2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bíró Csabának van egy mezőgazdasági szolgáltató vállalkozása is az alpolgármesterség mellett. 


Bíró Csabának van egy mezőgazdasági szolgáltató vállalkozása is az alpolgármesterség mellett. Kérdésünkre, hogy ez mit jelent, tájékoztatott, hogy tulajdonképpen bérmunkát végez: szánt, vet, tárcsáz, szállít, amire igény van. – Szeretem csinálni, általában magamnak is éjjel kaszálok, akkor hűvösebb is van.
Emellett turisztikával foglalkozik, van egy kétmargarétás panziója, és elmondása szerint július-augusztusban sok vendége van. Mivel a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökségi tagja, és gazdaköri elnök is, sok külföldi gazdát ismer, és kölcsönösen egymásnál szállnak meg.
Kérdésünkre, hogy mit lehet Sóváradon csinálni, elmondta, hogy a faluba látogató idegen megcsodálhatja a régi paraszti portákat, a faragott kapukat, a virágdíszes tornácokat, de a szállásadók és a turisztikai programok ajánlói változatos programkínálattal is marasztalják vendégeiket. Vannak  helytörténetről tájékoztató programok – falutörténeti körséta, a római castrum maradványainak a megtekintése, templom- és iskolatörténeti szemle. Emellett vannak sportlehetőségek: gyalogtúrázás, kerékpártúra, sízés, szánkózás, korcsolyázás, lovaglás. Aki akar, részt vehet mezőgazdasági munkákban is. Pl. szénacsinálás, kukoricafejtés, aratás, kapálás, tehénfejés, legeltetés, méhészet, horgászás stb., de kipróbálhatják egyebek mellett a népi mesterségeket is, a fafaragást, kapukészítést, hangszer- és bútorkészítést, fonást, szövést, szappanfőzést. Részt vehetnek a hagyományos ételek előállításában, lovasszekerezésben, kirándulhatnak vagy táncházban próbálgathatják lábuk ügyességét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató