Szabad út, bátorság, bizodalom

A Marosvásárhely IV. – Szabadi úti Református Egyházközség életének meghatározó eseményévé vált a július 27-i lelkészbeiktatás.

Fotó: Szer Pálosy Piroska

A Marosvásárhely IV. – Szabadi úti Református Egyházközség életének meghatározó eseményévé vált a július 27-i lelkészbeiktatás. Vasárnap a Szabadi úti templomban ünnepélyes keretek közt nyert megerősítést parókus lelkészi hivatalában – az eddig a Fehér megyei Felvincen szolgáló – Bárócz Huba. Az 1973. augusztus 1-jén önállóvá vált egyházközség első választott lelkipásztora dr. Csiha Kálmán volt, őt követte dr. Juhász András és Szász Zoltán lelkipásztor.

A Maros-Mezőségi Református Egyházkerület esperese, Jakab István apostoli köszöntése nyitotta a 13 órától kezdődött ünnepi istentiszteletet. Igehirdetésében a szabad út, bátorság és bizodalom értékrendjét elemezte. Mint mondta, a szabaddá tett út az egymás iránti szeretet elmélyítését szolgálja, ugyanakkor a bátorság valódi jelentése az évszázadok során átértékelődött. Az ószövetségi héber nyelv szerint a bátorság a valakiben való megkapaszkodást, illetve valakihez való ragaszkodást jelenti. Jézus példázatával élt, aki elég bátor volt ahhoz, hogy meghaljon a keresztfán. Egyházi beszédében a bizalom válságát is érintette, mely mind politikai térfélen, mind az egyházban jelen van. A legfontosabb feladat a bizalmat helyreállítani, és ez mindenekelőtt az egyházközség lelkészének felelőssége. Van esély, remény, szabad út – mondta.

Az igehirdető esperes, galambodi lelkész áldást kért a beiktatásra váró lelkipásztor és családja életére, valamint elődje és családja életére ott, abban a gyülekezetben, ahol jelenleg szolgál. Lőrincz István, az alsóvárosi egyházközség lelkipásztora, a Szabadi úti egyházközség beszolgáló lelkésze átadta az egyházi szimbólumokat: a Bibliát, a pecsétet mint a hitelesség jelképét és a kulcsot, melynek hétköznapi életünkben is rendkívüli szerep jut, mint mondta, Isten országának kulcsát bízza az új lelkészre. A dr. Bernády György által adományozott úrasztala melletti köszöntése során kiemelte a városi környezetben való igehirdetés eltérő jellegét a vidéki övezetben elfogadottal szemben.

Az esperes általi beiktatást és áldást követően a jelen lévő marosvásárhelyi és környékbeli lelkipásztorok egy-egy igével áldották meg a hivatalában megerősített lelkészt.

A hivatalosan beiktatott lelkipásztor, Bárócz Huba a gróf Telegdy Márton és Ilona által adományozott szószékről igehirdeté-sében kitért az elmúlt hónapok vívódásaira, a megpróbáltatásokkal teli időkre. Örömét fejezte ki, hogy a sok tusakodás, imádkozás után elvállalhatta ezt a helyet. „Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratod… Tudom, nem érdemlem meg, nincs helye a kérkedésnek… Mert tudom, hogy Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok” – hangzott el egyházi beszéde során. A szolgálat és öröm összekapcsolódásának fontosságáról is szólt, valamint az egymás iránt érzett felelősségről, arról, hogy a szolgatársaknak kötelességük mindenekelőtt egymásra vigyázni, egymás terhét hordozni, ugyanakkor a gyülekezet iránti felelősségvállalást is hangsúlyozta.

A marosvásárhelyi történelmi egyházak nevében Nagy László főjegyző, unitárius püspökhelyettes köszöntötte az egyházközség lelkipásztorát. „A most beiktatott lelkész kapott hideget, meleget, és még kap”, fűszerezte humorral köszöntőjét a püspök-helyettes, és arra biztatta a gyülekezetet, hogy a „lelkész melletti kiállás legyen a több, ne a kritika”. Peti András alpolgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a siker záloga az, amit egy közösségre lehet szabni, világi szóhasználattal egy csapatot alakítani. A köszöntések sorát Nagy Sándor főgondnok beszéde és szavalata zárta. Jelentős szerep jutott az egyházközség vegyes karának, mely verses-zenés összeállítással emelte a délutánba hajló ünnepség színvonalát.

A lelkészbeiktató ünnepség záróakkordjaiként a Himnusz közös éneklésétől visszhangoztak a székely stílusjegyeket a Kós Károly stílusával ötvöző terv alapján, 1936–1937-ben épített templom hófehér falai.