Nézem, ahogy tetőt javítanak, cserélik az ajtókat, ablakokat, s örömmel tölt el, hogy a Constantin Brâncuşi Technológiai Líceum – közismert nevén marosvásárhelyi építészeti iskola – pedagógusainak régi kérése, vágya teljesül.
Nézem, ahogy tetőt javítanak, cserélik az ajtókat, ablakokat, s örömmel tölt el, hogy a Constantin Brâncuşi Technológiai Líceum – közismert nevén marosvásárhelyi építészeti iskola – pedagógusainak régi kérése, vágya teljesül. Az ablakokon ugyanis télen befújt a szél, a tető is rossz állapotban volt. Érdeklődésemre kiderül, hogy óriásit tévedtem: a felújítás nem az építészeti szakközépiskola érdekeit szolgálja. Az Európa Gimnázium odaköltöztetése után az idén újabb öt termet vesznek el a tanintézménytől, ezúttal az Egyesülés középiskola I-IV. osztályai számára. Értük javították meg a tetőt, ezekben a termekben cserélik a nyílászárókat, míg az építészetinek meghagyott szomszédos osztálytermekben maradnak a rossz ablakok, ami nemcsak a látvány, egyéb szempontokból is eléggé nagy szegénységi bizonyítvány. Ugyanakkor megerősíti a sejtést, hogy a végső cél Marosvásárhely 1949 óta működő, jól felszerelt szakiskolájának a felszámolása.
Amit azért furcsállhatunk, mert a szakoktatás támogatására 2014-ben hangzatos kampányt indított városunk vezetője. „Nemcsak Maros, hanem a szomszédos megyékbe is eljuttatjuk a kérdőíveket, amelyekben 13 szakterületet (pl. turisztika, közélelmezés, varrás, építkezés, elektrotechnika, kozmetika stb.) nevezünk meg…” – hangzott el a múlt évi városnapok kapcsán tartott sajtótájékoztatón. A polgármester alapos, pontos felméréseket, a szakoktatás helyszíneinek korszerűsítését ígérte, arra hivatkozva, hogy a színvonalas szakoktatás elképzelhetetlen „fél évszázados esztergapadokon, munkagépeken való gyakorlat végzésével”. Ezzel szemben ma is üres a vegyipari szakközépiskola épülete, ami kifejezetten a szakoktatás céljára készült. Időközben egyre jobban megcsonkítják, elveszik az építészeti iskolaközpont mozgásterét, amelyet adminisztratív szempontból már egy másik tanintézményhez csatoltak, s a legszívesebben kiköltöztették volna a nagy erőfeszítések árán szintén e célra készült épületegyüttesből, ahol jól felszerelt tantermek szolgálták az oktatást.
Holott, ha a beígért felméréseket elkészítették és feldolgozták volna, kiderül, hogy a legtöbb munkaerőre továbbra is az építészet terén van szükség. A szakmában dolgozó 33 cégtől az iskola által begyűjtött válaszok szerint mesterségenként 50 és 100 között ingadozik megyeközpontunk környékén a kőműves, vasbetonszerelő, ács, festő-mázoló, épületgépész, központifűtés-szerelő szakemberszükséglet, amit tetézni fog a szeptember 1-től életbe lépett építkezési törvény. Bár az építészeti szakoktatást választók magas ösztöndíjat kapnak, nehezen magyarázható a diákok és szülők körében megmutatkozó érdektelenség, pedig tartalmas, színes szórólappal, a helyszínen és a sajtóban is kampányoltak az iskola pedagógusai. Nagyot vétettek, és felelősséggel tartoznak viszont azok a tárcavezetők is, akik a sorozatos átszervezésekkel megsemmisítették a szakoktatást Romániában, s az érettségi nélküli munkanélküliség irányába térítették el a diákok jelentős részét. Akik a sorozatos kudarcok helyett ma jól kereső szakmunkások, technikusok lehetnének.
A polgármester szándékát illetően, aki állítólag a testvérvárosok bevonásával akar felszereltségében is színvonalas szakmai oktatást teremteni, hadd mondjuk el, hogy ez az elképzelés az építészeti iskolaközpont egyes szaktermei esetében már korábban megvalósult. Ezért nem kellett volna szétverni azokat. Ami most történik, a szakképzés agóniáját és sikertelen feltámasztását évek óta követő szemlélőben azt az érzést kelti, hogy a nagy tervek, a bombasztikus kijelentések mögött az ellenkezője, a marosvásárhelyi szakoktatás fokozatos felszámolása zajlik. Amit „piskótakövekből”, rohammunkával újjáépíteni sajnos nem lehet.
