A szabályok azért vannak, mondjuk olykor tréfásan, máskor halálkomolyan állítjuk, hogy megszegjük őket.
A szabályok azért vannak, mondjuk olykor tréfásan, máskor halálkomolyan állítjuk, hogy megszegjük őket. A szabályok azért vannak, hangozhat a mondat pedagógusok, parkőrök, rendőrök, strandfelügyelők vagy nyugdíjasotthonok gondnokainak szájából, különben teljesen indokoltan, hogy azokat respektáljuk, tiszteletben tartsuk, át ne hágjuk. Mert ellenkező esetben kitör a zűrzavar. Vagy az emberi együttélés kisebb-nagyobb közösségeken belül lehetetlenné válik. Zavarforrás lesz.
Ám a fenti kezdőmondat olykor, adott körülmények között, nagy-nagy igazságot is tartalmazhat. A poétikai szabályok felrúgása nélkül nem születhetett volna meg a modern szabadvers. (Persze itt is vannak bizonyos szabályok, szabályszerűségek, amelyeknek a poétikai szöveg engedelmeskedik, de ezt már nem az ókori klasszikusok vagy az epigon utókori szabályszerzők alkották.) A szabályok kicselezése, semmibevevése nélkül nem működik a fantázia, az alkotás, ami attól lesz jó, eredeti – ha valódi tehetség is párosul hozzá –, ha minél kevésbé lép a szabályos-szabványos útra. A nagy felfedezések az (emberek, tudatlanság, félelem, tiltás alkotta) szabályok félresöprése útján születtek. Látszólag paradox módon a természettudományokban a felfedezők, a tudomány szabadságával élve, maguk is szabályokat, azaz természeti törvényeket fedeznek fel, állapítanak meg és tudatosítanak cikkeikben, előadásaikkal, és kapnak el nem múló dicséretet, nyernek diadalt Nobel-díjak révén. Ezeket a törvényeket általában nem lehet figyelmen kívül hagyni, megszegni. Nincs hogyan. Van amit a Földön, van amit a naprendszerekben sem.
A közlekedési szabályokat a közlekedési szakemberek alkotják. A forgalom növekedésével, a körülmények változásával ezek javíthatók, megváltoztathatók. Sőt felette szükségesek az emberi életek és – miért ne –, az anyagi javak (gépkocsik, ingatlanok) védelmében. Általában észszerűek, betarthatók, betartandók. Erre vannak a rendőrök, traffipaxok (romániai magyarban: radarozók), közlekedési lámpák, útpadkák, elválasztó sávok, körforgalom és gépkocsivezetői szakvizsga. A forgalmi szabálykönyv egésze. Ami változik.
Az együttélés szabályait az emberek alkották az élet elviselhetősége, kellemessé tétele érdekében. Felismerték a szükségszerűséget, és azt szavakba, cikkelyekbe, eljárásokba, szabályokba, sőt törvényekbe foglalták. Ez a jogalkotás. A szabályok egy részének ismeretét és respektusát otthonról, a családból hozzuk. A többit saját tapasztalás útján vagy oktatás révén szerezzük meg. Magunkba építjük, legtöbbjüket automatikusan alkalmazzuk, ui. belátjuk, ösztönösen érezzük, hogy jók, kibírhatók, szükségesek. Nélkülük az életünk (a másoké is) pokollá válna. Az emberiességi szabályoknak olykor még a háborúban is működniük kell(ene).
A testületek is alkotnak – alkothatnak, elvárható részükről – szabályokat, szabályzatot, szabályrendeletet. Házirendet. Amit kifüggesztenek, ismertetnek, amire figyelmeztetik a testületbe lépőket, tagokat, fizetővendégeket, tanulókat, tanárokat, kisegítőszemélyzetet. Erre felettébb szükség van, gondolom, mindenki belátja. A szabályszegők, a lázadó típusok, a megzabolázhatatlanok, a renitensek és krakélerek, a nehezen kezelhetők mindig felháborodottan tiltakozni fognak a szabályok ellen. Neveléssel, törvénnyel, jó szóval, logikus meggyőzéssel, félelemkeltéssel (?!!! – pl. „ne játssz, fiam, a tűzzel, mert…”) az efféle polgártársaink meggyőzhetők, lecsendesíthetők, leszerelhetők. Ez az optimista nevelő titkos vágya, meggyőződése.
Vannak azonban rendmániás emberek. Akik nem tudják a világot elképzelni, csak kemény, logikátlan vagy sajátos logika szerint elfogadható szabályok, törvények, bilincsek, koloncok és akadályok nélkül. Ők azoknak a lehetetlen szabályoknak a kiagyalói. Az ilyenek akkor végezhetnének alkotómunkát, ha elmennének akadályépítőnek a lóversenypályára. Az emberek nem lovak és nem oktalan állatok.
Vannak olyan nevelők, nevelőotthon-vezetők, akik egy elv/hit nevében, emögé rejtőzve élik ki diktatórikus hatalmukat. Nem ismerik a kivételt. Akik kegyetlenek és kíméletlenek, holott meg vannak győződve, hogy elvszerűen cselekednek. Téveszmék áldozatai. (De még inkább áldozatok azok, akiket e szabályokkal sújtanak.) Akik kiteszik mínusz 15 székely Celsius-fokban a tizenéves diáklányt a bentlakásból, mert az nem vett részt egy, a szabályzatban kötelezőnek feltüntetett foglalkozáson.
Azt gondolom, az efféle pelyvaember hiszi, hogy a 17/18. századi zord puritán szabályok, kollégiumi reglamák a 21. században is minden változtatás nélkül alkalmazhatók. És eredményre vezetnek.
Az ilyen ember helye zárt intézet. (Ki-ki döntse el, hová ajánlaná be melegen D. urat Udvarhelyről.)