Szent Teréz anya névjegye

 Ha egy nép olyan nemzetközi hősöket tud felmutatni, akik mások által is (el)ismerve jelentőset alkottak, akkor már nem öndicséretre szorul. Ha viszont egy nép olyan nemzeti hősöket állít szobrai talapzatára, akiket ő maga is csak életük után ismert el és rajongott körül, de más országok fiai aligha ismerik és ismerhetik, az szegénységi bizonyítvány. Az albánoknak nemcsak az „albán Hunyadi Jánossal” van szerencséjük, hanem az albán származású Agnes Gonxha Bojaxhiuval is, aki Kalkuttai Szent Teréz néven ma már világszerte ismert, hiszen mindannyiunk számára példamutató életet élt.

 Tiranában a Teréz anyáról elnevezett nemzetközi repülőtér, a Nënë Tereza International Airport jelenti a leggyorsabb kapcsolatot az albán Balkánnal. A fővárosban szobor, tér viseli a nevét, és külön kiállítási felület mutatja be az életét a nemzeti múzeumban. Itt többek között megtekinthető személyes rózsafüzére, kis feszülete és egyik imádságos könyve, a róla kiadott bélyegek, fényképek az elismert személyiségekkel való találkozásokról, azok gondolatai. A legkifejezőbb fotón II. János Pál pápa átöleli az önmagába forduló apácát, és megcsókolja kendővel fedett fejebúbját. A többnyire muzulmán albánok teljes tiszteletet tanúsítanak a katolikus Teréz anya iránt, sőt újabban Tirana azt szeretné, ha hamvai Albániában nyugodnának, de India ezt nem teszi lehetővé.

 Agnes Gonxha Bojaxhiu (ismertebb nevén Teréz anya) az egykori Oszmán Birodalom Üszküb városában (ma Szkopje, Észak-Macedónia) született 1910. augusztus 26-án. Albán szülei katolikus vallásúak voltak és maradtak, az albán többséggel ellentétben, a muszlim környezet dacára. Édesapja bizonyára politikai bűntény áldozata lett, és a kilencévesen árván maradt lányt és két testvérét egyedül nevelte az édesanya, akit egyházközségében a jótékony cselekedetek asszonyának neveztek. Agnes állami iskolába járt, és tagja lett a Mária-kongregációnak, amely bengáliai missziót indított a Loreto nővérek közreműködésével. Felnőtté válásakor, 1928-ban elhatározta, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét, és az írországi anyaházba kérte felvételét. Miután szerzetesi fogadalmat tett, és felvette a Teréz nevet, egyenes út vezetett Kalkuttába. Kezdetben földrajzot tanított, és iskolaigazgató volt, majd küldetést érzett, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. 1948-ban Teréz anya levetette a Loreto nővérek ruháját, és kék szegélyű fehér száriba öltözött, amelynek vállán kereszt volt. Egy átfogó ápolói képzés elvégzése után kiköltözött a kalkuttai nyomornegyedbe, ahol nem kizárólag a fizikai szenvedés, a szegénység és az éhség ellen küzdött, hanem az üdvösség és a megváltás mellett. Az általa megalapított új szerzetestársulat, a szegényeket szolgáló Szeretet Misszionáriusai Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. Halálakor irgalmas rendje a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint négyezer apáca és több százezer önkéntes ápoló dolgozott.

 Teréz anya életfilozófiája a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre. Sokan osztották a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézeteit, maga II. János Pál pápa is, aki csodálattal követte nyomon Teréz anya munkáját, és 1986-ban nevezetes látogatást tett a Szeretet Misszionáriusainak kalkuttai házában. Jelképes, hogy a Szentatyától kapott gépkocsit elárverezte, és a pénzt jótékony célra fordította. Szerénységére és elveire jellemző, hogy miután 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat, kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, hanem az erre szánt összeget az éhezők kapták.

 Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg, az indiai kormány állami temetésben részesítette. Hat évvel később Rómában II. János Pál pápa csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. Szentté avatására 2016-ban került sor Ferenc pápa által. A világszerte ismert Kalkuttai Szent Teréz hitvallása „Az élet himnusza”, amely Pál apostol „szeretethimnuszának” két évezreddel későbbi megerősítése. Utolsó két sorát idézve: „Az élet jutalom – érdemeld ki! Az élet élet – éljed!”

