Néha egy ősréginek éppen nem nevezhető barátság is azt az érzést kelti, hogy a gyerekkorban gyökerezik. Pedig nem, és valahogy mégis. Barátnőm, akinek nevét most nem írom le, gyermekeink kisóvodás korától került képbe – a képembe –, a fiam és az ő fia közös játékidejének hozadékaként, és nem mondhatni, hogy az azóta eltelt 12–13 esztendőben végig aktívan jelen volt minden nagyobb szusszanásomnál, de amikor igazán szükség volt rá, olyankor mindig. Megtaláltuk az átjárást kettőnk homlokegyenest különböző kislánykora között, s egyszer csak a kétféle emléktérből egy lett, ilyen is, olyan is, de mindenképpen tágasabb, egyik oldalról a másikra jó átlátást biztosító. Arra gondoltam – utólagos engedelmével –, hogy két kisebb történetszeletet is elmesélek róla, vagy talán hármat – legyen ez egyelőre számomra is meglepetés.
Barátnőm tinédzserként nagyon vágyott arra, hogy autót vezessen – talán gyermek- és fiatalkori kiszolgáltatott helyzetekért való kárpótlásként –, a középiskola befejezésekor valamiért mégsem jött ez össze neki. A részletekre már nem emlékszem – csak arra, hogy egy közös sörözéskor azokról is mesélt –, a lényeg, hogy élete első negyven-egynéhány évében beteljesületlen maradt ez a kívánság. Aztán jött egy szerelem, egy társ, akinek munkaideje az utakon zajlik, az étkezésre és alvásra is alkalmas kamionban, mindig egy jól behatárolt úti cél felé közeledve. Talán ennek a létformának utasként való megtapasztalása adott erőt, bizalmat a barátnőmnek ahhoz, hogy nekiveselkedjen a sofőrvizsgának. Másodjára sikerült, ami véleményem szerint szebb, nemesebb győzelem annál, mint amit elsőre tudhat magáénak az ember. Kell hozzá egy „csakazértis” bátorság, lendület a korábbi kudarcélmény átlépéséhez, az újabb csalódás lehetőségét bevállaló vagányság. Ő egyértelműen a siker valószínűségére összpontosított, sőt, egy ígéretet is fűzött hozzá: ha meglesz a hajtási, leteszi a cigarettát. Azóta pedig tényleg nem gyújtott rá, sőt önmaga motiválására rendszeresen félreteszi a meg nem vásárolt csomagok árát.
Ültem párszor az autójában, ami kicsi, kerek, összetéveszthetetlen, pont, mint a barátnőm egész világa. Egy nyáresti koncert után szeltük át a városközpontot a békaszemű járgánnyal, és – bár temperamentumomnál fogva legtöbbször irritál a lassúság – ez alkalommal megnyugtattak a megfontolt, ráérős mozdulatok. Kicsit az volt az érzésem, mintha egy játékkocsiban ülnénk játékország főterén, és minden éppen abban a ritmusban történne, ahogyan tőlünk független, felettünk álló erők azt – a mi javunkra – jónak látják.
De a vezetés mellett van még legalább egy terület, ahol a barátnőm valami számomra egészen egyedit produkál.
– Semmi ne legyen a földön – mondja, amikor nálam jár, és pár perc múlva minden a helyére kerül. Egyszer arra kértem, segítsen feltenni egypár tapétát a fürdőszobában. Úgy gondoltam, fél, vagy legtöbb háromnegyed óra alatt megleszünk, ő azonban nem nyughatott, amíg tökéletesen nem illeszkedtek egymáshoz a kék-fehér virágmotívumok. Belefáradtam követni a műveletet, tartani a papirost, figyelni, hogy ne maradjon rajta gyűrődés, az eredmény viszont tényleg megérte. Már akkor elgondolkoztam azon, milyen különös, hogy az elvégzett munka tökéletességéhez ennyire ragaszkodik, miközben minden más kötöttségtől szabad ez a piros arcú, sejtelmes mosolyú segítő. Semmit nem hoztunk, és nem is viszünk el magunkkal semmit – valahogy így hangzik az az életfilozófia, amihez akkor is tartja magát, ha nem emlegeti úton-útfélen. Jó pár éve, hogy kiszállt egy egyre nehézkesebben mozgó mókuskerékből, azóta mintha folyamatosan fiatalodna. Von egyet a vállán, és belemosolyog a világba, ha nem úgy fordul a kocka, ahogy éppen várta. Ez a megpiszkálhatatlan nyugalom az, amit leginkább kölcsönkérnék tőle pár évre, a háziassága és gasztronómiai újításokhoz való bátorsága mellett.
– Készíthetnél rendelésre is ilyen finomakat – javasoltam nemrég, miközben sok mindennel gazdagított tárkonyos levesét kanalaztam. – „Süteményes” vállalkozó sok van, de ilyen?
Csak rázta a fejét, és megértettem: a konyhai varázslatok számára egyet jelentenek az otthonnal, így nem köthető hozzájuk kívülről jövő elvárás vagy anyagi haszon.
– De takarítást szívesen vállalnék alkalmanként, amikor az időm megengedi – jegyezte meg később elgondolkozva. Elhatároztam, hogy segítek neki megragadni ezt a gondolatot, hiszen ő is már annyiszor tett értem kisebb-nagyobb szívességeket. Hátha valaki, akinek néhanapján jól jönne egy hozzáértő kéz otthona gondozásában, szépítésében, felfigyel az ajánlatra. S ha nem, akkor sem dől össze a világ. Barátnőm külső körülményektől szabadon, ugyanazzal a derűs nyugalommal járja tovább a maga útját, gyalog vagy négy keréken, időnként befele mosolyogva. Mint aki biztos benne, mert már megtapasztalta: amit a titkos lélekszobában megteremt, az előbb-utóbb a kinti nagy tükörben is megmutatkozik.
