Szélsodorta juharfaág

A szakszerűtlen „renoválása” miatt sok vitára alkalmat adó Görög-ház előtt vártuk a jelzőlámpa színének változását, amikor kellemes meglepetésként éltük át egy fiatalember példaadó tettét. Manapság e felgyorsult világban elég ritkán vagyunk ilyennek szemtanúi, ezért megérdemli e szerény sorozatban való megörökítését.

Az átkelést tiltó piros szín megjelenése után érkeztünk az átjáróhoz ketten-hárman, amikor a Kossuth Lajos utca felől érkező gépkocsik számára szabaddá vált a közlekedés, de amíg az első autó odaért, még – ha szabálytalanul is – át lehetett menni gyorsan a gyalogátjárón. Mi – meglett korú két nő és jómagam, több szabadidővel rendelkező nyugdíjasok – beletörődéssel álltunk meg, és vártuk egy újabb zöld jelzés megjelenését az átkeléshez. Akkor vettünk észre a gyalogátjáró közepén egy kb. másfél méteres letört juharfaágat, amit talán egy magasabb kocsi vagy éppen szél szakított le valahol, s a száguldó járművek oldalszele sodort eddig. Ebben a pillanatban érkezett mellénk egy borostás arcú, alig huszonévesnek látszó fiatalember, fején a náluk megszokott és elmaradhatatlan fülhallgatóval, testhezálló farmernadrágban, sportos cipőben, s mivel még mindig volt idő, elindult a piros jelzés alatt a gyalogátjárón a főtér felé. Mi, az ott várakozók, a két nemzedékkel idősebbek ítélkező pillantásainkkal néztünk egymásra, amikor a fiatalember lehajolt az átjárón, felvette az odasodort faágat, s visszafordulva elvitte a legközelebbi szemétkosárhoz. 

Pillanatok műve volt az egész, de bennem/bennünk sokáig megmarad ez az egyszerű történet, mert sokszor nem is szándékos előítéletek terhét emelte le vállunkról a hirtelen megjelent huszonéves, és maradandó példát mutatott egy kritikus korosztálynak. Régóta elvem és gyakorlatom, hogy a csendes példa értékesebb és maradandóbb a nevelésben, mint a nagy hangon előadott kioktatás. De most ennél is több történt, egy alig huszonéves ifjú pár másodperces egyszerű tette mély nyomot hagyott lelkemben, és olyan megnyugtatóan erősített meg, mert éppen a kisebbik fiam nemzedékéhez tartozik.

Egyszerű történet, „pitiáner” dolog, mondhatná bárki, számomra mégis emlékezetes és szép. Talán a néma, szó nélküli cselekedet, talán egy ismeretlen fiatalember hirtelen feltűnése és eltűnése miatt látszott az egész olyan fontosnak, de bennem így rögzítődött ez a pár másodperces hétköznapi pillanatfelvétel: ne féltsük ezt a várost a mai huszonévesektől, hiszen egyetlen mozdulat is azt mutatja: ők is szeretik, ha itt rend van.

Ötvös József