került elérnie őt, és közben kétszer ki is utasították, mert nem tudta a rendet: hogy bevásárló kisszekér nélkül nem illik bemenni az óriásboltba. És az sem valami udvarias gesztus, ha csak úgy kisétálunk onnan, semmit sem vásárolva – ez még akkor is nagyon ciki, ha történetesen szentlélek az ember.
Mire sikerült azonosítaniuk egymást, bizony eltelt némi idő, és ez akkor is érvényes, ha a szentlélek tér- és időtere némileg eltér a miénktől.
A szentléleknek az volt a problémája, hogy egy magas, kopaszodó férfit kellett volna megtalálnia. Márton Karcsinak viszont halványlila gőze sem lehetett a szentlélekről.
Mégis, a kasszánál valahogy összejöttek. És láss csudát, ott is két nyelven köszönte meg a pénzt kezelő högy a vásárlást. La revedere! Viszontlátásra!
A szentlélek még most sem értette, hogy ez miért fontos, mikor a helybeliek még angolul sem tudnak.
Márton Karcsi beletaposott a pedálba, és pillanatok alatt a nyomáti tetőn voltak.
Itt egy kis műszaki szünetet kért a szentlélek, pisikálni kell, mondta szemérmetesen. De huncut volt, mert a szentlelkek nem pisikálnak, ezt még Márton Karcsi sem hitte el, ugyanis kiszállt a másik oldalon, és leskelődni kezdett. De az ég-föld világán semmit, de semmit sem látott!
Hát persze hogy nem, mert a szentlélek titokban visszaröpítette magát a plázába. Fél kenyeret szeretett volna vásárolni egy Rózsika nevű szerencsétlen nyugdíjas öregasszonynak a képében. Szentlélekként sem ismerték volna fel, de valamiért az effélékben is reánk, földi halandókra akart hasonlítani. Hát meg is kapta.
Mert az elárusítók valósággal körülfogták ezt a Rózsika nevű szerencsétlen öregasszonyt, aki a szentlélek volt, és olyan szitoközönt zúdítottak a nyakába, hogy attól még hajlottabbá vált, míg csak az ölébe nem ért szegénynek az orra. Ez volt a szerencséje, mert harsányan kinevették. És kituszkolták a boltból, de nem kenyér nélkül.
Kapott egy darabot a tegnapi sütetből. És azt is utánahajították, hogy ha ismét jön, hát beszéljen szuahéli nyelven, mint mindenki ebben az országban.
A szentlélek mélyen megilletődve és megbántódva sirült vissza a nyomáti tetőre. Márton Karcsi végre észrevette, de nem merte szóvá tenni, hogy hosszú percekig csak a bükkfák árnyékát kémlelve ácsingózott. Márton Karcsi máig sem tudja, hogy végül is ki volt az utasa: a szentlélek-é, vagy valaki más.
Pedig Márton Karcsi majdnem harminc éve nem iszik, nem cigarettázik, csak csupán mindétig olvas. Lehet, hogy ezt a novellát is az ő fején keresztül küldte hozzám a szentlélek.
A történet innen már gyorsan fejeződik be. Márton Karcsi annak rendje és módja szerint elvitte a szentlelket Remetére, de addigra a nyárád-szentföldi keresztalják már elindultak volt Csíksomlyóra, valahol Parajd környékén jártak immár.
Márton Karcsi csak otthon vette észre, hogy a bukszájában tízzel több a százas, mint amennyiről tudott. De akkor sem vetett még keresztet, mert tartott egy kicsit a paptól. Évek óta nem járt misére, viszont a plébános, jó barátja lévén, megígérte, hogy ha megtér, megbékélteti az Úrral s az összes szentekkel.
Na, ebben nem volt egészen bizonyos. Hogy összejött-e már a biznisz.
A szentlélek utólag korrekciót kért a mennytől. A számítógépes osztály a feltámadási departamentre hárította a felelősséget, mert ugye, hibás adatok bármikor és bárhonnan érkezhetnek, ezt maga a Fennvaló is elismerte, már a teremtés valahányadik napján.
Így aztán a szentlélek hiába érte utol a felső-nyárádmenti katolikusok zarándokcsoportjait, kiderült, hogy ez a menetelés csak jó tíz évvel később lesz – de persze a szentlelket mindétig szívesen fogadják.
A földi kalendáriumok akkor még csak 1990-et mutattak.
Március huszonvalahányadikát.
A csíksomlyói búcsú pedig köztudottan mindig pünkösd szombatján tartatik.
Visszamenni Marosvásárhelyre már ábszolúte nem volt kedve, de legalább megtekintette Hunyadi Jánost, majd Szent Lászlót. Úgy feküdt mellettük, mint az alvó bárány.
Az Isten nézte-nézte, aztán mormogni kezdte Arany János versét, annak is a végét, amikor a muzulmán harcos beszél a nagy lovag királyról:
Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! –
„Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.
S az öreg tatár beszédét,
Noha kétség nincs felőle;
Bizonyítá a templomnak
Egy nem szavajátszó őre:
Hogy három nap a sirboltban
Lászlót hiába kereste;
Negyednapra átizzadva
Találtatott boldog teste.
Bölöni Domokos
