2023. január 29., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megemlékezés a doni áldozatokról

Több részből álló, tartalmas és érdekes előadás-sorozattal emlékezett meg a Don-kanyari áldozatokról Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete és a Marosvásárhelyi 23. Hagyományőrző Csoport. 

A történelmünk egyik legtragikusabb eseményének számító Don-kanyari offenzíva 80. évfordulóján, január 12-én, csütörtökön került sor az eseménysorozatra, amelynek első felvonásaként a római katolikus temetőben, a Don-kanyari áldozatok emlékművénél ökumenikus megemlékezésen, koszorúzáson és gyertyagyújtáson vehettek részt az érdeklődők, ezt követően a Bolyai téri Studium Hub konferenciatermében vette kezdetét a vetítéssel, második világháborús hadtörténeti kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött történelmi megemlékezés. 

Ez esztendőben teljes telt házas közönség vette birtokba a Hub jókora konferenciatermét, ahol sorrendben elsőként dr. Ábrám Zoltán, az EMKE alelnöke mondott ünnepi beszédet, amelynek keretében a Don-kanyari áldozatokra emlékezett, illetve a marosvásárhelyi megemlékezés-sorozat megszervezésének két évtizednyi történetét ismertette a jelenlévőkkel. 

Őt Pál-Antal Sándor akadémikus követte, aki előadásában a Don-kanyari katasztrófa előzményeiről, körülményeiről és utóhatásairól beszélt. 

– 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a doni kanyarban, amelynek következtében a Voronyezs körzetében vívott harcok során a 250.000 fős, teljes egészében német alárendeltség alá vont, Jány Gusztáv vezérezredes által vezetett 2. magyar hadsereg rendkívül súlyos, megsemmisítő vereséget szenvedett. Máig nagyon sok esetleíró, elemző és értékelő munka látott napvilágot erről, és a kutatások folytatódnak – mondta az előadó, majd az események részleteit és okait, a hadsereg vezetőségének kilétét, a küldetés lehetetlen voltát, az emberhiányt, a logisztikai elégtelenségeket, majd az ezekből fakadó végkifejletet ismertette. 

Berekméri Árpád Róbert történész-levéltáros egy, a Don-kanyari eseményeknek sokak számára ismeretlen résztvevőjéről is beszélt Székely tüzérek a Donnál 1942–1943 című értekezésében, ami tulajdonképpen egy igen érdekes fotógyűjtemény ismertetője volt. 

Fotó: Kaáli Nagy Botond


– 1942-ben, amikor a 2. magyar hadsereget összeállították, az nem illeszkedett a magyar honvédség hadrendjébe. Magyarországnak akkor három hadserege volt, az első, második és harmadik hadsereg, a Donhoz kikerülő pedig egy külön összeállított hadsereg volt, nem az, amelyik a honvédség hadrendjébe tartozott. Az országot egyenlő arányban próbálta megterhelni az akkori magyar hadvezetés, és eszerint válogatták össze a hadtesteket, hadosztályokat, amelynek tagjai az ország minden területéről érkeztek. Az akkori, feszült magyar–román viszony miatt az Észak-Erdélyben állomásozó 9. magyar hadtest alakulatait kímélték, ezekről a területekről csak kisebb hadosztályokat válogattak be a 2. magyar hadsereg állományába, hogy ne tereljék el a haderőt Észak-Erdély területéről. Így került ki Marosvásárhelyről a doni hadszíntérre a 27/2-es könnyűágyús üteg, a 27. támadó tüzérosztály egy külön felállított ütege, amely a kassai 21. gyalogezrednek támogató ütege volt. Amikor elkezdtem feltérképezni ennek a kis ütegnek a vezérkarát, az első ember, akivel találkoztam dr. Bárkány Zoltán főhadnagy, az üteg parancsnoka volt! Pesten élt, megkerestük, hatszor találkoztam vele, 101 éves korában halt meg. Ő megírta az üteg történetét, és a fotóanyagát nekem ajándékozta. Ebből állítottam össze azt az anyagot, amelyet be fogok mutatni – mondta Berekméri Árpád Róbert, majd igencsak érdekes előadásában a szóban forgó, Marosvásárhelyre 2003-ban került, 28 darab fényképből álló (ezekből 24 darab saját felvétel, négy a Haditudósító Iroda által készített kép) Agfa Brovira fotópapírra előhívott fotógyűjtemény alapján – az üteg katonáit, a Donhoz vezető út, majd a doni csata helyszíneit, a vezérkart, a különböző, doni élethelyzeteket ábrázoló képekről külön-külön is beszélve – ismertette a rendkívül szerencsés sorsú, emberveszteséget alig szenvedő marosvásárhelyi üteg történetét. Mint megtudtuk, az üteget az 1942. február 12-i hadrend alapján alakították meg, hét tisztből és 134 főnyi legénységből állt, szakaszonként két-két 8 centiméteres 5/8 M tábori ágyúval rendelkezett, feladata a gyalogság közvetlen támogatása volt. 1942. május 28-a és 1943. június 10-e között volt jelen a doni hadszíntéren. Marosvásárhelyről dr. Májay Ferenc polgármester és Bálint József ezredes búcsúztatta, majd a Szászrégen – Radnótfája – Szeretfalva – Nagykároly – Kassa – Semse/Polyi útvonalon kerültek Kisidára és Nagyidára, ahol gyakorlaton vettek részt. Kassából a Breszt – Minszk – Kurszk – Riskovó útvonalon haladtak kelet felé, július 8-án légitámadás érte őket, ezt követően a Tim – Sztarij Oszkol – Osztrogozsszk – Kamenka – Szaguny útvonalon haladtak, július 13-án a partizánok rajtuk ütöttek. Később a Korabut-hídfőt védték, a fronton a Magyar Világhíradó Honvédkarácsony című műsorában is megörökítették őket. Az ütegnek rendkívül szerencsés módon mindössze négy hősi halottja, nyolc sebesültje és négy eltűntje volt, ez pedig annak köszönhető, hogy az egyik tábori ágyú meghibásodott, így 1943. január 4-én, alig pár nappal a megsemmisítő szovjet támadás előtt kivonták őket a hadszíntérről, hogy Bugyenijben ködvezető kiképzést kapjanak, majd amikor nyilvánvalóvá vált a doni vereség, hazaküldték őket. Sikerült mindig pár nappal a közelgő frontvonal előtt járniuk – szó szerint, hiszen a lavocsnéi bevagonírozásuk helyszínéig gyalog tették meg az utat, embertelen körülmények között, de életet nem veszítve. 1943. július 10-én értek vissza Marosvásárhelyre, ahol Nagyőszy Miklós vezérőrnagy, Bálint József ezredes, dr. Májay Ferenc polgármester fogadta őket, szeretetcsomagot kaptak és kéthétnyi karantén után hazatérhettek. Dr. Bárkány Zoltán tisztilegénye körtvélyfájai volt, ő is élt még akkor, amikor az előadó találkozott a főhadnaggyal, Berekméri Árpád Róbert volt a postás kettejük között, két levelet váltottak, és két hét különbséggel hunytak el – tudtuk meg az előadás során. 

Hasonlóan érdekes volt Benkő József történész értekezése, aki Mindennapok a Don-kanyari harctéren címmel II. világháborús hadtörténeti kiállításának anyagát ismertette. Bemutatta, hogyan nézett ki a korabeli egyenruha, milyen volt a felszerelése a 2. magyar hadseregnek, miben különbözött a hazai körülmények szerint jónak számító, de a Donnál elégtelennek bizonyuló ruházat, milyen technikát (például faggyúkrémet) alkalmaztak a halálra fagyás ellen, mennyivel jobb volt a németek vastag fatalpú csizmája és háromujjas, síkesztyűhöz hasonló, de a ravaszt kezelő mutatóujjnak külön ujjat hagyó kesztyű a magyar bakancsnál és ötujjas bőrkesznyűnél, mitől védett a sisak és mitől nem, mindezt a doni események részletes ismertetésével párhuzamosan.

Az előadás-sorozat következő momentumaként Vetési Tamás Győzelem a felhők felett című, az első világháborúban játszódó regényét mutatta be Benkő József, majd a Nyárádszeredai Katonai Hagyományőrző Zenekar kíséretében katonadalok éneklésével zárult a maratoni, de érdekes és tartalmas megemlékezés. 

Fotó: Kaáli Nagy Botond


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató