2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Vajda György


Sok vásárhelyi számára a karácsonyi készülődés november közepén a Nemzeti Színház előcsarnokában kezdődik – ez bizonyosodott be újra az elmúlt napokban a 21. könyvünnepen. Csütörtök déltől végtelen folyóként szelte át az írott szó szigetét az ezerarcú város, és aki ennek a lassan, ráérősen haladó emberfolyónak a részévé vált, nagy valószínűséggel szentesti ajándékokat is talált a standtól standig mozdulás ritmusában. A „könyves partok” őrzőivel, a hazai és magyarországi kiadókkal, kereskedőkkel szombat délelőtt, az első két nap ostromát követő csendesebb órákban beszélgettünk. A szemle sikeréről, a legnépszerűbb, illetve mellőzött kiadványokról, a vásárlóerőről a korábbi években is megkérdeztük az illetékeseket, idén igyekeztünk a könyvkiadás olyan szereplőit megszólítani, akik eddig még nem osztották meg velünk tapasztalataikat.
A gyermekirodalmi, főként kortárs műveket kínáló szentendrei Cerkabella Könyvkiadó a marosvásárhelyi könyvünnep újabb résztvevői közé tartozik, tavaly jött el első ízben a szemlére.
– A múlt évben is nagyon szerettük ezt a vásárt, és idén mintha még jobb lenne. Látszik, hogy a helyi közönség, a felnőttek és a gyermekek egyaránt készülnek rá. A kisdiákok is hozzák a zsebpénzüket, és vásárolgatnak. Ez magyarországi viszonylatban nem annyira megszokott – mondta Moravcsik László, a kiadó ve-zetője.
A vásárhelyi Garabontzia Kiadó illetékese, Kleindl László szerint is az előző évekhez képest idén nagyobb volt az érdeklődés a könyvvásár iránt. 
– A gyermekkönyvek és az előre beharangozott kiadványok bizonyultak a legnépszerűbbeknek, az egyik kedvenc Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyve volt. A gyerekek az utolsó 5-6 lejüket is odaadták a vágyott műért, de a karácsonyi ajándékokat kereső nagyszülők sem voltak szűkmarkúak. Egyesek több száz lejre vásároltak – mondta a kiadó illetékese, aki szerint nagyon megkívánta már a helyzet a vásár négynaposra növelését, a korábbi években ugyanis előfordult, hogy vasárnap is jöttek érdeklődők a szemlére, de már csak a könyvsziget hűlt helyét találták. Volt azonban, aki úgy vélte, hogy éppen a rendezvény időtartamának kitolása miatt csökkent a forgalom, némelyek ugyanis utolsó napra hagyják a látogatást.
A székelyudvarhelyi Bagolyvár Könyvesbolt ötödik alkalommal képviseltetett a vásáron. A bolt ügyvezetője, Barabás Enikő szerint a szemle mind kínálatában, mind keresletében a tavalyi színvonalat hozta, de idén óvatosabban vásároltak az emberek, mint a korábbi években, el is hangzottak az előcsarnokban a könyvek árát sokalló megjegyzések.
– A vaskosabb, drágább kiadványokat a legtöbben szinte meg sem nézték. Átlagban 50 lej körül vásároltak, sokan 20-30 lejt szántak, de volt aki 80-100 lejt is áldozott könyvre – mondta Barabás Enikő, majd arra is felhívta a figyelmünket, hogy a könyvesbolt standjánál meghirdetett árkedvezményekre nem „haraptak rá” a vásárlók, mintha nem bíznának a nagyobb, 50-75 százalékos engedménnyel kínált kiadványokban. 
– A gyermekkönyvek továbbra is keresettek, és most már az ifjúsági művek is. Örömmel látom, hogy a fiatalok is kezdenek olvasni, sőt, gyűjtik a pénzüket könyvre. Ami a szépirodalmat illeti, a „slágerkönyvek”, főleg külföldi szerzők művei kelendőek, a magyar írók alkotásai még mindig nincsenek a megérdemelt helyükön – összegzett az ügyvezető.
A kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványait kínáló munkatársak azt mondták, számukra minden évben sikeres a szemle, még a kincses városhoz viszonyítva is. A tudományos munkákat, szakkönyveket elsősorban az egyetemisták és az idősebb korosztály keresi, aki egyes sorozatokat gyűjt, például az Erdélyi magyar szótörténeti tárat, az nem szalasztja el a legújabb kötetet sem. 
A vásár idei színfoltja volt a kolozsvári Koinónia Kiadót elkísérő, hamarosan egyéves Koffer kávézó, ahol édességet, gyümölcsöt, válogatott alapanyagokból készült kávét és gyümölcslevet lehetett kapni. Akik pedig beálltak a kávésorba, a tetszetős gyermekkönyvekben (is) bővelkedő kiadó kínálatát is megtekintették, és talán találtak kedvükre való olvasni-, ajándékoznivalót. Szintén újdonságnak számított az előcsarnokban zajló portréfestés, Nagy Jolán képzőművész szombat este főleg izgatott gyermekarcokat örökíthetett meg.
A Nemzeti Színházban és a Színház téren folyton átalakuló tömeg hullámzását a szemle kísérőrendezvényei is meghatározták. Népszerűek voltak a színházi előadások, a Makkai Kinga szervezte gyermekprogramok, Halász Judit pedig kétszer énekelhetett telt házas, az állóhelyeket is betöltő, részben a színpad előtt táncoló közönségnek. 
Az elmúlt négy napon valahogy ismét egy hullámhosszon volt Marosvásárhely, az elit értelmiségi réteg és a könyvet becsülő, hétköznapjaikban észrevétlen emberek. Ma délelőtt nem kívánkozom a Színház térre… Üresnek, magányosnak érezném a helyet, ahol tegnap még egymáshoz értek a hangok, a könyvet, kultúrát, anyanyelvet ünneplő tekintetek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató