Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Vajon ismerjük-e eléggé szűkebb környezetünk útjait, szülőföldünk múltjának jelenhez szóló üzenetét? Miképpen tekinthetnénk tiszta lelkiismerettel a szülőföldnyi otthonunk jövőjére, amit az utánunk következőknek hagyunk hátra, ha nem ismernénk az útjainkat, ha nem hallanánk meg a jelenhez szóló múlt jövőfaggató üzenetét? Sándor Szilárd székelykáli unitárius lelkészt kérdezzük e két kérdésfelvetés mentén.
– Milyen utak vezetnek mostani szolgálati helyére, ahol 170 évvel ezelőtt született Aranyosrákosi Székely Sándor unitárius püspök, költő, aki A székelyek Erdélyben eposz szerzője is volt? Kérjük, vezessen végig ezen az úton!
– A kérdést szó szerinti értelmezésével válaszolom meg – ez alkalommal eltekintve a metaforáktól vagy a szövegértelmezés más lehetőségeitől. Tehát: Marosvásárhelyről Szászrégen irányába, aki Nagyernyében jobbra térne, Iklandra érkezik, és ha tartja az irányt, áthalad a falun. A következő falu – amennyiben nem tér le jobbra Székes irányába – Székelykál. Idáig jobbra és balra kanyarodó úton érkezik. Lesz egy olyan kanyar is, ami balra tér, de az úttest ellenkező oldalra, tehát jobbra dől. Itt könnyen felborulhat az, aki nem az útviszonyoknak megfelelően vezetne.
A faluba érkezve, alig érkezünk ide be, máris az éles leaszfaltozott kanyar irányítana balra, hogy rövidesen elérkezzen a falu azon végig balra irányító eltérőhöz, ahol Erdőcsinád felé, majd Kisillyébe veheti az irányt tovább az erre utazó. Aki egyenesen előre halad, az Iszló, illetve Nyárádszereda és Szováta felé indulna.
De hát ne rohanjunk úgy előre, maradjunk még az alulról balra kanyarodó éles kanyarban: miért kellene mindig csak előre haladni ott, ahol aszfaltos az út? Azért csupán, mert le van aszfaltozva, és kényelmetlen lenne előre haladni a homokos-kavicsos falusi gidres-gödrös úton be a faluba? Természetesen ez a kanyarban felmerülő kérdésfelvetés a fordított irányban érkezők számára is érvényes. Vagyis: aki Szováta felől Szakadát irányából érkezne, és a vármezői eltérőnél nem térne jobbra, majd Nyárádremete után szintén nem térne jobbra Jobbágytelke irányába, hanem előre halad, és a következő eltérőnél jobbra fordul Nagyernye irányába – vagyis nem halad tovább Nyárádszereda felé –, Iszlóba érkezik. Innen haladhatna akár tovább az előbb említett éles kanyar felé. De miért ez a rohanás?
– Mire gondol, tiszteletes úr? Az előbb egy éles kanyarban marasztalt minket, most pedig vissza, a kanyar irányába, szintén marasztalna. Hova hív?
– Iszlóban, aki lelkével is figyeli az utat – betartva az időkorlátokat és a sebességet –, a bal oldali domb tetején megláthatja az 1600-as évek második felében épült műemlék templom kis tornyát. A templom árnyékában piheni örök álmát Iszlay László, az 1848-as idők marosszéki főkormánybiztosa. Aki a domb tetejére felér, fel a templomhoz és a sírhoz – a temető felé haladva is akár –, az Isten felé hálát és fájdalmat is egyszerre suttogó szívvel lépkedhet tovább. Különben a meredek múltnak és jelennek, az ismeretlen jövőnek a kaptatóján elfogyna az életereje. Itt, e helyen ugyanis, a mostanra igen megfogyatkozott unitárius gyülekezet kegyelettel őrzött örökségének – a medvék és az idő rozsdásodó vasfoga által is megtépett – magaslatán, a mennyei pásztorok által is jól ismert Tetőn lépkedünk.
