„A század elején elindult, egyre erősödő és sokak által kárhoztatott decentralizálódási törekvések Erdély-szerte termékeny talajra találnak. E társadalmi szükséglet – ha nem is mindig tudatos – felismerése eredményeként születnek meg az új művelődési centrumok – Nagyváradon, Marosvásárhelyt, Kolozsváron –, és jönnek létre az első folyóiratok, lapok, amelyek a romániai magyarság sajátos kisebbségi körülményeitől meghatározott kulturális életének szülöttei és hírnökei.”
Az úttörés érdeme a Holnap városáé. Nagyváradon néhány napos különbséggel két irodalmi hetilap lát napvilágot 1919 júniusában: a Magyar Szó Tabéry Géza, a Tavasz Zsolt Béla szerkesztésében.
Röviddel ezután Marosvásárhelyen a Morvay Zoltán szerkesztette Tükör című hetilap 1919. június 6-i számában a következő hír jelent meg: „Zord Idő címmel változatos irodalmi, politikai, közgazdasági és orvostudományi szemle indul meg augusztus 31-én.
A lap szerzési munkálatait egy 11 tagból álló ideiglenes szerkesztő bizottság intézi, melynek tagjai: Álgya Zoltán, Antalffy Endre dr., Detre Samu, Dékáni Kálmán dr., Farkas Róbert dr., Malom Dezső dr., Molter Károly, Osvát Kálmán dr., Szíjgyártó Gábor, Ziegler Károly dr.
A lap szerkesztője dr. Osvát Kálmán, a kiváló író és publicista lesz...”
Ezzel Marosvásárhely is felzárkózott a romániai magyar kultúra önellátóinak sorába, s a Zord Idő 1919. aug. 31-i első számának megjelenésével részese lesz annak az irodalmi decentralizációs folyamatnak, amelynek a két nagyváradi lap, meg a háború viharait átélt Erdélyi Szemle az elindítója.
A fojtó, nyomasztó háborús évek után az első mély lélegzetvétel eredménye Marosvásárhelyt a Zord Idő, a Kemény Zsigmond-regénytől kölcsönzött című félhavi szemle Osvát Kálmán szerkesztésében.
Ha szemügyre vesszük a Zord Idő alapítóinak névsorát, élén Osváttal, nyilvánvalóvá lesz, hogy ezeknek az értelmiségieknek elsőrendű gondja nem anyagi természetű, hisz megélhetésük biztosított, mindannyian lateinerek: orvos, tanár, ügyvéd, hivatalnok, hírlapíró van közöttük. Szellemi megélhetésükről gondoskodnak, amikor folyóiratot hoznak létre. Céljuk: színvonalas, önálló irodalmi, művészeti élet megteremtése. „Ha mi nem állunk be a rendbe, jön más, aki elvégzi, amit mi akarunk. Várad, Kolozsvár, Arad mind mozdul már. Nem az elsőségünket féltem, hanem a szellemünket. Nekünk embereink vannak, akik biztosítékot nyújtanak a becsületes küzdelemre” – mondja Krammer Berde Mária e kort idéző regényében, a Szentségvivőkben. A szellemi erőnlétnek ez a biztos tudata nem alaptalanul serkenti ezeket az értelmiségieket. Vásárhelynek valóban reprezentatív írógárdája volt a háború utáni években. A felsoroltak, majd néhány hónap múlva az ide költöző Berde Mária, az Osvát felfedezte Nagy Emma, Kabdebó Erna, Metz István, Farczádi Elek stb. mind kiváló szellemek, Vásárhelyt élnek. A lap munkatársi gárdájához csatlakozik Tompa László, Áprily Lajos, Bárd Oszkár, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Nyírő József, Balogh Endre stb.
1920-ban zárkózik fel a lap munkatársainak sorába Áprily Lajos, Berde Mária, Bárd Oszkár, Tompa László, Nyírő József stb. Ez az év gazdag irodalmi termést ad. Míg az előző évfolyamban a szerkesztő igyekezett a lap szemle jellegét megőrizni, és mást is adni, nem csak irodalmat (orvosi kultúra, filozófia stb.), addig a következő évfolyamban a hangsúly a szépirodalom irányába tolódik el. A lap orientációja, irodalompolitikája vonzotta a tehetséges írókat. Ezt bizonyítja Áprily gyakori jelentkezése. Őt az 1920-ban Marosvásárhelyen tanári állást vállaló Berde Mária nyeri meg munkatársnak. „Áprily költői alkatának, felfogásának inkább az erdélyi problémákat hangsúlyozó Zord Idő felelt meg, mint az új jelszavak, az új esztétikai és irodalmi törekvések felé orientálódó Napkelet.” Maga Áprily is „egységesebbnek és biztosabbnak” tartotta a Zord Időt. Így került sor azoknak a verseknek a közlésére, amelyek az 1921-ben megjelenő és nagy sikert arató Falusi elégia című kötetének gerincét alkották: Az irisórai szarvas, Antigone, Patroklos alszik, Álom a vár alatt.
Áprily mellett, sőt már őt megelőzően is rendszeresen közöl a lap Reményik Sándor-verseket. A Márványtömb, A lelkem király, Aranyabroncs című versek költőjére ma is illik Antalffy Endre megállapítása: „Az erdélyi lírának sűrű zakatolásai között jómaga felhő nehézségével vonul jobbra-balra köszöngetés nélkül, nagy fájdalmú emberhez méltó komoran.”
