Székelyföld világviszonylatban abban a különleges helyzetben van, hogy nem önálló ország, még önrendelkezéssel sem bír, de két himnusza is van. Az egyiket, az „Óh én édes jó Istenem, oltalmazóm, segedelmem” kezdetűt még magyar értelmiségi körökben is „ősi” székely himnuszként emlegetik, és 14. századinak vélik. A köztudatban tévesen az él, hogy Bartók Béla gyűjtötte ezt a népdalt Csíkban, a 20. század elején. Olsvai Imre népzenekutató megfogalmazása szerint Bartók 1908-ban a székely népzene szellemében tíz egyéni zongoradarabot komponált, és ezekből készült el 1931-ben egy öttételes zenekari szvit, melynek kezdő tétele az Este a székelyeknél. Mirk László a 101 vers és ének Csíksomlyóról című kötet szerkesztésekor e dal kapcsán kutatásba kezdett, melynek eredményeként kiderült, hogy az Énekszó c. folyóirat 1940-ben pályázatot hirdetett szövegírásra Bartók dallamára. A következő lapszámban meg is jelent a győztes munka három versszakkal, a végén „Íme egy igazi Székely Himnusz!” felirattal. A szöveget dr. Tamás Győző szolnoki káplán írta, aki megbecsült karvezető és komponista volt. Ez a nyolc évtizede született szöveg Fohász néven került be a Mirk László által szerkesztett kötetbe, hiszen a dal inkább fohász, a szöveg pedig nem himnikus hangzású. Elterjedéséhez jelentősen hozzájárult a regös-cserkész mozgalom, de a szájhagyomány, főként protestáns közösségekben, átformálta a harmadik versszak végét. Így került befejező sornak „A magyarok jó Istene”.
Furcsa módon az „új” székely himnuszként emlegetett költemény a korábbi keletkezésű, idén éppen 100 esztendős. Ez sem himnusznak íródott, hiszen a kolozvári diákként az egyetemmel együtt Szegedre menekült székelyudvarhelyi Csanády György (1895–1952) eredetileg egy Budapesten előadott misztériumjáték betétdalának szánta Bujdosó ének címmel. Zenéjét női karra komponálta az orvos-zeneszerző Mihalik Kálmán. Először a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete által a budai Aquincumban rendezett találkozón 1922 májusában adták elő kantátaként a zeneszerző jelenlétében. Mihalik Kálmán néhány hónappal később, mindössze 26 évesen meghalt tífuszban. Temetéséről a Csanády által szerkesztett Új Élet terjedelmes beszámolót közölt, és itt jelent meg először nyomtatásban az elhunyt által megzenésített dal szövege is, bizonyára a szerző címmódosítása révén immár Székely himnusz elnevezéssel. Az eredeti szöveg mindössze nyolcsoros, és az utolsó sora: „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!”
A két világháború között a Székely himnusz, a folklór alkotásokhoz hasonlóan, szájról szájra terjedt. Fennmaradását és a Kárpát-medencében, sőt a tengerentúlon való elterjedését is főként a cserkészek, vallásos egyletek és erdélyi gyökerű értelmiségiek segítették. Romániában irredentának minősített, tiltott ének volt. Különálló nyomtatványként először 1940-ben a Rózsavölgyi Kiadó jelentette meg Észak-Erdély magyar visszafoglalása alkalmából. Ebben az évben Magyarországon kötelezővé tették a tanulását. A kommunizmus idején mind Magyarországon, mind Romániában a tiltott énekek közé tartozott. Ennek ellenére titokban mégis énekelték, és folyamatosan terjedt, sőt folklorizálódott. Kriza Ildikó folklorista kutatásai szerint a megváltoztatott és kiegészített szöveg az amerikai magyarok között terjedt az 1970-es években.
Az 1989-es rendszerváltozás óta a székely himnuszok reneszánszukat élik. Éneklik őket istentiszteletek után, nagyobb egyházi eseményekkor, a csíksomlyói búcsúban, március 15-i ünnepségeken, szobrok és emlékművek avatásakor, általában nemzeti imánk, a Himnusz után. Nemcsak a Székelyföldön és Erdélyben, hanem az anyaországban is. Szegeden a Csanády-féle himnusznak emlékművet állítottak, a szövegíró és a zeneszerző emlékét pedig elevenen őrzi az utókor. Budapesten a trianoni döntés századik évfordulóján a Hegyvidéki Önkormányzat Csanády György tiszteletére, egykori lakóhelyénél, a Városmajor utca 28/C-nél emléktáblát állított. Szülővárosában, Székelyudvarhelyen, ahol végakaratának megfelelően a hamvai is nyugszanak, a Bethlen Gábor utca 8. szám alatti ház falán 2004 júniusában domborműves emléktáblát helyeztek el. Születésének 125. évfordulóján a belvárosi református temetőben a leszármazottak részvételével emlékeztek meg róla. Udvarhelyen 2009 óta minden év május 22-én megünneplik a székely himnusz napját. Resicabányán még áll Mihalik Kálmán szülőháza, melyre a szintén ott élő Kun László hívta fel a közvélemény figyelmét.
Mindkét himnuszként számontartott ének beleivódott a székely néplélekbe. Hiába vallja magát magyarnak a székely ember is, mégsem elégszik meg egy himnusszal, szükségét érzi annak, hogy saját himnusza is legyen a nemzeti imánk mellett. Annak ellenére, hogy sokszor egy-egy nagyobb rendezvény végén, a hivatalos forgatókönyvvel nem törődve, maga a közönség gyújt rá a himnuszéneklésre, vannak Székelyföldön olyan templomok is, amelyekben nem csendül fel a Mihalik-féle dallam. Nem éneklik, mert a szöveg pesszimista hangvételű. Erről már sokan beszéltek és írtak, Pap Gábor művészettörténész pedig bizakodóbb hangvételű sorokkal is megtoldotta a Csanády-féle himnuszt. Sokan érzik, kevesebben tudják, hogy a szónak teremtő ereje van. Ha folyton azt énekeljük, hogy porlunk, mint a szikla, akkor ez is fog bekövetkezni. Lassan eltűnünk, és ezt még dallal is segítjük. Jómagam székelyként elsősorban ezért nem éneklem ezt a himnuszt. Csanády ezen során maga a néplélek is javított, amikor őrt áll, mint a szikla változatra módosította. A nyolcsoros ének utolsó sorát következetesen rosszul éneklik, pedig a szerző leszármazottjai is tiltakoztak ez ellen. A köztudatba nem a szerző által írt sorok, hanem a folklorizálódott változat épült be, pedig az eredeti szöveg szerint Csaba király győzelemre segíti, és nem vezeti a népét, mint ahogyan a hetedik sorban az ezerből csak száz lett, és beépült a jaj szócska.
Véleményem szerint egyházi elöljárók, kántorok, kulturális és nemzeti ünnepek szervezői, valamint a himnuszt nyomtatványként megjelentető kiadók felelőssége lenne a helyes vagy valamilyen közmegegyezéssel módosított változat továbbéltetése. Az ősinek tartott Bartók-dallam népdalszerű szövegével kapcsolatban is ideje volna az igazmondásnak.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