Talán eljön majd az az idő is, hogy az önálló jogi státuszú iszlói unitárius egyházközség temploma múzeum lesz csupán – ha sikerült átmenteni ennek értékeivel a jövő számára – a mostanra imateremként szolgáló lelkészi lakással együtt.
Egy olyan helyre érkezünk itt, ahol a jelen és a jövő számára zenei áhítatokkal, lelkigondozói találkozásokkal, a színes és gömbölyded csendnek még megmaradt jézusi morzsáival táplál a földi és mennyei találkozások forrásának már-már ködbe vesztődő, szürkülő, de hajnalt remélő életideje. A jelen és a jövő szigetének e múltnak felénk tornyosuló magaslatán még áll a barátságos befogadó műemlék templom, a lelki feltöltődésre éhező és szomjazó lelkek számára tiszta forrását felajánlva.
Tőlünk függ, hogy meghalljuk-e, meglátjuk-e e hely hívó szavát. Tőlünk függ, hogy ez a hely lesz az egyike azon megismételhetetlen helyeknek, ahol a pásztorálpszichológus, pszichológus, pszichiáter, pedagógus és más segítők, zenészekkel, festőkkel, szobrászokkal, irodalmárokkal, embert szolgáló egyesületek szakembereivel, önkénteseivel azért jönnek majd ide fel, hogy találkozzanak, hogy önmagukról is gondoskodjanak, és erősítsék egymást a segítő szolgálatban.
– Kik „lakják” most be ezt a helyet?
– A gazdag múltú örökség ápolása kihívást jelent a maroknyi gyülekezetnek, hogy a műemlék templom, a lelkészi lakás, a gyümölcsöskert és a temetői sírok méltón megőrzött tisztasággal köszöntsék a jelent, és a jövő számára átadhatóak maradjanak. A műemlék templomot rejtő gyümölcsösdombnak, valamint a temetőnek a gondozása, takarítása is gondot okozna már a megfogyatkozott gyülekezet számára, ha nem lenne a faluban ökumenikus összefogás, és ősszel a külső segítség, akik – mint Isten felé suttogó szívvel lépkedők – megfogták a munkaeszközöket a gyümölcsös és a temető gondozásakor. Ha nem lett volna ott a tavaly a tiszta szívű, Istenben bízó polgármester, alpolgármester, titkár, a mezőgazdasági tanácsadó mellett a helyi iskolában nevelő tanító nénik, a nyárádszeredai Kicsinyek kórusa, a Tűzvarázs együttes, ha nem lett volna a hűséges gondnok asszony önzetlen közösségi szolgáló szeretete és a maroknyi egyházához, vallásához kötődő gyülekezet mellett az előbb említett más felekezetű falu örökségét nemeslelkűen örző közösség – akkor a műemlék templom csak a múltat eltemető kriptaként állott volna a dombon az elmúlt évben.
– Innen merre vezet tovább az utunk a már említett éles kanyar irányába?
– Szóval a műemlékbe zárt történelmet hűséggel őrző és megtartó, otthont adó magaslat mellett az iszlói főúton ha gyorsan átrohannánk, akkor nincs időnk a magaslaton a műemlék templom tornyára. Talán a domb aljában meghúzódó iskolaszerű imaterem céljául használatos volt lelkészi lakást sem vennénk észre, és ennek az udvarán a reformátusok főtisztelendő úr által megáldott haranglábát sem. Valószínű, hogy ha az úton továbbhaladnánk ebben az erőltetett tempóban, az út jobb oldalán levő katolikus templom mellett is vakon rohannánk el.
Mert mintha a felgyorsult idővel versenyeznénk, mintha ez a rohanás adná az életünk értelmét: minél kisebb helyre minél több dolgot tudjunk eltárolni, minél hosszabb utat minél rövidebb idő alatt megtegyünk, minél kevesebbet fizessünk, és ezzel egy időben a lehető legtöbbet kapjuk, és az órabérét számítsuk ki lehetőleg az imádkozás idejének is. Szóval, ha jönne majd az az éles kanyar, oda minél szélesebb úton érkezzünk el, ami lehetőleg többsávos legyen (!), és akkor lenne igazán jó, ha nem jönne szembe semmi, mert akkor átmehetünk minden veszély nélkül a másik oldalra, és gyorsabban vehetjük majd be a kanyart. Ilyen éles kanyarokban lesz részünk ezen az úton továbbhaladva. Egy másik emelkedő után következik a főút balra kanyarodó útja után az az éles jobbra kanyar, ami után a viszonylag hosszú lejtő és jobbra-balra kanyarok után érkezünk ismét Székelykálba.
– Akkor már meg is érkezünk az előbb említett székelykáli éles kanyarba?
– Ne siessünk annyira! Ahogy beérünk a faluba Iszló felől, nemsokára jobbra letér egy homokos-kavicsos út – amint az előző irányból érkezve már jeleztem ezt – Erdőcsinád felé, amelyen ha nem térünk le balra, akkor Kisillyébe érkezünk. A kis településen négy templom található: a faluba beérve látható az az unitárius templom fent, szintén a dombon, amely domb előtt jobbra haladva a katolikus templomhoz érkezünk. Az unitárius templom mellett a dombon az ortodox templom van, míg előre haladva az út bal oldalán a református templomot találjuk a kultúrotthon után. A falu végéhez érve, balra kanyarodva a marosjárai eltérőhöz érkezünk a kavicsos úton, de a faluba beérkezve már aszfaltút vár ránk a gondos polgármesternek, az önkormányzati vezetőknek és az őket segítőknek köszönhetően. Marosjárában a református és katolikus templomok tornyai kötik össze a földet az éggel. A falu közepén a hősök emlékműve fölötti helyen volt a múlt század közepéig az unitárius templom. A marosjárai unitáriusok története visszanyúlik az 1568-as reformáció idejére. Kaáli Nagy Eleknek voltak itt birtokai, az ezek utáni jövedelemből jutott annak idején a kolozsvári színház építésére is. Mára az úrvacsoraosztó istentiszteletek a gondnok asszony saját lakásán történnek a maroknyi gyülekezet és az unitárius hitet tisztelő támogató résztvevők számára.
– Milyen irány vezet most innen a székelykáli éles kanyar felé, és mi van utána?
– Ha elhagyjuk Marosjárát a gondnoknő háza után, akkor Körtvélyfájára érkezünk, ahol ha balra kanyarodunk, Gernyeszeg és Sáromberke után előrehaladva, Marosvásárhely irányába, Nagyernyébe érkezünk. Itt a híd után balra térve érkezünk az előbbiekben már említett módon Ikland után Székelykálba, ahhoz az éles kanyarhoz, amely balra kanyarodva vezet el az említett erdőcsinádi, kisillyei eltérőhöz. Ha viszont akár Iszló, akár Ikland felől nem vesszük be ezt az éles kanyart, ami első esetben jobbra, míg második esetben értelemszerűen balra kanyarodik, és ha egyenesen haladunk előre Iklandról érkezve, illetve Iszló felől balra térünk a homokos kavicsos úton, akkor Székelykálnak nemcsak a főút menti házait láthatjuk, hanem ennél sokkal többet. Ez esetben megláthatjuk azt is például, hogy milyen nagy különbség van a főút és a homokos, sokszor göröngyös – időjárástól függően sáros vagy poros – út között, akár autóval, akár gyalog, akár kerékpárral vagy más járművel, esetleg lóháton haladunk.
– Mi történik, ha Székelykálban nem vesszük be azt az éles kanyart, és a homokos-kavicsos útra térünk ki?
– Sok minden. Először megtörténhet, hogy eltévedünk, mert az utak – mint labirintus –nyújtóznak szét a faluban. De ebből a labirintusból is van kijárat! Megnyugtató, hogy az esetleges eltévedésünk során is van biztos tájékozódási pontunk, amely felé haladhatunk: a katolikus, az unitárius és a református templomok tornyai. Ezeket a tornyokat annak függvényében találjuk meg, hogy melyik utcán, milyen hidak felé haladva tekintünk az ég felé. Az aszfaltos utat az éles kanyarban amint elhagyjuk – amint keresztül-kasul patakok szövik be a falut – sok kis híddal találkozunk, és köztük vannak olyanok is, amelyekre nem lehet egykönnyen bármilyen irányból felmenni járművel. Tehát nemcsak egy aszfaltos éles kanyar van Székelykálban, de van sok nem aszfaltos éles kanyar is, a sokirányú elágazású visszatérő vagy a faluból kivezető út is. Lehet, hogy van „GPS” jel is, de annál inkább „lelki dzsipiesz” van.
– Akkor tehát merre vezet, tiszteletes úr, az éles kanyarból a falu felé, hogy ne tévedjünk el?
– Ha az éles kanyartól letérve Aranyosrákosi Székely Sándor püspök, költő lelki és szellemi nyomait keressük, akkor érdemes előre – csak előre – haladni, nem letérni jobbra, sem az első, sem a második utcában, az első úton sem kitérni balra, hanem előre haladva eljutva a katolikus templomig, utána pedig jobbra kanyarodva érkezünk el az unitárius műemlék templomhoz.
– A többi út merre vezet? Ott eltévednénk?
– Dehogy tévednénk el! A faluban nem lehet eltévedni. Eltévedni – mihez képest? Hosszúra nyúlna ez a beszélgetés, amíg a falut behálózó utcákat bemutatnám – de nem is ez a célja ennek az írásnak. Viszont még arra sem vállalkozhatom, hogy Székelykállal kapcsolatosan kitérjek mindenre, amit kihagyni vétek. Vállalom tehát a sok vétkem, mert csak igen kevés dologra tudok a kérdések kapcsán kitérni. Engedtessék meg nekem – még mielőtt a múlt megtartó üzenetének néhány tényszerűségét jelezném –, hogy ennekelőtte, a közelmúltra figyelve, a székelykáli születésű dr. Marton József katolikus nyugalmazott egyetemi tanárnak a tavaly májusban megkapott Stephanus díjért nagy szeretettel gratulálhassak e helyen mindazokkal, akik letérünk a székelykáli éles kanyarból a faluba. Megjegyzem, hogy a neves professzor szülőházát a faluban élő Kaáli Nagy leszármazottak által gondozott Székelykáli Lovasfarm irányából, de a Székelykáli Néptánccsoport által belakott Petőfi Sándor kultúrház felől is megközelíthetjük.
– Akkor tehát menjünk vissza most az unitárius műemlék templomhoz...
– Tehát az utazásunk során eljutottunk az előbb az utcákat követve az unitárius műemlék templomig, ami a falu csorgója előtt, Kun Mátyás gróf birtokán épült 1772–1784 között. Mindezek után a felépített templom bejáratát lepecsételték, és mellette a paplak udvarán levő csűrben tartották több évig az istentiszteleteket.
1797-ben itt született Aranyosrákosi Székely Sándor (aki 1854-ben, tehát az idén 170 évvel ezelőtt hunyt el), akinek a nevét nemcsak az unitárius történetírás jegyzi fel a püspökök sorába, de az irodalomtörténet is számontartja mint A székelyek Erdélyben című eposz szerzőjét. Édesapja Székely István székelykáli unitárius lelkész esperes volt. Most ide érkeztünk, ahol az elmúlt évben Bíró Jenő csejdi református lelkész és a Barátok kórusa előadta az id. dr. Csíky Boldizsár által komponált A székelyek Erdélyben zenei kíséretű kórusművet. Ide a székelykáli unitárius műemlék templomba és a vele szemben levő papi lakhoz. Egy következő beszélgetésben – ha lesz alkalom – e helyen tovább kísérem az Olvasót itt, a székelykáli éles kanyar utáni időben és korban, a volt felekezeti iskola mellett az Aranyosrákosi Székely Sándor és a történelmi Kaáli Nagy család mellett, a székelykáli családoknak otthont adó bölcsőjénél.
– Tiszteletes úr, ígérjük, lesz még alkalom a beszélgetésünk folytatására. Most azonban köszönjük a tájékoztatást és válaszait.
– Én is köszönöm a lehetőséget!