2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szombaton tartotta közgyűlését a 250 tagot számláló szentgericei mezőgazdasági társulás.


Szombaton tartotta közgyűlését a 250 tagot számláló szentgericei mezőgazdasági társulás. Ez azért is figyelemre méltó esemény, mert a nyárádmenti település azon kevesek egyike, ahol megőrizték a társas gazdálkodást, és nemcsak megőrizték, hanem nagyon jó eredményeket érnek el. A tagok elégedettek a tavalyi esztendővel, hiszen a legtöbb kultúrából rekordtermést értek el, s ezáltal nagyobb mennyiségű részesedést vihettek haza. A tavalyi eredményekről Bőr Béla, a társas elnöke számolt be. 
 
Rekordtermés minden kultúránál
Nagyon jó év volt a tavalyi, a legjobb eredményeket értük el, amióta a társas gazdaság létezik. Ehhez nagyrészt hozzájárult a kedvező időjárás, másrészt pedig volt anyagi forrásunk vegyszerek és műtrágya vásárlására. Ez azt jelent, hogy be tudtuk tartani az egyes kultúrák termesztésére előírt technológiákat. A társas összesen 513 hektár földterületet művel Szentgerice határában, ebből 195 hektár búza, 98 hektár tritikálé, 41 hektár őszi árpa, 17 hektár zab, 90 hektár kukorica, 22 hektár cukorrépa, 7 hektár krumpli és 33 hektár vetett takarmány – lucerna, here és szarvaskerep. Búzából 4450 kg-os átlagtermést értünk el, ennyi búzánk soha sem termett. A gazdák hektáronként 800 kilogramm búzát vihettek haza. Tritikáléból 3735 kilogramm termett, a tagoknak 400 kilogrammot sikerült biztosítani. A tritikálét ott termeljük, ahol a termés vaddisznók garázdálkodásának van kitéve, hiszen ebben a kultúrában nem tesznek olyan nagy kárt. Őszi árpából 3100 kilogrammos átlagterméssel számoltunk, a tagságnak hektáronként 400 kiló jutott. Kukoricából rekordtermésünk volt, ami azt jelenti, hogy átlagban 12.000 kilogramm csöves kukoricát szállítottunk be a mezőről. Tudni kell, hogy a gazdák 2000 lejt fizettek egy hektár kukoricaföld megműveléséért – ebben a szedésen kívül minden munkálat benne van – ,  és a termés maradéktalanul a gazdáké lett. Krumpliból is nagyon gazdag termésünk volt, tíz ár megművelésére munkadíjként 250 lejt fizettek a gazdák, de 2500-3000 kilogrammos termésük lett. Cukorrépából is rekordot könyvelhettek el, hiszen 82 tonnás bruttó és 74 tonnás nettó répaterméssel számoltak. A gazdák minden 100 kilogramm répára 3 kg cukrot kaptak – számolt be Bőr Béla. 
Fejlesztik a gépparkot is
Mindezt rengeteg munkával, szakértelemmel és jelentős kiadással érték el.  Mert a föld nem terem magától. A társas tavalyi kiadásai 1,139 millió lejt tesznek ki, a bevétel pedig 1,21 millió lej volt, ez 70.800 lejes  jövedelmet jelent. A kintlevőségek között van egy 180.000 lejes tétel, ami az állami szubvenciót jelenti, a cukorgyár közel 58 ezer lejjel tartozik. A társasnak 280 tonna búzája van még raktáron, amit eladásra szánnak. 
Nem elhanyagolhatóak a tavalyi befektetések, hiszen egy 120 lóerős Massey Ferguson  traktort, egy hatsoros kukoricavető gépet, egy 3 és 4 méteres forgóboronát, egy hármas váltóekét, egy gabonaszállító csigát, egy motoros vízpumpát vásároltak, ezek értéke több mint 243 ezer lej.
Újabb befektetésekre készülnek
Még egy 120 lóerős traktort szándékoznak vásárolni, és a két gabonaszínt  szeretnék megjavítani. Mindezek mellett szeretnék csökkenteni a munkadíjakat: a kukorica esetében a hektáronkénti művelés árát 2000 lejről  1750 lejre, míg a krumpli esetében 2500 lejről 2200 lejre. 
A műtrágyát, a vegyszereket továbbra is a Dafcochimtől vásárolják, nagyon jó az együttműködésük a céggel. A műtrágyát 7 munkanapon belül, míg a leszállított vegyszereket november végéig kell kifizetni. 
A társas a tavaszi munkálatokhoz már megvásárolt 8000 liter gázolajat és 20 tonna műtrágyát. Az ősz folyamán 212 hektár őszi búzát, 121 hektár tritikálét, 15 hektár őszi árpát és 25 hektár olajrepcét vetettek. Ezzel első alkalommal próbálkoznak, hiszen nemcsak gazdaságos kultúrnövény, hanem jó vetésforgó is. 
A közgyűlésen 180-an vettek részt. A jelentést elfogadták. Három személy jelezte, hogy ismét be szeretne lépni a társasba. 
A közgyűlést közös ebéd és éjfélig tartó  mulatság követte.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató