2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A közép-európai nyelvstratégiai fórumon, 2016-ban előadást tartottam Autonómia és identitás címmel. Akkor az autonómiatörekvés történelmi és társadalmi gyökereit próbáltam elhelyezni Magyarország és Erdély történelmében, és vázolni az autonómiaküzdelem mai eszközkészletét. A mai előadás ennek folytatása kíván lenni, hangsúlyozva a nyelv és kultúra szerepét. Egyed Ákos többször kiemeli, és sikerként értékeli, hogy a székelység Trianon után is megőrizte többségét szülőföldjén. Ezért nem is alakult ki egy kisebbségi tudat Székelyföldön, a közösség átéli ma is őshonosságát szülőföldjén, és ez áthagyományozódik egyik nemzedékről a másikra. A földrajzi megnevezésekhez gyakran helytörténeti mondák kötődnek, és nem csak a helyi kultúrának alkotják szerves részét, de magyar íróknak, költőknek köszönhetően az egyetemes magyar kultúra részévé váltak. Különös büszkeséggel tölti el a székelyföldi települések lakóit, hogy a dűlőnevekre nem is találtak idegen megnevezést, még a román nyelvű dokumentumokban, telekkönyvekben, szerződésekben is a magyar dűlőneveket használják. 

Szabó T. Attila helynévkutatásai és a nevéhez köthető szorgalmazása a mikrotoponímiai kutatásoknak és ezek tényleges elindulása a magyar nemzeti kultúra részévé váltak, és erősítették a szülőföldhöz való sajátosan erdélyi ragaszkodást is. Túlmutatna az előadás tárgyán, de az előadó szakterületén is, hogy elmélyedjünk az erdélyi, székelyföldi helynévkutatásban. Ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy tisztelegjünk Szabó T. Attila emléke előtt, és ne szóljunk elismerően az erdélyi és székelyföldi helynévkutatás mai hullámáról. És itt van a pillanat, amikor meg kell magyarázni a címet is, Székelyföld saját nyelve: a magyar. Azaz nem pusztán a közösségé, hanem a földé is, amelynek folyói, hegyei, dombjai, dűlői a magyarság korai és kizárólagos jelenlétéről tanúskodnak, olyan magyar megnevezések, amelyek elválaszthatatlanok a földtől, amelyet a székelyek nem ok nélkül tekintenek hazájuknak. 


Volt olyan időszaka az elmúlt száz esztendőnek, amikor épp a földrajzi nevek használatát próbálták korlátozni, sőt, tiltani. A két háború közti Romániában is tiltották a magyar földrajzi nevek használatát, különösen tiltott volt újságokban, könyvekben kinyomtatni. Szemlér Ferenc, aki a második világháború után sematikus, párthű versek sokaságát írta, a két háború között írt még hiteles és jó verseket is. 1937-ben a Szabadság című versében így fogalmaz: „Gyermekkorom legszebb vidéke/még most is az a csöppnyi szász/város, minek nevét leírni/nem engedik, de rátalálsz,/ha a térképen elmerengve/ujjad ide s tova teszed/és megkeresed azt a helyet,/ahol Petőfi elesett.”

Nicolae Ceauşescu idejében tért vissza a földrajzi nevek kinyomtatásának tilalma, amikor ismételten tilos volt Segesvár nevét leírni. Volt, aki még apróhirdetésekben is körülírta egy erdélyi falu nevét, ahelyett hogy a román megnevezését használta volna. Kétségtelen, hogy a kisebbségi jogok nemzetközi biztosítékainak tárházában a hagyományos földrajzi nevek használatának a joga is megtalálható. Én ezt a bevezetést mégis arra használom, hogy a kisebbségi jogok fölébe emeljem ezt a jogot, s vele együtt kiemeljem a székelységet, az erdélyi magyarságot a 18 romániai kisebbség közül. A szászok kivételével egyik kisebbségi közösség tagjai sem mondják el magukról, hogy nemzeti kultú-rájuk azon a földön alakult ki, ahol ők születtek. Ilyen értelemben a földrajzi nevek használata irányjelző is. Nem csak abban az értelemben, hogy biztosított-e egy közösség joga a saját identitásához, szavatolja-e a hatóság kultúrájának, nyelvének fennmaradását, hanem abban az értelemben is, hogy elismert-e a szülőföldjén őshonos közösség joga a saját hazához. 

A Székely Nemzeti Tanács küldötteit az a meggyőződés vezeti, hogy ezek a garanciák csakis az önrendelkezési jog keretében valósíthatók meg. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya értelmében az önrendelkezési jog népeket illet meg. „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket. Céljai elérése érdekében minden nép – a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával – szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.” 

Sok szakértő a dekolonizációs folyamathoz köti az egyezménynek ezt a pontját, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy elfogadásának a politikai körülményei semmiképpen nem korlátozzák annak hatályát. Az utóbbi harminc év sok fontos politikai eseményének szolgált alapul az egyezménynek ez a pontja. A Szovjetunió területén megalakuló önálló államok népei természetes módon alkalmazták ezt, akárcsak a Csehszlovákia kettéválásával alakuló új államok, Csehország és Szlovákia, ugyanakkor Koszovó elismerésének is ez volt a jogi alapja. Ez messze túlmutat a hatvanas évek dekolonizációs folyamatán, és azt sugallja, hogy sokkal inkább Asbjørn Eide megközelítését kell használnunk. Eide az emberi jogok egyetemességéből kiindulva úgy értelmezi ezt a rendelkezést, hogy ez a kisebbségekhez tartozó személyeket is megilleti, akik kétféle módon élhetnek ezzel. Amennyiben az állam demokratikus berendezkedése lehetővé teszi, hogy egy kisebbségi sorban élő nemzeti közösség integrálódjon az állam szerkezetébe, akkor a többséggel együtt gyakorolja az önrendelkezés jogát. Viszont, ha a többségi nemzet hipernacionalizmusa meggátolja ebben, akkor ennek a közösségnek joga van ahhoz, hogy saját szülőföldjén éljen az önrendelkezés jogával. 

Az európai területi autonómiák erre a jogra és Asbjørn Eide ezen megközelítésére épülnek, és ennek természetes folytatásai az Európa Tanács ajánlásai, határozatai, amelyek az autonómiák fejlődését, előrelépését támogatják. 

A fentiek alapján élesen el kell választani az önrendelkezési jogot a kisebbségi jogok általánosan elfogadott értelmezésétől. Az előbbi az európai etnoregionális mozgalmakban ölt testet, amelyeknek a hetvenes évektől sikerült közjogi megoldásokat találni számos, önálló állammal nem rendelkező európai nép számára. A második egyértelműen olyan egyénekre vonatkozik, akik saját nemzetállamuktól, szülőföldjüktől távol egy olyan országban élnek, amelynek egyetlen területére sem nyomta rá nemzeti, kulturális sajátosságainak bélyegét még nemzedékek sora. Az említett romániai tizennyolc kisebbség, talán az eltűnőben lévő szászok kivételével, a közéletet, a nemzetközi kapcsolatokat saját, gyakran távoli országának az optikájával szemléli. Az ő esetükben a szülőföld szeretete nem válik kollektív élménnyé, megmarad személyes emlékekben gyökerező, szubjektív vonzalomnak az idegen kultúrájú táj iránt. 

ENSZ-dokumentum szerint az alapvető emberi jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek. 

Tamási Áron híressé vált mondata, „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, az élet célját, értelmes keretét meghatározóvá emeli a ragaszkodást a szülőföldhöz. Az emberi jogok gazdag tárházából valahogy kimaradt az a természetes joga minden embernek, hogy boldoguljon szülőföldjén. Az emberi jogokhoz hasonló módon kell elismerni minden közösség természetes kötődését a földhöz, ahol egy kultúrát teremtett, és ahol történelme alakult. Tamási Áron idézett mondatában Farkaslakára gondolt, Székelyföldre és Erdélyre, de páratlan írói intuíciója ezt a belső élményt az emberi méltóságot meghatározó és attól elválaszthatatlan egyetemes értékké emeli. Mivel az emberi jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek. 

Az egyszerű ténymegállapítás: Székelyföld saját nyelve a magyar, többet jelent, mint azt az ember első hallásra gondolná. A katalánok voltak az elsők, akik ezt felismerték. Katalónia autonómiastatútuma, miközben elismeri a spanyol állam alkotmánya által rögzített tényt, hogy Katalóniában a hivatalos nyelv a spanyol, azzal egy időben leszögezi, hogy Katalóniának a saját nyelve a katalán. És a következő mondatban azt is kimondja, hogy Katalónia minden állampolgára egyenlő módon és azonos körülmények között használhatja az autonóm régió hivatalos vagy saját nyelvét. Ez a mondat tömöríti együvé a szülőföld szeretetének kollektív élményét, az ehhez való alapvető emberi jogot és a regionális identitást, amelyről a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezése is szól. 

Egy európai polgári kezdeményezésről tettem említést, amelynek szövegtervezetét a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2012. augusztus 4-én fogadta el, és amelyet 2013-ban terjesztettünk az Európai Bizottság elé. Az Európai Bizottság, amely irracionálisan idegenkedik minden olyan kezdeményezéstől, amelyben egyáltalán előfordul a nemzeti szó, a kezdeményezés bejegyzését elutasította. Következett egy hatéves pereskedés, amelyre az Európai Bíróság 2019. március 7-én tett pontot, kimondva, hogy az Európai Bizottság tévesen alkalmazta a közösségi jogot, amikor ezt a kezdeményezést elutasította. Ezt követte a nyilvántartásba vétel, május 7-én, és egy év alatt 2020. május 7-éig 1 008 966 online aláírás gyűlt, teljesítve ezzel a számszerű kritériumot. Azaz 12 hónap alatt legkevesebb egymillió támogatást kell gyűjteni egy sikeres kezdeményezéshez, igaz viszont, hogy eközben egy területi kritériumot is kell teljesíteni, azaz az Európai Unió hét tagállamából kell elérni egy országonként meghatározott alsó küszöböt. Ezt a küszöbértéket csak három országban értük el: Magyarországon, Szlovákiában és Romániában. 2020. július 18-ától kaptunk viszont még egy lehetőséget, hiszen a területi kritérium teljesítésében is objektív akadályt jelentettek a koronavírus-járvány okán az egyes tagállamok miatt hozott korlátozó intézkedések. Ezért az ezen intézkedések miatt érintett kezdeményezések kaptak egy meghosszabbítást az Európai Unió rendelete alapján. November 7-éig folytathatjuk az aláírásgyűjtést, és amennyiben az akadályok továbbra is fennállnak, akkor újabb három hónap meghosszabbítást kaphatunk. 

A polgári kezdeményezés történeténél viszont sokkal lényegesebb annak a tartalma, hiszen az közvetlenül kötődik az előadás tárgyához. A nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezés egy új fogalmat akar meghonosítani: magát a nemzeti régió fogalmát. Az önálló állammal nem rendelkező nemzetek olyan területeken élnek Európában, amelyeket kulturális szigeteknek lehet tekinteni. Ezek ugyanúgy hozzájárulnak Európa kulturális sokszínűségéhez, mint Európa nemzetei. Az Európai Bizottság elé terjesztett kezdeményezés ezekről így ír: „A nemzeti régiók többségi közösségei: népek. Következésképp a nemzeti régiók népek hazái, akárcsak Európa országai, és ennek megfelelően kell kezelni őket. Semmiképpen nem kezelhetők gyarmatként, kizsákmányolásuk bármilyen, akár rejtett formája is ellentétes az Egyesült Nemzetek alapvető értékeivel, így az Európai Unió értékeivel és céljaival is.”

A nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezés egy kollektív jogra épül, amelyet a fentiekben már körüljártunk, a jog a hazához. Fölmérve, hogy milyen nemzetközi dimenziója van ennek a jognak, ennek a kifejezésnek, hogy hányféleképp rezonál ez különböző területeken, kezdve a kurdoktól, a palesztin arabokig, a függetlenségre törekvő katalánokig vagy a kelet-sziléziaiak autonómiatörekvéséig, erősítjük meg ennek a jognak az egyetemességét és annak a fontosságát, hogy a nemzetközi közösség a jog és a demokrácia eszközeivel keresse ennek a jognak a kodifikálását és szavatolását. Románia alkotmánya kimondja: Románia minden állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, fajra, nemzetiségre, etnikai származásra, vallásra, nemre, véleményre, politikai hovatartozásra, vagyonra és társadalmi származásra való tekintet nélkül. Azaz de jure Románia elismeri a fenti jogot, de facto ennek a jognak a garanciái hiányoznak. A feladatunk az, hogy a fent idézett alkotmányos rendelkezésnek a feltételeit is megteremtsük. Ez lenne Székelyföld területi autonómiája. A székelyek joga a székely hazához, Románia alkotmányos keretei közt és anélkül, hogy az a román többség érdekeit vagy az ország törvényes rendjét sértené.

Izsák Balázs

(A Magyarságkutató Intézet 2020. augusztus 25-ei budapesti konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata. A teljes előadás megtekinthető a https://www.facebook.com/magyarsagkutato/videos/230969171566572/ linken)