A szájsebészeti klinikán beteget látogatva vettem észre, hogy az egészségügyi intézmény első emeletén levő orvosi szobáról, kezelőről, műtőről és más helyiségekről eltűntek a magyar feliratok.
A szájsebészeti klinikán beteget látogatva vettem észre, hogy az egészségügyi intézmény első emeletén levő orvosi szobáról, kezelőről, műtőről és más helyiségekről eltűntek a magyar feliratok. Mivel biztos akartam lenni, hogy nem káprázik a szemem, megnéztem a 2011-es avatóünnepségen készült fényképeket, amelyeken a szóban forgó kétnyelvű feliratok még jól látszanak. A Lokodi Edit elnök vezette megyei tanács és a szakminisztérium támogatásával felújított klinika avatóján láttam őszintén örülni dr. Kovács Dezső szájsebészprofesszort amiatt, hogy a gödörben levő régi épületből hosszú vajúdás után végre sikerült egy korszerűen berendezett, feliratozott klinikába átköltözni. Most, ha megkérdezném, valószínűleg nem örülne annak, ami nyugdíjazása után elkezdődött. A jelek szerint a megváltozott körülmények között a főasszisztensi iroda ajtaján is zavaróan hatott a magyar felirat, ezért eltávolították.
Miközben a szájsebészeti klinikán látottakon morfondírozom, eszembe jut, hogy a megyei sürgősségi kórházban, amelyhez a szóban forgó klinika tartozik, nemhogy leszedik, de fel sem tették a kétnyelvű feliratokat. A szabályt erősítő kivételt a dr. Benedek Imre professzor vezette Kardiológiai Klinika jelenti csupán. Azonkívül sem a főbejáraton, sem a járóbeteg-rendelőben, sem a klinikák bejáratánál, de a betegeknek szóló utasításokban sem vesznek tudomást arról, hogy a páciensek közel fele magyar nemzetiségű, s könnyebb lenne, legalábbis az idősebb korosztálynak, ha magyarul is látnák az elnevezéseket és az utasításokat. Annál is inkább, mivel erre a prefektus intézményének előírása szerint joguk lenne. A kormányhivatal vezetőjének ugyanis biztosítania kell az anyanyelv használatát a kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézmények és az állampolgárok közötti kapcsolatban. Mindez egy kórház esetében joggal elvárható, de a hivatalban levő prefektusok nem vettek tudomást erről, az évek során egymást váltogató kórházigazgatók sem. Egy magát demokratikusnak nevező államban azt is figyelembe kellene venni, hogy egy magyarul is oktató egyetem klinikáiról van szó. Ha viszont arra gondolunk, hogy a Diszkriminációellenes Tanács is természetesnek tartja, hogy a kórházi gyakorlat során a magyar beteggel nem beszélhet anyanyelvén az orvos és az egyetemi hallgató, akkor nem kell meglepődnünk a sokat magasztalt megyei sürgősségi kórház szembeötlő egynyelvűségén sem.
Bezzeg a dr. Raed Arafat államtitkár irányításával felújított rohammentő-szolgálat bejáratánál négy nyelven, bent pedig magyar nyelven is olvasható minden felirat, amitől nem dől össze, csak sokkal emberibbnek, civilizáltabbnak hat a kórház épületében kialakított ügyeleti központ. Egyébként Brüsszelben azt tartják, hogy nem elsősorban a törvények, hanem a kultúra diktálta jóérzés kérdése a többnyelvűség. Ezért fordulhat elő, hogy olyan országokban, amelyek nem írták alá a regionális vagy kisebbségi nyelvek chartáját, kiteszik a kétnyelvű feliratokat. Romániában pedig, ahol 2008-tól életbe is lépett az egyezmény, nem teljesítik (minden területen) a vállalásokat.
