Szemünk fénye
Az öregkor velejárója, hogy az idő előrehaladtával az embernek egyre több „alkatrésze” megkopik, vagy felmondja a szolgálatot.
Az öregkor velejárója, hogy az idő előrehaladtával az embernek egyre több „alkatrésze” megkopik, vagy felmondja a szolgálatot. Így történt ez velem is, most éppen a látásom kezdett rohamosan gyengülni, olyannyira, hogy kénytelen voltam beutalót kérni a szemészeti klinikára. Az intézmény a régi szülészet mögött szerényen húzza meg magát. Csendes hely ez a város szívében, így azt gondolná az ember, hogy az intézményen belül is csend honol. Tévedtem, mert amikor benyitottam a tágas váróterembe, a fal mellett körberakott székeken sok, többnyire idős ember várt a sorára.
Látszott, hogy az intézményben nagyüzemben folyik a gyógyítás. Tolakodni, az ajtót őrizni fölösleges, mert időpont szerint mindenkit hangosan kiáltanak. A betegfelvétel, a vizsgálatok olajozottan folynak, mindenki tudja és végzi a dolgát. Az orvosok, az asszisztensek meg a kiszolgáló személyzet türelmes a sokszor nehéz felfogású idős emberekkel. Ugyanígy, műtét előtt és után is bátorítják az embert, és türelmesen elmagyarázzák a műtét utáni további teendőket. A Horváth Karin egyetemi oktató, klinikavezető által irányított személyzetről van szó, kiknek áldásos munkája által naponta több leragasztott szemű ember hagyja el az intézményt, de a kötés alatt új fények születnek, és amikor a kötés lekerül a szemekről, egy felbecsülhetetlen kincset, a LÁTÁST kapjuk vissza. A sok látó idős ember nevében is köszönetet mondok mindnyájuknak, és jó egészséget kívánok nekik, hogy példás áldásos munkájukat sokáig végezhessék.
Kucsera Jenő, Marosvásárhely
