Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Több mint hat hete a világtól elvonultan élek. Ez nem érdem, erény, csúcstartás, nem is bűn és szégyen. Így rendelte az élet, a sors, mondhatnám melodramatikusan, könnyekben ázó arccal. De nem mondom. Elzártságom önkéntes. A modern kori remeték életét élem más hatvanöt év feletti világi és sorstársammal együtt. Bár sorsot emlegetek, nem húzhatok sorsot, nem vehetek sorsjegyet, nincs nálam a sorsfordító készülékem, nem ehetek friss, ropogós so(r)sperecet, nem visznek el sor(s)katonának, mert már nem sorsszerű vagy kötelező a hadszolgálat, és amikor lehetett, akkor sem törtem magamat azért, hogy fegyvert forgassak, rázzak, csörgessek. Megkímélt tőle a sors és szüleim titkos ajándéka – egy felmentő erejű szemhiba.
Na, nem is azért írom ezeket a sorokat egy borús, kétségtelenül tavaszi reggelen, hogy elszomorítsak bárkit, azokat a közvetlen híveimet, akik régóta nem látnak engem a főtéren kerékpározni, a Mezőhavas (a Görgényi-havasok legmagasabb pontja Maros megyében, 1777 m tengerszint feletti magasságban) meghágása közben, vagy a tornatermek futógépeinél gyalogolni, Pennsylvánia országútjain a volán megett transylván himnuszokat dalolni, gumiasztalon bukfencezve szelni a levegőt vagy... vagy gardenpartizánként pecsenyémet sütögetni – direkt és átvitt értelemben.
Ó, rengeteg előnnyel jár a Szent Jeromoséhoz hasonló életforma. (Nem vegetálás, mert nem vagyok vega.) Például bármikor újraolvashatom Héliodórosz Sorsüldözött szerelmesek című kalandregényét, Kertész Imre Nobel-díjas művét, a Sorstalanságot, amelyet a magyar közvélemény egy része fanyalogva fogadott, olyanok, akiknek az irodalomhoz és a művészethez nincs sorsadta közük. Erről jut eszembe, ott még nem tartunk, hogy a világjárvány és víruspusztítás tagadása büntetendő lenne, bár vannak ostobák és vannak közösségi oldalak, akik és ahol ezt naponta megteszik, mielőtt lélegeztetőgépre kerülnének.
Szent Jeromos rengeteget írt és fordított, átnézte a biblia korábbi pancser fordításait, és I. Damáz pápa kérésére újrafordította a kifogásolt részeket. Ezt nevezik a 13. század óta Vulgatának. A monda szerint egy oroszlán talpából kihúzott egy tövist, amire a vadállat annyira megszelídült és ragaszkodóvá vált, hogy Jeromos szolgálatába szegődött. Némely festők úgy ábrázolják a reneszánsz óta, mint aki írás, műfordítás és zsoltárátköltés közben lábát az oroszlán gerincén nyugtatja. A klasszikus vásznakon könyvvel és tollal, néha barlangokban vagy a természetben jelenítik meg. Máskor dolgozószobában, ahogy a kor ízlése megkívánta. Különben a szent közép-európai ember volt, ugyanis Stridon – Dalmácia és Pannónia határán, Csáktornya közelében van –, jómódú keresztény családban született, világrajövetelem előtt pontosan 1600 évvel (Kr. u. 347). Európa minden fontosabb keresztény kultúrközpontjában megfordult, számos könyvtárban, kolostorban, főiskolán rontotta a szemét kéziratokkal – a nyomtatásra ugyanis még legkevesebb 1000 évet kellett volna várnia. (És akkor még a különféle politikai, erkölcsi, hiúsági vagy emberiességi szempontú cenzúráról nem is szóltunk.) Elhunyt Betlehemben kb. 1600 éve. Szerette a temészetet. Ebből a remetelétből számomra a most nyíló, ablakomat verdeső orgonák jutottak. (Mondják, a Poklos-patakon, a Maros mellékvizén, felúsztak a delfinek, és volt aki már látott, a kijárási tilalom ellenére, sziréneket is a Dacia-piac környékén.)
Egyébiránt, akiket érdekel, Szent Jeromos (Sophronius Eusebius Hieronymus Stridonensis) a könyvtárosok, levéltárosok, fordítók és régészek védőszentje.
És meghallgathatom a Sors szimfóniát kiváló sztereó és látványminőségben a ma legfontosabb eszközeinek seregletén – melyek korlátlanul rendelkezésünkre állanak –, a számítógépen, táblagépen mp3-ban vagy mobiltelefonon.
Vetted észre? Hihetetlenül felértékelődtek ezek a kütyük. A századkezdet vagy a III. évezredkezdet napjaiban mindenféle jóslat elhangzott. Most úgy látszik, azoknak jött be, akik azt állították, hogy ez a század digitális mindenhatóságának századéve lesz. És az online világ következik el. Hiszen megszokták tanárok-diákok az online iskolát, az egyetemek a távoktatást, a munkaadók és -vállalók a távmunkát, elszakított szerelmesek a távkapcsolatot (csak tudnám, mikor fedezi fel valaki a gondolatátvitelt, a távközölt igét, amely testté válik szó szerint), az online bevásárlást, rendelést, farmereknek jő az online zöldségtermelés és lesz online szüret és szüreti mulatság, zajlanak a távkoncertek és tobzódnak a távbulik. Csak egy ment ki a divatból, legalábbis itt, Közép- és Kelet-Európában – a táv-áris.