A triász harmadik tagja Tompa László. Az udvarhelyi magányban élő költő is sűrűn jelentkezik a lapban régebbi és újabb verseivel. Részt vesz a Zord Idő pályázatán, melyet az Idegen falusi fogadóban versével meg is nyer, a Bábszínház című pedig dicséretben részesül. Tompával erős egyéniség jelentkezett a romániai magyar irodalomban. A vidéki kisváros fullasztó levegője magányosságra determinálja, de líráját megóvja az elsekélyesedéstől szerénysége, művészi igényessége és lelkiismeretessége.
A triász mellett a legerősebb egyéniség Berde Mária. Sokoldalúsága a legváltozatosabb műfajokban nyilvánul meg. Közöl verset, elbeszélést, regényt, publicisztikát, kritikát, és szerkeszti az irodalmi rovatot. Bár prózaíróként tartották számon a két világháború között, női lírája szépírói tevékenységének legértékesebb része. Asszonyi költészet – de Molter szerint: ez leginkább erényeiben látszik meg. Többnyire hagyományos formában írt versei a táj és az ember együvé tartozásáról, a szülőföldhöz kötődésről szólnak, vagy a lélek mélységeibe próbálnak betekinteni. Elsősorban a női lélek foglalkoztatja versben és lírában egyaránt. Prózai írásainak egyik legsikerültebb gyöngyszeme nemcsak Berde, de a két világháború közötti elbeszélés-irodalomban is a Szegény kicsi Jula című. Lírával, tiszta költőiséggel átszőtt szimbólum kicsi Jula története, akit a szépség utáni vágy visz a sírba.
A Szegény kicsi Julához hasonló művészi értékű elbeszélés, novella nem sok jelent meg a lapban. Sipos Domokos Templomrablója és Balogh Endre Megindul az iroda című elbeszélése mérhető még e mértékkel. Mindkét szerző a Zord Idő felfedezettje. Sipos Domokos ezzel az írásával nyeri meg az 1921-es pályázatot. „Kiválóan sikerült a szerzőnek az éhes, kisemmizett ember problematikus lényének megoldása: a cinikus rabló és istenhívő, vallásfélő ember ellentmondó jellemrugóinak összeegyeztetése. A stílus tömörsége a kapkodó indulatok jó eszköze. Egyáltalán nem annyira a téma, mint a megtalált erőteljes és hatásos kifejezési mód indítanak rá, hogy a szerzőben kifejlendő elismert írót lássuk, és így a pályadíjat neki odaítéljük” – értékeli Berde Mária
A lap másik nagy felfedezettje Nyírő József. Ő is pályadíjat nyert a Haldoklik a székely című elbeszélésével. Jelentkezésével valami egészen új kezdődik a romániai magyar irodalomban: a székely népéletre nyílik kilátás. Műveiben „súlyos szavú emberek beszéltek sziklanyelven”(Osvát Kálmán). Realizmus és mítosz keveredik írásaiban. S míg előbbi jellemző a díjnyertes műre, valamint az azt követő novellákra, addig későbbi alkotásaiban utóbbi válik uralkodóvá.
Ha összegezni akarjuk mindazt, ami a Zord Időre jellemző, Osvátot kell idéznünk ismét: „Kortesszólamokat ez a lap nem írt zászlójára, az örök emberi ideálokat nem sajátította ki előfizetési felhívásaiban, és nem hirdetett naponta harcot – döglött oroszlánok ellen. De minden sorával hitvallást tett az emberek mellett, tiszteletet kért a számára és kereste jogait. Harag és gúny fegyvereit küldte az emberi méltóságok sérelmezői: a kapzsik, az erőszakosak, a tiszteletlenek ellen. Inzultálta a nyíltan jelentkező perfídiát és levetkőztette a pózrongyokkal takarózó tehetségteleneket. Felismerte a durvaságot, ha mégúgy sminkelve volt és ráismert a becsületre, ha rágalmak tengere borította is el. Ez mulatságnak gyenge, de férfimunka volt.”
Osvát megválása után a lap arculata lényegesen megváltozott. „Nemcsak azért esett a lap színvonala, mert hiányzott belőle Osvát, hanem teljesen nemzetieskedő hangon próbált népszerűvé válni” – emlékezik erre az időszakra Molter Károly. A lap felelős szerkesztője a későbbi Magyar Párt politikusa, Hajdu István lett. A lap szerkesztői: Berde Mária, Dékáni Kálmán és Molter Károly. Józanságuk révén a lap irodalmi anyagaiban továbbra is az Osvát idején kitűzött célok érvényesülnek. Sikerül új munkatársakat is bevonniuk a régiek mellé. Mégis a folyóirat élénksége csökken. Egyre kevésbé érezhető az, hogy együtt él „mindennapi robotjában” az olvasóval. Hiányzik belőle Osvát harcos publicisztikája, szókimondása. 1921 szeptemberében megszűnik anyagi nehézségek miatt.
Két év alatt olyan jelentős tevékenységet fejtett ki új szellemi központ létrehozásával, a romániai magyar irodalom jeles egyéniségeinek bemutatásával, műveik közlésével, új tehetségek felfedezésével, hogy érdemei elévülhetetlenek a romániai magyar irodalomban.
A Romániai magyar irodalmi lexikonban az szerepel, hogy a Zord Idő a Kemény Zsigmond Társaság lapjaként jelent meg, ami tévedés. A Társaság 1920 őszén vette meg a lapot Osváttól. A Társaságnak Osvát sosem volt tagja, mert nem illett bele annak szellemiségébe. De ők sem tudták hosszú ideig életben tartani a lapot, egy év után megszűnt.
Száz év után elmondhatjuk, hogy hozzátartozik városunk szellemi értékeihez, s emlékeznünk kell rá s azokra a kiváló alkotókra, akik elindították.
