2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szent György-napi ünnepségek Marosszentgyörgyön

A XX. alkalommal megszervezett Szent György-napi rendezvények hivatalos megnyitója pénteken volt Marosszentgyörgyön, bár az események már kedd óta zajlanak a községben.

Fotó: Antalfi Imola


A XX. alkalommal megszervezett Szent György-napi rendezvények hivatalos megnyitója pénteken volt Marosszentgyörgyön, bár az események már kedd óta zajlanak a községben. A délelőtti sportrendezvényeket követően rezesbanda-kísérettel vonultak fel a nép-táncegyüttesek a helyi kultúrotthontól a központi parkban felállított Szent György-szoborig, itt került sor a koszorúzási ünnepségre. Szép látvány volt a székely ruhába öltözött gyerekek, táncosok felvonulása, szülők, barátok, kíváncsi szemek kísérték végig őket a községközpontig. Sófalvi Szabolcs polgármester üdvözölte az ünnepség résztvevőit, a meghívottakat, Marosszentgyörgy testvértelepülésének, Zalaszentgyörgynek a Kovács Dezső polgármester által vezetett küldöttségét, a kézműveseket, akik idén 40 sátorral érkeztek a kiállításra, egyházak, civil szervezetek, politikai pártok, az RMDSZ megyei képviselőit. A koszorúzási ünnepséget követően a huszadik Szent György-napok tiszteletére szimbolikusan feleresztettek húsz léggömböt, majd a néptáncosok és a közönség átvonult az iskola udvarán felállított színpadhoz, ahol kezdetét vette a magyarnép táncfesztivál. Az est folyamán a román- és a romanéptánc-bemutatókra is sor került, majd könnyűzene-koncertekkel zárult a nap.

A Népújságnak nyilatkozva Sófalvi Szabolcs elmondta, az a tény, hogy nemcsak a szabadtéri koncertek, ahol az elmúlt két évben is 5-6 ezer ember összegyűlt, hanem a kulturális események – könyvbemutató, koszorúzási ünnepség, néptáncfesztivál, fotókiállítás – iránt is nagy volt az érdeklődés, bizonyítja, hogy egyre nyitottabbak a marosszentgyörgyiek, és egyre nagyobb az igény arra, hogy változatos, színvonalas rendezvényeket szervezzenek. „Idén nemcsak a szórakoztató programokra összpontosítottunk, hanem más jellegű rendezvényekre is, felújított utcákat adtunk át, voltak sportvetélkedők stb. Tavalyhoz képest több kézműves mutatja be termékeit, a néptáncosok is nagyobb számban vettek részt a fesztiválon, aminek örülünk. Mára megérkeznek jászberényi vendégeink, ellátogatunk az épülőfélben levő bölcsődéhez, a felújítás alatt álló Máriaffi-kastélyhoz, természetesen lesznek koncertek is. Vasárnap a rendezvények fénypontja a kórusfesztivál lesz, a Soli Deo Gloria vegyes kar részvételével, hiszen Hajdó Károly karnagy tevékenységének 50. évét ünnepeljük „50 év hűség és alázat a kóruséneklés és a közösség szolgálatában” jeligével – tette hozzá Marosszentgyörgy polgármestere.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató