2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az állami támogatáshoz elengedhetetlen

Múlt hét végén a gazdasági minisztérium módosította a gazdasági egységek számára szükséges sürgősségi helyzetet igazoló bizonylat beszerzésének a módszertanát. A koronavírus-járvány miatti szükségállapot bevezetése nyomán anyagi veszteséggel terhelt vállalkozások számára szükséges bizonylatról és a törvénymódosításról dr. Bakos Levente közgazdászt kérdeztük.

Megkeresésünkre a szakember elmondta, hogy a Gazdasági, Energiaügyi és Üzleti Környezeti Minisztérium május 9-i, pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy módosítják a sürgősségi helyzetet igazoló bizonylat (Certificat de Situaţie de Urgenţă) beszerzésének a módszertanát, az igénylési határidőt áprilisra is kiterjesztették. 

Mint ismeretes, már a szükségállapot bevezetéséről szóló 2020. március 16-i 195-ös számú elnöki rendelet a vállalkozásoknak szánt állami támogatásokat – bizonyos esetekben – ettől a sürgősségi helyzetet igazoló bizonylattól tette függővé. A sajtótájékoztatón jól hangzó, a rendeletben leírt feltétel már az első napokban komoly gondot okozott a kormány, illetve a kivitelezésére utasított gazdasági minisztérium számára. Emiatt a sürgősségi helyzetet igazoló bizonylat módszertana több ízben módosult, legutóbb pénteken, május 9-én. 

Az online formában kitöltött igényléseket a csu.prevenire.gov.ro honlapról lehet letölteni. A bizonylatot egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozat alapján automatikusan generálja a rendszer. A bizonylat azon cégek számára szükséges, amelyek a koronavírus-járvány és a katonai rendeletek miatt kerültek bajba. A bizonylatnak két változata létezik (sárga és kék), aszerint, hogy milyen mértékben érintett az adott vállalkozás. 

A legutóbbi módosítással tulajdonképpen meghosszabbítják az igénylési határidőt áprilisra, ugyanis a korábbi rendelet csak márciusra vonatkozóan tette lehetővé a bizonylat igénylését – fejtette ki dr. Bakos Levente. 

A kék színű bizonylatot a szükségállapot ideje alatt a tevékenység teljes vagy részleges szüneteltetése esetén kell igényelni, míg a sárga színű bizonylatot azok a gazdasági egységek igényelhetik, ahol a havi jövedelem vagy a bevételek márciusban 25%-kal csökkentek a január-februári jövedelemhez viszonyítva. 

„Annak érdekében, hogy támogassuk azokat a gazdasági egységeket, amelyek tevékenységét hátrányosan érintették a SARS-COV-2-koronavírus terjedését megelőző óvintézkedések, módosítottuk a bizonylat igénylésének határidejét… Szeretnénk, ha minél több, anyagi gondokkal küzdő vállalkozás jutna hozzá a bizonylathoz, amelyek révén újra a gazdasági körforgás részeseivé válhatnának, és folytathatnák tevékenységüket, ezáltal is hozzájárulva az ország gazdaságának a fellendítéséhez” – mondta Virgil Popescu gazdasági miniszter. Ugyanakkor a minisztérium közleménye szerint a módosítással egyes vállalkozások számára kedvező hitelkonstrukciók is elérhetővé válhatnak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató