Épített örökségünk

Székelyudvarhely legrégebbi építészeti műemléke: a Jézus szíve kápolna

A Jézus szíve kápolna építésének ideje vitatott, négyzet alakú, kazettás mennyezete 1677-ben készült. Védőfala valószínűleg 1771-ben épült. Székelyudvarhely déli bejáratánál, a Szálvátor-hegy – Köszörűkő – végződésében, a Nagy-patak völgye alsó szakaszán, az egykori Gyárosfalva területén, a gyógyító források közelében egy kis imaház, védőfallal körülvett templomocska húzódik meg. Ez a Jézus-kápolna, vagy más néven Jézus szíve kápolna, Szent Szív-kápolna. Lakatos István 1702-ben „Jézus házának nevezett Jézus neve kápolna”-ként említi. Építési idejéről az oklevelek hallgatnak. A késő román, azaz a 13. századinak számító, négykaréjos kápolna korai datálása körül kétségek merültek fel Mariana Beldie archeológus részéről, aki ásatásai eredményeképpen úgy véli, hogy az 1561-ben veretett ezüstpénz alapján ezt a kápolnát a 16. század második felében építették…

A kezdet: a kutatások többsége a 13. századot említi…

A művészettörténeti kutatások többsége a kápolna építését a 13. századra helyezi, és így a Jézus-kápolna Székelyudvarhely legrégebbi építészeti műemléke. Hasonló típusú kápolnák – rotundák – épültek Gyergyószentmiklóson – Szent Anna-kápolna – Kézdiszentléleken, a Perkő nevű magaslaton fekvő Szent István-kápolna, Székelyszáldoboson a kápolnarom.

A téglapadlós belső teret négy méter magasságban elhelyezett festett kazettás mennyezet fedi, amely az 1677-es évszámú eredeti mennyezet e századi, kevésbé sikerült másolata.

A Jézus nevében kilőtt íj emléke

A kicsiny szoba méretű – 3,5 x 3,5 méter – kápolnát a 16. században újították fel.

1677-ből való festett kazettás mennyezetét múzeumban őrzik Budapesten, a jelenleg látható másolat.

A legenda szerint a kápolnával szembeni Budváron állott Attila hun király testvérének, Budának a vára, amelyet a tatárok dúltak szét 1241-ben.

Egyszer a tatároktól űzött székelyek Budvár romjaira menekültek, és onnan egy székely Jézus nevében kilőtt íjával szíven találta a sátor előtt ülő tatár kánt. Azon a helyen építették a lövés emlékére a Jézus-kápolnát.

Az eltávolított eredeti kazettás mennyezet

Az eredeti kazettás mennyezetet 1903-ban távolították el. A kazetták mintakincse nagyon hasonlít az 1670-ből való felsőboldogfalvi templom mennyezetéhez, amely Szombatfalvi Asztalos András és János munkája.

A Jézus-kápolnát szép vonalú zsindelytető fedi, amelyen a magasított toronysisak is jól érvényesül.

A kápolnát kőkerítés övezi, amelynek déli oldalán levő díszesebb és nagyobb bejárata feletti háromszögű oromzatát három egyenes záródású vak fülke díszíti, az oromzat búbját pedig homokkőbubából – konkrécióból – kialakított kereszt koronázza. A körfal mai bejárata fölött az 1771-es évszám látható.

A biztosan keltezett analógiák alátámasztásai

Az érdekes épület keletkezése tehát vitatott. Az alaprajzi forma alapján a legtöbben román korinak, 13. századinak tartják az épületet, melyet számos biztosan keltezett analógia is alátámasztani látszik: Ják, Szent Jakab-kápolna –13. század közepe, Nyugat-Magyarország – Pápoc, Szent Mihály-kápolna –13. század közepe, Nyugat-Magyarország – Haraszt –13. század, Szlovákia.

Ezek a korai forrásokban kimutatható épületek számos korhatározó faragványt is hordoznak, illetve a belsejükben a karéjok találkozásánál falpillérek állnak, a nyugat-magyarországiak két belső szinttel és markáns külső faltagolással rendelkeznek, a szepességi példának pedig masszív középtornya van.

Az udvarhelyi kápolnát tehát az alaprajz – részleges – hasonlóságon kívül semmilyen más formai kapcsolat nem fűzi az említett épületekhez.

Hasonló alaprajzú épületek

A Székelyföldön három hasonló alaprajzú épületről van tudomásunk, az egyik a Gyergyószentmiklós melletti Szent Anna-kápolna, melyet később egy téglalap alaprajzú hajóval bővítettek.

Ezen épület történetéről még kevesebbet tudunk, mint az udvarhelyiről, de nincs kizárva, hogy 17-18. századi örmény vagy örmény hatású emlékről van szó, amely a Kaukázusban igen gyakran előforduló négykaréjos alaprajzot jól magyarázza.

Weisz Attilának az Adatbankban található közlése értelmében a kutatás jelenlegi állása szerint mégis ezt az épületet kell elfogadnunk a legközelebbi analógiának mind alaprajzi, mind tömegképzési és földrajzi tekintetben.

A kápolna családi temetkezési helyként szolgált

A régészek nem találtak az épület körül sírokat sem, ellenben magában a kápolnában két férfi- és egy gyermeksír került feltárásra.

A kutatók szerint így egy székely nemes – korabeli névvel lófő székely – családi temetkezési helyeként lehet beazonosítani.

Csak később vette át a jezsuita rend, hogy már Jézus szíve elnevezéssel funkcionáljon a környék katolikus népei számára.

A kápolna harangját ellopták

Ugyancsak Weisz Attila munkájából tudjuk meg, hogy a kis építményt szabálytalan ovális alaprajzú, kívülről támokkal is ellátott alacsony kőfal övezi, melyhez belülről egy egyszerű remetelak csatlakozik.

A kerítést délről háromszöges oromzatú bejárati kapu – csúcsán egy természetes kőképződmény szolgál keresztként – északról ajtó töri át, nyílása fölött vakolatból formázott 1830-as évszám látható, a fa ajtókeretbe pedig az 1771-es évszámot rótták. A remetelak tornácos. A tornácra két csengőt függesztettek fel, az egyik felirata szerint Segesváron készült, a 19. században: M(ichael) MANCHEN SCHAESBURG.

Az egyik harangot jó pár évvel ezelőtt ellopták, a másikat biztonságos helyen őrzik.

A kápolnát néha rotundának titulálják

A görgeteg kövekből épített kápolna négykaréjos alaprajzú, és ezért néha tévesen rotundának titulálják.

Az alaprajzot híven követő zsindelyezett tető csúcsát egy keresztes fatornyocska zárja le. A tetőeresz alatt jól kivehető, hogy az apszisokat hajdan félkupolák fedték, melyeket később visszabontottak.

Az épület bejárata ma délről, a kapu irányából nyílik, egy egyszerű kis faajtó, amely fölött hosszúkás résablak világít be a kápolnába. Az ajtó mögötti szívmustrás kovácsoltvas rácson az 1830 INRJ felirat olvasható.

A déli karéjjal szemben, a most oltárfülkének használt északi apszisban felfedezhető a déli ablak elfalazott párja. A nyugati karéjon még jól kivehető az eredeti ajtó elfalazott fülkéje és fölötte egy tojás alakú ablak. A keleti apszison is nyílik egy nagyobb, szegmensíves ablak.

A művek készítői ismeretlenek

A Jézus-kápolna belsejének értékes darabja az északi apszisban álló, valószínűleg a 18. században készült barokk oltár, melynek fából épített oszlopos, cirádás architektúrája aranyozott díszt kapott. Az oltár oromzatán Mária-monogram látható.

Az oltárkép a gyermek Jézust ábrázolja a báránnyal. Az oltáron újabban nyitott kutatóablakokban látszik annak eredeti, élénk színvilága. Az oltár mellett egy barokk baldachin alatt körmeneti fafeszület áll. 

E művek készítői ismeretlenek. Az északi karéj keleti sarkába egy négyzet alakú, egyszerű nyílás mélyed, melyet akár pasztofórium fülkének is értelmezhetünk. A nyugati apszis fülkéjében Nepomuki Szent János színezett faszobra található, amely a 18-19. században igen népszerű szentnek egy ritka ábrázolása, amikor fejfedőjét kezében tartja. 

A kápolna belsejében jól érvényesülnek a 20. század elején készült színes üvegablakok. A belső falakon a friss falkutatások számos 17. századi hic fuit feliratot tártak fel, illetve az oltárapszisban egy 19. századinak tűnő, olajfestékkel festett, azonosítatlan férfit ábrázoló festményt.

A húsvéti határkerülés egyik jelentős állomása

A Jézus-kápolna maga a nemes egyszerűségében, tájképi megjelenésével szuggesztív erővel hat a szemlélőre.

A kápolna az 1571-ben Székelyudvarhely városához csatolt Gyárosfalva emlékét is őrzi, amikor egy temetkezési kápolna volt.

1733-ban Léstyán Mózes jezsuita plébános javíttatja, kőkerítését pedig Rudnay püspök 1830-ban.

A 19. század elejéig a kápolna védőfalán belül húsvét nagyhetén a passiót játszották, és innen indult a feltámadási körmenet a Szent Miklós-templomba. A kápolna így a húsvéti határkerülés egyik jelentős állomásaként szerepelt.

Valamikor ide sereglett az egész vidék katolikussága az úrnapi búcsúra, amelyet most a plébániatemplomnál tartanak. A húsvéti határkerülést felújították.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése: 

A Biharból áttelepült telegdi székelyek birtokolta, a Somlyó-hegyből eredő Nagy-Küküllő szélesedő völgyében meghúzódó egykori Areopolis castelluma csodálatos éghajlati és földrajzi adottságokkal megáldott terület. Itt futottak össze a népvándorlás kori sáncok, amelyeket követtek az őskori várakat összekötő, majd a rómaiak által továbbfejlesztett utak, ezeken lehetett megközelíteni a hajdani burgusokat, castrumokat. Ezek mentén épültek a megszámlálhatatlan királyi védvárak és a székely közösségek mentsvárai. Ezek a későbbi Árpád-kori várak és középkori kápolnák jelentettek egy-egy stációt a Hargita-alji stratégiai csomópontokon a katonai testületeknek, polgári és egyházi rendeknek.

A homályos múltból fennmaradt körítőfalas kápolnácska máig fókuszként maga köré gyűjti a történelmünk féltve őrzött szépségeit, örökölt hagyományait. Esztendőnként kétszer szélesre tárja kapuját a körmenetek idején, egyszer a húsvéti határjáráskor, majd pünkösd után tíz nappal, úrnapján. 

Hát így ünnepelnek a mi szelíd székelyeink. A misztériumi játékokból született határkerüléskor a szertartás mellett énekelve bejárják a környék határjeleit, ismételten hálát adnak a természet mágikus védelmébe fogadott újbóli megtermékenyülésnek, gazdag esztendőnek. 

A kápolna következő, elmaradhatatlan szertartása az utolsó vacsorára való emlékezés földi zarándoklata. Apostolok szekerén járva, keresztaljába rendeződve indulnak, zászlók alá csoportosulva a lelki szertartásra, az Oltárszentség ünnepére. Ilyenkor megszűnnek az élet külső küzdelmei, harcai. 

Egy 1854-ben, Jakab Elek által feljegyzett könyörgéssel zárom a sorokat: „Úristen, áldd meg határunkot, szőlőhegyeinket, kerteinket, áldd meg hajlékainkat, áldd meg hazánkat és nemzetünket, küldd el hozzánk az igazságot, a törvényt, adj jó elöljárókat”. És még sorolják azóta is székely testvéreink a meghallgatásra váró szavaikat. Add meg mindnyájunknak!

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.