2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét végén, március 21–23-án szervezték meg Debrecenben a XXIX. országos disputavetélkedőt, amelyen már tizenegyedik alkalommal volt jelen az erdélyi disputázás a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola révén.


A hét végén, március 21–23-án szervezték meg Debrecenben a XXIX. országos disputavetélkedőt, amelyen már tizenegyedik alkalommal volt jelen az erdélyi disputázás a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola révén. Az országos döntőt a disputavetélkedő „atyjának”, Karl Popper halálának 20. évfordulójára való tekintettel emlékvetélkedőként szervezték. A vetélkedőre 35 csapat nevezett be, a házigazda Debrecen mellett Kecskemétet, Pécset, Verőcét, Szarvast, Budapestet, Csongrádot, Szentest, Hajdúböszörményt is képviselték.

Erdélyből csak a marosvásárhelyi disputakör vett részt, hat csapattal. A csapatok kiválasztásában fontos szempont volt, hogy egy országos döntőn való megmérettetés kihívásaival találkozhassanak azok a marosvásárhelyi diákok is, akik csupán ennek a tanévnek az elejétől kapcsolódtak be a vitázásnak ebbe a formájába. A disputa szabályainak megfelelően egy-egy csapat három azonos korosztályú diákból áll. A Laczkó Emese biológia szakos tanárnő által felkészített három kezdő, ötödikes csapatból a Törpicsek (Béres Adrienn, György Blanka, Krakoczki Cynthia) az őszi marosvásárhelyi döntőn már kipróbálták a disputát, akárcsak a TDR csapatból Fülöp Tamás és Somai Róbert, akikhez most csatlakozott Becsky Dániel osztálytársuk. A Nagy időutazás csapatnak (Faludi Ödön, Nágó Márk, Nagy Bernadett) ez volt az első versenye, míg a Körtesi Sándor földrajz-német szakos tanár által nevezett hetedikes csapat (Sivatagi rohamcsigák: Balázs Gergő, Vágási Zsolt, Vitos Áron) mögött már egyéves tapasztalat állt. A már líceumi osztályokban tanuló, főként a volt 7-es iskolásokból álló, a második és a harmadik korcsoportban induló csapatok összetételénél a már gyakorlott disputások mellett új csapattagok is megjelentek. Így a Laczkó Emese tanárnő által felkészített kilencedikes csapatban (Lego) a két gyakorlott, jelenleg a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban tanuló diák, Boni Zsuzsánna és Szabó Judit Blanka mellé csatlakozott az Elektromaros Iskolaközpontból Apa Róbert. A legnagyobb korosztályban a 7-es iskola igazgatója által nevezett csapatból (Farkasokk) csak a tizenegyedikes Török Hunor rendelkezett disputás gyakorlattal, viszont sikerült a vitakedvet megszerettetve egy új csapatot toboroznia maga köré a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból Incze Róbert és Szász Barna személyében.

Az emlékversenyen részt vevő marosvásárhelyi disputások utazását hagyományosan a Communitas Alapítvány támogatta. A diákoknak így lehetőségük nyílt az otthoni felkészülés után éles versenyhelyzetben is kipróbálni a Karl Popper által kidolgozott szabályok szerinti versenyszerű vitázást. A felkészülés során behatóan foglalkoztak a tételmondatokkal kapcsolatos állító és tagadó érvekkel (A digitális világban is fontos a helyesírás; A tudomány a gazdasági virágzás alapja), megtanulták ezt állítani és tagadni, s az elődöntőkön szerzett tapasztalataik segítségével már nagyobb tapasztalattal vehetnek részt a következő versenyeken. Kiemelkedő eredménynek számít, hogy a Nagy időutazás nevű ötödikes csapat teljesen kezdő disputázóinak két elődöntős győzelem után – még ha a harmadikat nem is sikerült megszerezniük, s így nem játszhattak a döntőben –, a negyedik helyen sikerült zárniuk a versenyt. Ebből a csapatból ugyanakkor Nagy Bernadett az egyéni pontversenyben kiváló teljesítményével kiérdemelte a második helyezést.

A Balaton-parti nyári disputatábor után a XXX. országos őszi döntőn, Kecseméten bizonyíthatják a marosvásárhelyi 7-es iskola disputakörének diákjai, hogy az erdélyi magyar disputázást rendszeresen képviselő disputakör folyamatosan megújuló csapatai méltón tudják képviselni az erdélyi magyar disputázást.

Dr. Tamási Zsolt, a disputakör koordinátora 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató