Sok hűhó... kevés tehetség
2013-05-13 14:21:43
- Máthé Éva
A múlt század közepén, amikor a filmművészet terén fénykorát élte az olasz neorealizmus, egy szívszorító film járta be a nagyvilágot: az Anna Magnani főszereplésével, Luchino Visconti rendezésében készült Bellissima, amelyben az igen ambiciózus anyuka a valószínűtlenül vékony varkoccsal rendelkező kislányából mindenképpen filmcsillagot szeretett volna faragni…
A múlt század közepén, amikor a filmművészet terén fénykorát élte az olasz neorealizmus, egy szívszorító film járta be a nagyvilágot: az Anna Magnani főszereplésével, Luchino Visconti rendezésében készült Bellissima, amelyben az igen ambiciózus anyuka a valószínűtlenül vékony varkoccsal rendelkező kislányából mindenképpen filmcsillagot szeretett volna faragni… Most is előttem van a pici lány koravén arcocskája, amint kénytelen elviselni az őt érő, az anya túlzott vágyaiból fakadó megpróbáltatásokat…
Akarva-akaratlanul azok a régi képsorok ugrottak be az emlékek gazdag tárházából, amikor belekóstoltam a magyar TV2 tehetséggondozó műsorsorozatába. Ha a felnőttkor küszöbén álló fiatalokat sztároló könnyűzenei vetélkedők során az éppen bimbózó tehetségek (vagy antitalentumok) kibontakozását követhettük nyomon, itt a „bimbók” még a semmitmondó védőburokban leledzenek, a vékony hangocskák előtörését riadt szemrebbenések kísérik. Néha kínosan reszketősre sikerül a bemutatkozás. Ugyanakkor Az ének iskolájában nemcsak a gyerekek mérettetnek meg (nemcsak hangilag, hanem teljes személyiségüket illetően), hanem a mentorok is, de lehet, hogy ezúttal másképpen nevezik Friderikusz Sándort, Király Viktort, Szulák Andreát, Hajós Andrást és Szandit. Meglepő, hogy a jobbára az eddig kizárólag beképzelt majomnak elkönyvelt Friderikusz Sándor képes közvetlen hangot megütni a gyerekekkel, kamaszokkal folytatott csevegés során, bizonyára azért, mert ők semmiképpen nem lehetnek a vetélytársai, már csak a jelentős korkülönbség miatt sem. Hajós András bármilyen körülmények között képes eredeti, közvetlen csevelypartner lenni. Király Viktor és Szulák Andrea sem visszataszító, viszont – érdekes módon – a többgyermekes Szandinak (nem csoda, hogy a rémséges Pintácsi Alexandra helyett e művésznevet preferálja) sehogy sem sikerül megtalálnia azt a kommunikációs csatornát, amelyen keresztül lélektől lélekig, őszintén beszélhetne a rábízott gyerekekkel. A fellépések során bevillantott képsorok alapján is elmondhatjuk: Szandi túlreagálásai, állandó ájulás közeli ámulatai már-már visszataszítóak, de legalábbis őszintétlennek tűnnek.
Az ének iskolája című műsor egyik komoly buktatója az, hogy a mai általánosan bevett nevelési szemlélet szerint egy gyereket, kamaszt semmiképpen nem szabad bírálni, nem szabad elvenni a kedvét attól, amivel éppen foglalatoskodik. Mindig dicsérni kell, akkor is, ha éppen pocsékul teljesít, mert minden gyerekben, ifjúban benne van a siker lehetősége, és a felnőtt feladata az, hogy biztatással kihozza belőle azt a legjobbat, amire képes. Ennél fogva a műsorfolyam felnőtt szereplői sorozatosan ugyanazokat a közhelyeket ismételgetik, és ugyanazzal a 2-3-as osztályzattal honorálják a gyerekeket, amitől enyhén szólva lapos és sematikus a műsor.
Ám az anyaországi nézők igen tetemes részét ez egyáltalán nem zavarja. Szombat esténként milliók csüggnek Az ének iskoláján, ami azért nem csoda, mert megszokták, hogy a magyar kereskedelmi tévék bárányfelhő-könnyedségű, némi vetélkedős izgalmat magában hordozó, mély gondolatokat egyáltalán nem ébresztő (nehogy már, mert elfárad az agy!) produkciókkal etetik őket.
Természetesen Az ének iskolájában is akad egy-két kimagaslóan izgalmas kis krapek meg csaj. De az ő 3 perces szerepléseik miatt igazán nem érdemes lenyelni a többórás idétlenkedést és a kíméletlenül testes „reklámbékát”.
