2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A  mezőségi Nagysármáson hagyománya van az augusztus 30-i nagyvásárnak. A városnapok keretében szombaton délelőtt ennek szellemében szervezték meg a XII. szarvasmarhaszemlét.

Varga László átveszi a díjat Mocean Ioan polgármestertől (Fotó: Iszlai Anna)


A mezőségi Nagysármáson hagyománya van az augusztus 30-i nagyvásárnak. A városnapok keretében szombaton délelőtt ennek szellemében szervezték meg a XII. szarvasmarhaszemlét a helyi tanács és a polgármesteri hivatal, a megyei mezőgazdasági kamara és a megyei tanács közreműködésével.

A rendezvényt Mocean Ioan, a város polgármestere nyitotta meg. A kiállításon 39 gazda 44 jószággal képviselte Nagysármás és környéke állattartóit. Mint elhangzott, évente egyre kevesebben vesznek részt ezeken a rendezvényeken, ami tükrözi az állatállomány csökkenését is ezen a vidéken, és nem csak itt, hiszen megyeszerte a kisgazdaságokban egyre kevesebben foglalkoznak állattartással. Moancă Aurel mérnök évek óta a rendezvény fő mentora, hiszen ő szervezi be a gazdákat, irányítja a kiállítás menetét. Minden évben oroszlánrészt vállal a szervezésben, és munkája eredményeként a szemlén bemutatott egyedek Valer Sician mérnök szerint a követelményeknek eleget tettek, és megállnák a helyüket bármilyen állatbemutatón. Ezért nem volt könnyű Takács Ferenc, Fărcaş Maria és Péterfi Lajos állattenyésztési mérnököknek, a tenyészállat-bíráló bizottság tagjainak dönteni, hogy ki vigye el a pálmát. A kiállítás szakkommentátorai, Valer Sician állattenyésztési mérnök, a SEMTEST BVN Mureş igazgatója és Maria Fola állattenyésztési mérnök, a Maros Megyei Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Hivatal igazgatója a legújabb törvényeket, kiírásokat és az állattartással kapcsolatos újdonságokat ismertették a résztvevőkkel.  

Az igazgató külön kitért a gazdákat mostanság igen foglalkoztató problémára, az ország több megyéjében is elterjedt betegségre, a kéknyelvűségre. Megyénkben még nem jeleztek megbetegedést, de ha a kór továbbterjed, lehetséges, hogy az állatpiacokat, kiállításokat, és ami a leglényegesebb, a szarvasmarhaexportot betiltják. Ez országszerte igen érzékenyen érintené az állattartókat, hiszen Románia az egyetlen EU-tagállam, ahonnan Kínába exportálnak marhahúst.

A kiállításon minden részt vevő gazdát  állatonként 40 lejjel jutalmaztak.  A nagydíjat Toth Alin (Kissármás), a legszebb tőgyű tehén díját gazdája, Oţel Ioan (Csehtelke) kapta. A legidősebb állattartót, Hulpe Valeriát (Nagysármás) és a legfiatalabbat, Văcaru Ovidiut (Kissármás) is díjazták. A többször ellett teheneknél az első díjat Varga László (Nagysármás), az első borjas teheneknél Toth Alin (Nagysármás), a vemhes üszőknél Szilágyi Mariana (Nagysármás) vehette át, a tenyészüszők első helyezettje pedig a Dudea Iulian (Csehtelke) tulajdonában lévő egyed lett.

Valer Sician, a SEMTEST BVN igazgatója az első helyezést elért állatok gazdáinak a cég részéről egy-egy 150 lej értékű utalványt adott át, amit megtermékenyítéshez szükséges kellékek (M.S.C.) vásárlására fordíthatnak.

Szombaton, a szarvasmarha-szemle után a régi sportterem felújított kétszintes épületében felavatták Nagysármás első élelmiszer- és mezőgazdasági termékeket árusító csarnokát. A létesítmény költségeit teljesen a helyi tanács költségvetéséből fedezték. Itt a szalagvágás után egy rendkívüli szárnyas- (tyúk és galamb), valamint nyúlkiállítást tekinthettek meg  a jelenlévők. Mocean Ioan polgármester a részt vevő legszebb egyedek gazdáit jutalmazta és további sok sikert kívánt a kisállattenyésztőknek.

Az idei nyár utolsó vasárnapján a ragyogó napsütés kedvezett a nagysármásiaknak, ugyanis a városnapok jó hangulatú rendezvényei késő estébe nyúlva folytatódtak. 

(i.a.)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató