Százharminc éves a motorkerékpár
Százharminc éve, 1885. augusztus 29-én Gottlieb Daimler szabadalmi oltalmat kapott a világ első benzinmotoros kerékpárjára, a Reitwagenre.
Gottlieb Daimler német gépészmérnök, az autózás úttörője stuttgarti mérnöki tanulmányai után Angliában és Franciaországban ismerkedett meg közelebbről a szerszámgépgyártással. Hazatérése után a karlsruhei gépépítő társulat műhelyfőnöke lett. 1872-ben Nikolaus A. Ottónak, a négyütemű, belső égésű motor feltalálójának vállalatánál, a Deutz Gázmotorgyárnál kapott állást, műszaki igazgatóként az ő vezetése alatt készült el az első 100 lóerős gázmotor. 1882-ben barátjával, Wilhelm Maybach konstruktőrrel együtt megvált Otto cégétől, és a Stuttgarthoz közeli (ma már Stuttgarthoz tartozó) Cannstattban saját motorgyártó műhelyt nyitott.
1883-ban Maybachhal megalkották a gépkocsik hajtására alkalmas gyors járású, izzófejes, belső égésű motorjukat. Olyan – úszó rendszerű – porlasztót fejlesztettek ki, amely lehetővé tette, hogy benzint használjanak üzemanyagként. (A porlasztó végleges megoldása a magyar Bánki Donát és Csonka János nevéhez fűződik.)
A hasonlatosság miatt Standuhrnak (azaz állóórának vagy nagypapa órájának) nevezett egyhengeres, négyütemű motor hengerűrtartalma 264 köbcenti, végsebessége 12 km/óra volt, mindössze fél lóerős teljesítményét 600-700-as percenkénti fordulatszámon adta le.
1885. április 3-án szabadalmi oltalmat kapott motorjuk erejét úgy tették próbára, hogy egy kerékpárszerű járműre szerelték fel, így született meg a világ első belső égésű motorral hajtott, önerőből mozgó járműve, a motorkerékpár.
A Reitwagennek nevezett ősmotorbiciklit 1885. augusztus 29-én szabadalmazták. A 36423-as szabadalmi számot a Reitwagen majdnem egy évvel a szabadalmi kérvény benyújtása után kapta meg. A fából ácsolt robusztus alkotmányt csak nagy jóindulattal lehetett biciklinek nevezni, építésének célja az volt, hogy elbírja a nehéz motort és guruljon. Daimler bízott abban, hogy ha az ember a maga hajtotta kerékpáron nem borul fel, akkor a motor hajtotta biciklin is a nyeregben marad. A biztonság kedvéért a járművet két kis segédkerékkel is ellátták. A Reitwagen elindítása kissé körülményes volt, a lónyeregre emlékeztető ülést a motor fölé rögzítették, a motor gyakorlatilag a vezető lábai között dolgozott, nem kevés hőt kibocsátva.
A járművet 1885. november 18-án a Cannstatt és Untertürkheim közötti útszakaszon tesztelték, a nyeregben Daimler 17 éves fia, Paul ült. A néhány kilométeres kirándulás közben a motor fölötti ülés átmelegedett és meggyulladt, de nagyobb baj nem történt.
„Leírhatatlanul jó érzés, amikor az ember egy motorral hajtott járművet használ, amely kellőképpen gyors, és szabadon lehet róni vele az utakat” – lelkendezett Daimler, akit találmányáért a motorkerékpár atyjaként tisztelnek. A motorozás ízére azonban csak később éreztek rá az emberek, először az előkelő francia társaságokban számított divatos időtöltésnek. Új iparágként megszületett a motorkerékpár-gyártás, a müncheni Hildebrand und Wolfmüller cég 1894-ben a világon elsőként kezdte el a sorozatgyártást. A motorozás népszerűsége az első világháború után tovább nőtt, napjainkban virágkorát éli, jobbnál jobb motorcsodák száguldanak az utakon.
A belső égésű motor kipróbálására megépített Reitwagen csak egyetlen példányban készült el, amely az 1903-as cannstatti műhelytűzben megsemmisült. A különböző múzeumokban kiállított darabok kisebb-nagyobb változtatásokkal készült másolatok.
Ha a belső égésű motor meghajt két kereket, akkor több kerék megmozgatására is képes – okoskodtak a feltalálók, és nem tétlenkedtek. 1886-ban Carl Benz Mannheimban már utcára vitte háromkerekű Velocipede-jét, melyet az első autónak ismer el a szakma, néhány héttel később pedig Daimler is kifejlesztette a maga négykerekű motoros hintóját. A benzinmotoros járművek megjelenése forradalmasította a közúti közlekedést, gyökeresen megváltoztatta az emberek életmódját.
