Olvasom, hogy az egyik liberális honanya a minap azzal az ötlettel állt elő, hogy alkotmányba kellene foglalni, és így kötelezővé tenni a román nyelv tudását minden román állampolgár számára. Mintha egy törvénycikkely egy csapásra megoldaná a helyzetet.
Tudjuk persze, nyakunkon a választások és, bár rengetegszer halljuk, hogy milyen nehéz dolga van a honatyának/honanyának, aki a nép (!) szolgálatába szegődik, és feláldozta magát, a családját, négyévente mégis foggal-körömmel kapaszkodnak ebbe a rettenetesen nehéz életmódba, és próbálják túllicitálni egymást ígéretekben.
Már nem csupán a tejjel-mézzel folyó Kánaán képe az ígéretek fortissimója, versenyeznek a nacionalista szólamokban is, még az AUR vagy a Funar-féle „jó románok” is megirigyelhetnék.
Elena Hărătăuról, a PNL bákói parlamenti képviselőjéről van szó, aki gondolt egy merészet és nagyot, és alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy „tudjanak” románul.
Szerinte oly módon kellene módosítani az alkotmányt, hogy annak 13. cikkelye, amely arról szól, hogy „Romániában a hivatalos nyelv a román”, egyben kötelezné az ország polgárait a román nyelv anyanyelvi szintű ismeretére. Ezt elsősorban a Székelyföldön élő román ajkú honfitársai védelmében látja szükségesnek, akik szerinte „mélyen diszkriminálva” érzik magukat.
A képviselő arról nem beszél, hogy elég csak a „tévésókat” követni, a sokat szidott „udémérés” politikusok sokkal szebben és helyesebben beszélik az ország hivatalos nyelvét, mint többségi honfitársaik. Meglehet azonban, hogy a honanya arra, a kampányokban slágertémának számító szólamra gondolt, hogy a „mélyen diszkriminált” nemzettársai Székelyföldön kenyeret sem tudnak venni, ha nem tudnak magyarul.
Lehet, csupán kampányfogásról van szó, amelyről egyébként közlemény is született, ami a politikusnak a román nyelv napja alkalmából jutott eszébe.
Azonban, ha a nacionalizmus erősödését figyeljük szerte a világon, hiszen a román nacionalisták nincsenek egyedül, meglehetősen aggasztó lehet.
A rendszerváltozás óta a nacionalizmus minden választási kampány központi témája volt, ebből a politikai tőkéből táplálkozott – nem kevés sikerrel – számos politikus. Hisz a mindennapok nehézségei, a terjedő bűnözés, agresszió, drogfogyasztás terjedése stb. jó termőtalajt biztosít a nacionalizmusnak. És könnyen talál követőkre.
A politikai retorika szintjén a kormányon levő politikusok az oktatás helyzetével, az egészségügy állapotával, az állampolgárok jólétével való foglalkozás helyett a szavazatszerzés könnyebb útját választják. Mert az említett képviselő nem egyedi eset. Tegyük hozzá, a párt első alelnöke is magyarfaló szövegekkel jutott pozícióba.
Sajnálatos, hogy a nacionalista és főleg magyarellenes megnyilvánulások meglehetősen tág teret kapnak a többségi sajtóban, és a sajtóetika szabályait semmibe véve, ellenőrzés nélkül jelennek meg a blőd hírek, lett légyen szó közéletről, sportról, temetőgyalázásról, magyar feliratokról vagy egyébről.
Már csak az a kérdés, mit szól hozzá az AUR elnöke és a többi, úgymond, „hivatásos” szélsőséges nacionalista, hogy megint egy liberális akarja „megenni a kenyerüket”. Mert az egész csupán kampányfogás. Gondolom, a kezdeményező is tisztában van azzal, hogy javaslata megvalósíthatatlan. Csupán arra való, hogy a választási kampányban felkavarja az emberek kedélyét, és esetleg néhány pluszszavazatot hozzon a kezdeményezőnek.