 Agnes Gonxha Bojaxhiu, azaz Teréz anya szülőhelyén, Szkopje központi helyén három fekete márványtábla három nyelven (makedón, angol, albán) tudatja, hogy ott állt egykor a szülőháza. A kis elkülönített parkba Teréz anya személyesen egy fenyőfát ültetett 1980. június 27-én, amikor szülővárosa díszpolgára lett. Sajnos csak a gyökere látható, mivel 2022 júliusában a fa vihar áldozata lett. A száz méterrel arrább felállított diadalív két belső falára helyezett fémtáblákon egy-egy idézet olvasható tőle: „Isten nem arra hív minket, hogy sikeresek legyünk, hanem arra, hogy hűségesek legyünk!” „Ha nem tudsz megetetni száz embert, etess meg legalább egyet!”

Állítólagos egykori szülőházától nem messze kezdődik a róla elnevezett utca, amely a nevét viselő térig halad, ahol szobor és múzeum őrzi emlékét, és arrább tekintélyes méretű ortodox templom épül. Az érdekes építészeti megoldású emlékház ellentmondásos érzelmeket és véleményeket vált ki, mivel messze áll a leginkább elvárható szerénységtől. A helyi lakosok felháborodásukat fejezték ki, hogy jókora anyagi ráfordítással az épület igencsak giccsesre sikeredett. A kiállítótérben megtekinthető tárgyakon kívül érdekes fényképek láthatók családjáról, feltárul előttünk a népviseletbe öltözött kislány, valamint a szülőföldjét elhagyó 18 éves fiatal tekintete. Életpályája további szakaszaiból is láthatunk képeket, kiemelten a Nobel-díj átadásáról, végül temetése és szentté avatása elevenedik meg a látogató előtt. A régi, közben lebontásra ítélt katolikus templom fekete-fehér fotója visszavezet egykori megkeresztelésének a helyszínére. 

Akárcsak Tirana vagy Szkopje, Albánia és Észak-Macedónia fővárosai – és más települései is –, Koszovó fővárosa és az ország egésze nagy tisztelettel adózik Teréz anyának. Utcák, terek, szobrok, templomok őrzik emlékét. A kiemelt tisztelet nemcsak albán nemzetisége miatt jár ki neki, hanem azért is, mert szülei – nem sokkal születése előtt – Koszovó déli részéről, Prizren városából költöztek Szkopjébe.

A teljes körű nemzetközi elismertségének útján járó Koszovó fővárosában, Pristinában a Teréz anyáról elnevezett sétálóutca végigfut a városközponton, mindkét oldalán üzletek, éttermek, kávézók és parkos padok sorakoznak. Innen jutunk el a Szent Teréz anya térre, melynek közepén található Teréz anya egész alakos szobra, mellette egy szegény kisgyermekkel. A fővárosban 2005-ben kezdték építeni a Szent Teréz anya katedrálist, és nemsokára – talán a huszadik évfordulóra – elkészülhet. Egyelőre azonban a tekintélyes méretű templom második tornya fel van állványozva. A misék nagy többsége albán nyelven zajlik, de vasárnap délutánonként angol nyelvű istentiszteletet is tartanak. A tekintélyes, szépen festett ablakok közül az egyik Teréz anya és II. János Pál pápa találkozását eleveníti fel, egy másik pedig egészen rendhagyó módon a lengyel pápa két utódjának a kézfogását. Az egyik oldalkápolna oltára felett Teréz anya faszobra függ a falon, lábainál egy-egy gyermekkel.

Az albán Balkán, az identitásukat, életszínvonalukat vagy éppenséggel függetlenségüket kereső országai számára a lehető legjobb névjegy Teréz anya személyisége. Egy albániai vagy jugoszláv ateista korszak lezárására törekedve szerencsésebb és előnyösebb jelképet ki sem lehetett volna találni. Hálásak lehetnek hát Teréz anyának – és a hosszú évtizedeken át megtagadott Jóistennek. Avagy az albán lakosok többsége által tisztelt Allahnak.

Azt nem elemezném, hogy az érzésem szerint még ma is identitását kereső románság mennyire nevezhető szerencsésnek nemzeti jelképei meg- vagy kitalálásában. Azt viszont kijelenthetem, hogy mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy – többek között – nekünk is van egy szentünk, Szent Istvánunk, aki szentségét a pápától kapta, nagyságát pedig mindannyiunktól. Ő egyúttal a keleti keresztények, az ortodoxok szentje, nemcsak a magyaroké, hanem a románoké is. Ezer esztendő távlatában keresztény szeretettel ismerjük el mi magunk is az albánok szentje, Kalkuttai Szent Teréz emberbaráti, missziós, szegényeket és betegeket felkaroló tevékenységét. A mai hitetlen, szeretetlen és békétlen időkben vele együtt vallva: „A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a béke.”