Sok sebből vérző táblaügy

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi és a szászrégeni vasútállomáson emléktáblát helyeztek el az Észak-Erdélyből 1944 májusában deportált zsidók emlékére. A szurtos-mocskos-büdös marosvásárhelyi vasútállomás külső kopott falára feltett, magyar és román feliratú, fehér márványtáblán az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézet neve olvasható.

Fotó: Nagy Tibor

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi és a szászrégeni vasútállomáson emléktáblát helyeztek el az Észak-Erdélyből 1944 májusában deportált zsidók emlékére. A szurtos-mocskos-büdös marosvásárhelyi vasútállomás külső kopott falára feltett, magyar és román feliratú, fehér márványtáblán az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézet neve olvasható.

A román kormány által létrehozott, és a fennhatósága alatt működő intézet honlapján közlik, hogy május folyamán 11 erdélyi vasútállomáson helyeznek el hasonló emléktáblát, amely állomásokról halálvonatok indultak Németország felé. Az elsőt Nagybánya kapta, majd a marosvásárhelyit és a szászrégenit avatták fel, és sorban a máramarosszigeti, felsővisói, dési, kolozsvári, szatmárnémeti, szilágy-somlyói, nagyváradi és besztercei állomás következik.

A közleményből az is kiderül, hogy a táblaállítással egybekötött megemlékezés-sorozatot közlekedési miniszterként Dan Şova támogatja, akit 2012-ben éppen amiatt váltottak le kormányszóvivői tisztségéből, mivel tagadta az észak-moldovai zsidók elleni pogromot, amelynek 150.000 ezer áldozata volt, pontosabban a jászvásárit, ahol véleménye szerint nem 13.000, hanem 24 zsidó embert öltek meg a német katonák, s kijelentette, hogy a mészárlásban a román katonák nem vettek részt. Mivel véleménye szerint Romániában a zsidóknak soha nem kellett szenvedniük, Victor Ponta „büntetésből” a washingtoni holokauszt-múzeumba küldte tájékozódni. A miniszter egy hónap múlva ismerte el, hogy tévedett, s jelezte Izrael bukaresti nagykövetének, hogy visszavonja kijelentéseit, amelyek sértették a holokauszt áldozatainak emlékét – olvasható az egyik hírügynökségi közleményben.

Nos, a megtért miniszter továbbra sem az Antonescu parancsára Moldovából elhurcolt zsidó deportáltaknak állít emléket, hogy korábbi kijelentéseit a gyakorlatban is helyrehozza, hanem a választások évében a magyarok bűneit hangsúlyozandó, az észak-erdélyi állomásokon helyezi el a megemlékező táblákat. A marosvásárhelyin a következő olvasható:

„A magyar csendőrség a Horthy-rezsim fasiszta jellegű uralma alatt álló Észak-Erdélyből 131.639 zsidót – férfiakat, nőket és gyermekeket – deportált 1944 május–júniusában. A náci hatóságoknak átadott zsidók többsége haláltáborokban pusztult el. Marosvásárhely vasútállomásáról 1944. május 27-én és 30-án összesen 6.386 zsidót deportáltak. Emlékezetünkben őrizzük e szörnyű tragédiát a jövő generációk okulására. Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézet.”

„În lunile mai-iunie 1944, 131.639 de evrei, bărbaţi, femei şi copii din Transilvania de nord, aflată sub ocupaţia fascistă a regimului Horthy, au fost deportaţi de către jandarmeria hortystă şi predaţi autorităţilor naziste. Aproape toţi au fost exterminaţi. Din gara Tîrgu-Mureş au fost deportaţi în zilele de 27 şi 30 mai 6.386 de evrei. Fie ca memoria acestei tragedii să rămână vie ca un avertisment pentru generaţiile viitoare. Institutul Naţional pentru Studierea Holocaustului din România »Elie Wiesel« – mai 2014.”

A 70 évvel ezelőtt történtekre valóban emlékezni kell, ahogy a volt Kossuth utcában felállított emlékmű is felidézi azt a tragédiát, amely a marosvásárhelyi magyar anyanyelvű zsidóságot sújtotta. De azok után, ami 1990 márciusában városunkban történt, arra egyáltalán nincs szükség, hogy a nemzetiségeket egymás ellen uszítsák. Különösen azok után nem, hogy a mai marosvásárhelyi magyarság őszinte érdeklődéssel fordul a helyi zsidó lakosság története felé, ahogy ezt a múlt évi zsinagógabeli rendezvény is bizonyította. Egy hetven évvel ezelőtti tragikus eseményt pedig nem olcsó politikai eszközként kellene felhasználnia a magyarellenesség szítása érdekében egy Şova-féle miniszternek. Ezért ragadtak tollat sokan a vásárhelyi állomáson elhelyezett emléktábla szövegét látva. És ezért voltunk kíváncsiak arra, hogy milyen szerepe volt ebben a marosvásárhelyi Zsidó Hitközségnek. A kérdéssel Dub László Vasilét, a hitközség elnökét kerestük fel.

– Hosszas egyeztetés után a föderáció (az országos szövetség) megkért bennünket, hogy döntsük el, melyik legyen az a megemlékezési nap, amelyen ők is részt fognak venni. Volt egypár olyan kívánságuk, ami többet jelentett a mi szokásos májusi megemlékezéseinknél: kérték, hogy menjünk el a volt gettó helyszínére, és vegyünk részt az emléktábla leleplezésén, amelynek helyét az állomás épületén jelölték ki. Az indoklás az volt, hogy Marosvásárhely volt az egyik állomás, ahonnan a vonatokat Auschwitzba indították. Amikor megegyeztünk a május 12-i dátumban, április elsején arra kértem a szövetség elnökének a kabinetfőnökét, hogy közöljék, milyen szöveg lesz az emléktáblán, mert már van egy vitás ügyünk a Holokauszt emlékművel kapcsolatosan. Bukarestben egy szövetségi nagygyűlésen személyesen is megkérdeztem az elnököt és az Elie Wiesel Intézet főigazgatóját, hogy mondják el, mi lesz a felirat, s azt is indokoltam, hogy miért érdekel bennünket. Nem adtak egyértelmű választ, ami nagyon furcsa volt. Úgy kezeltek bennünket, hogy örülnünk kell, mert ez a tábla ajándék számunkra. A megemlékezés során meglepődve láttuk, hogy a szöveg egyáltalán nem olyan, mint amit mi ajánlottunk volna. Azt is észrevettük, hogy a román és a magyar nyelvű szöveg nem egyezik szóról szóra. Ha ilyen szívességet akartak tenni, akkor elvártuk volna, hogy a két felirat nyelvtanilag és a fordítás szempontjából is egyenértékű legyen.

A szöveg megszerkesztése és az állomási megemlékezés a miniszterelnöki kabinet közvetlen irányítása alatt álló, a román kormánynak alárendelt Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézet, annak főigazgatója, dr. Alexandru Florian és a Román Vasutak közös akciója volt. Felhívom a kedves marosvásárhelyi lakosok figyelmét, hogy az állomás nem a város tulajdona, hanem a vasutaké, tehát a feliratokról is ők döntenek. A szöveg olyan ügyetlenül van megszerkesztve, hogy minden szám hibás. Tendenciózus módon kiemelik azt a számot, amely nem Vásárhelyre vonatkozik, mivel az összes erdélyi áldozatról szól. Marosvásárhelyről 7.500 zsidó lakost vittek el, s ebből 5.943-an nem tértek vissza. Mi jeleztük az intézetnek, hogy szeretnénk látni a számokat is, de nem merészeltük kétségbe vonni a hozzáértésüket. Sajnáljuk, hogy megtörtént, mivel nem így képzeltük el. Jóhiszeműen hívtuk meg a vásárhelyi magyar és román lakosokat. Arról nem is beszélek, hogy esztétikai szempontból sem mindegy, hogy milyen falra kerül az emléktábla.

– A többi kelet- és nyugat-európai országok érintett vasútállomásain is elhelyeztek hasonló táblákat?

– Ezt nem tudom, de véleményem szerint a hetvenéves kerek évfordulóra ki lehetne tenni, a szöveg azonban ne legyen félrevezető, és szóljon az áldozatokról. Szolidaritásból azt szeretnénk, hogy a moldovai halálvonat útján is legyenek táblák, Iaşi-tól Călăraşi-ig, ahol a szerencsétlen zsidókat szállították, bár az lehet, hogy néhol már vannak ilyen táblák.

Számítógépen láttam ugyan a Sepsiszentgyörgyre tervezett szöveget, ami nem egyezett azzal, ami a marosvásárhelyi állomáson olvasható. A régeni szöveg ugyanaz, de a számok ott is hibásak, a több mint 3.000 helyett 2.000-2.500 között lehetett a régeni deportáltak száma. Úgy érzem, hogy nagyon sok sebből vérzik ez az állomási táblaügy, amit nagyon sietve hajtottak végre, anélkül hogy a helyi zsidó közösségekkel konzultáltak volna. A román kormány október 9-re tűzte ki a holokausztra való emlékezés napját. Mi fontosnak tartjuk, hogy a májusi évfordulón egy belső megemlékezésen idézzük fel annak az 5.943 embernek az emlékét, akivel ez megtörtént. Az emlékműnél folytatódó ünnepséget meghirdetjük mind a román, mind a magyar újságban, de azt tapasztaljuk, hogy egyre csekélyebb az érdeklődés.

– A történtek azért sem használnak a nagyobb összefogásnak, mert a feliratot illetően hasonlóan történt a Holokauszt emlékmű esetében is.

– A polgármesteri hivatal beleegyezett, hogy új ruhába öltöztessék a szoborcsoport talapzatát, amit szép fekete márvánnyal burkoltak, s erre ráírattuk angolul és héber nyelven is, hogy „Emlékezzünk a holokausztra”. Megkértük a polgármesteri hivatalt, hogy amennyiben ragaszkodik az emléktáblákhoz, az általunk javasolt két új szöveg kerüljön azokra. Sajnos, erre a levelünkre a polgármester nem válaszolt, s egy hivatali főnök hozta a tudomásunkra, hogy ők a régi szöveget teszik ki, ami szintén nem volt sikeres. De ez is már egy külön történet, ami 2003-ban egy évig tartó sajtóvitát generált. A mi szövegünket mindenképpen el lehetett volna fogadni, mert arra törekedtünk, hogy ne lehessen politikai vitákban felhasználni – szögezte le az elnök.

Amiben igazat kell adnunk a helyi zsidó közösség vezetőjének, mert véget kellene már vetni annak a gyakorlatnak, hogy a még meglévő zsidó közösség tragikus történetét idéző emlékhelyeket – az ő véleményüket figyelmen kívül hagyva – politikai eszközként használják fel. Ráadásul az állomások esetében egy olyan intézet nevében, amely a Máramarosszigeten született és a haláltábort megjárt amerikai egyetemi tanár és író nevét viseli, aki „a megbékélés és az emberi méltóság” erőteljes üzenetét közvetíti az emberiség felé.