Segítséget kérő áldozatok

Emberkereskedelem a szexuális kihasználás érdekében

A családon belüli erőszakról, az erőszakos párkapcsolatban levő gyermekekről, az erőszak megelőzéséről tartott előadást az Unitárius Nők Országos Szövetsége és az International Women’s Convocation (IWC) által Marosvásárhelyen megszervezett vezetőképzésen dr. László Éva pszichológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének adjunktusa. 

Eladó remények

Munkássága az egyetemi oktatói szerepkör mellett sokoldalú. Tagja az egyetemi kar erőszakot kutató központjának. A gyakorlatban az Artemis – Nők az Erőszak Ellen Egyesület egyik alapítójaként 1999 óta áldozatvédelemmel foglalkozik. Tanácsadóként részt vett a bántalmazott és a szexuális kihasználás áldozataivá vált nőknek létrehozott menhely munkájában, továbbá hozzájárult a családon belüli erőszak megelőzését és visszaszorítását szabályozó, valamint a gyermekvédelemről szóló törvények kidolgozásához. Jártas a szexuális kihasználást célzó emberkereskedelem bűncselekményeinek, a prostitúciónak, a futtatásnak, de ugyanakkor az áldozatsegítésnek a témájában is. Bár az Artemis egyesületnek jelenleg nincsen ilyen szolgáltatása, továbbra is foglalkoztatja ez a téma. Több országos és nemzetközi kutatási programban, szakemberképzésben vett részt. 2012-ben a CPE (Egyenlőségért partnerközpont), a Filantrópia Föderáció és olasz partnerek segítségével végzett kutatás célja a szexuális kihasználás érdekében elkövetett emberkereskedelem működésének feltárása és egy országos kampány megszervezése volt. A következtetésekről Eladó remények címmel tanulmány készült, amelynek dr. László Éva a társszerzője. Hét megmenekült áldozat történetéről kampányfilmet is forgattak a tanulmánnyal azonos címen.

A marosvásárhelyi rendezvény szünetében ez utóbbi témáról beszélgettünk. 

Diszkriminatív törvénykezés 

– Az ország közvéleményét hosszú ideig foglalkoztatta a caracali vélt vagy valós gyilkosságok ügye, amelyekkel kapcsolatosan egyes vélemények szerint az áldozatokat leánykereskedők vitték ki külföldre, ahol a prostituáltak között sok a romániai származású. A kutató tapasztalatai alapján miért, hogyan válnak fiatal lányok, nők szexuálisan kihasznált személyekké? Meg lehet-e határozni azt a társadalmi közeget, ahonnan a prostituáltak kikerülnek, és az okot, amiért ezt az életformát választják?

– 2014-ig a szexuális szolgáltatás a romániai törvények szerint bűnténynek minősült. 2014-től a büntető törvénykönyv módosítása nyomán szabálysértésnek számít. Fontos kiemelnem, hogy társadalomként hogyan gondolkodunk a prostitúcióról. 2014-ig azt tekintették prostitúciónak, ha valaki a szexuális szolgáltatásokat olyan helyzetben gyakorolta, amikor az ebből származó jövedelemre a létfenntartásához, a megélhetéséhez volt szüksége. Abban az esetben, ha a jövedelem kiegészítését szolgálta, már nem tekintették prostitúciónak. Büntetőjogilag azok a nők voltak felelősségre vonhatók, akik a társadalom legszegényebb rétegét képezték, és akik kényszerből űzték az utcai prostitúciót. Ezzel szemben mind a múltban, mind jelenleg nagy toleranciával kezelik a luxusszexipart a videócsetekkel, az escortszolgáltatásokkal együtt, és ez a tolerancia tükröződik a törvénykezésben is.

Mindezt azért tartom diszkriminatívnak, mert nem a prostitúció jelenségét büntették, hanem azt, aki az utcai prostitúciót művelte. Arról, hogy valójában mi történik a romániai szexiparban, manapság nagyon kevés az információnk. A kényszerprostitúciót illetően a nemzetközi felmérések és a hivatalos adatok szerint az Európai Unióban a legtöbb prostituált Romániából származik. Az áldozatoknak körülbelül a felét külföldön, másik felét az országban azonosították. Döntő többségük nő, fele-fele arányban kis- és nagykorúak. Kevés fiatal fiú vagy férfi kerül be a hivatalos adatbázisokba, annak ellenére, hogy a terepen találkozunk ilyen esetekkel, elsősorban külföldön, de néha belföldön is. A segítő szolgálatokhoz kevés jut el közülük. A férfiak elsősorban a munkakihasználás célzatú emberkereskedelemben jelentenek célcsoportot. Sok olyan esetről is tudunk, ahol a nők a férfiakkal együtt vannak munkakihasználásban, de emellett a nőket szexuálisan is kihasználják. Pontos referenciánk van arról, hogy Olaszország déli részén két ciklusban is rabszolgasághoz hasonló körülmények között tartott román állampolgárok közül a nőket mind a munkában, mind szexuálisan kihasználták. 

Sebezhetővé válnak 

– Milyen módszerrel veszik rá ezeket a nőket, hogy ilyen helyzetet elfogadjanak?

– Ez nagyon változatos, akár a stratégia, amivel bevonzzák őket. Bár az utóbbi időben ritkábban, de előfordult az elrablás is. Nagyon sokat közülük hamis munkaajánlatokkal csábítanak el. Ezekben az esetekben az emberkereskedelmi hálózat azon tagja, aki azzal foglalkozik, hogy az áldozatokat bevigye a kihasználási hálózatba, színlelt párkapcsolatot létesít a kiszemelt áldozattal, aki egy boldogságot, beteljesülést ígérő párkapcsolat reményében kerül kihasználási helyzetbe. 

A toborzók, a más típusú erőszakhoz hasonlóan, egyre inkább a lányok ismeretségi köréből kerülnek ki. A 2000-es években gyakran voltak idegen személyek, akik papíralapú vagy online újságban hirdetést tettek fel, hogy külföldi munkára lányokat keresnek. Manapság az állásajánlatok is egyre inkább személyes szálakon, interneten keresztül jutnak el a célzottakhoz. Az is változott, hogy az emberkereskedők egyre több munkát fektetnek abba, hogy személyes kapcsolatot alakítsanak ki az áldozattal. Olyan kapcsolatot, amellyel egyre jobban eltávolítják az áldozatot azoktól a személyektől – szülőktől, barátoktól, osztálytársaktól –, akik ráébreszthetnék, hogy nem jó úton járnak, valami nincs rendben a párkapcsolatukkal, az ajánlattal. Közben ők maguk kulcsfigurává válnak a kiszemelt lány életében. Ez független attól, hogy milyen gazdasági, szociális, családi háttérrel rendelkezik a lány és családja. Ez a vonal eléggé élesen megjelenik az utóbbi időben. Egyénként minél kisebb a fiatal támogató háttere, kevesebb a hiteles és bizalmi kapcsolata, annál sebezhetőbb erre a manipuláción alapuló stratégiára. Gyakran találkozunk olyan áldozatokkal, akik bántalmazási háttérrel rendelkeznek, már gyermekkorukban szexuális erőszakot szenvedtek el a családban vagy a családon kívül, amire a család hárítóan, megbélyegzően reagált. Ebből szeretnének kitörni egy jobb élethelyzet reményében, ezért egy kicsit nehezebben veszik észre a gyanús jeleket. 

Kecsegtető ajánlatok

Az emberkereskedő ajánlhat munkalehetőséget, párkapcsolatot, ezeknek a kombinációját vagy külföldi kirándulást, esetleg a szexiparhoz kötődő munkát, például sztriptízbárokban való fellépést, azzal az ígérettel, hogy a lánynak csak azt kell megtennie, ami nincs ellenére. Nagyon fiatalok esetében meg tudják győzni a lányt, hogy a prostitúció könnyű dolog, ő választhatja meg, hogy kivel, mikor, mennyit van együtt, amiért sok pénzt fog kapni. A szexmunkáról lefestett ideális képről a megkezdése után derül ki, hogy nagyon távol áll a valóságtól. Ezt nagyon jól tudják használni azokban az országokban, ahol legalizált a prostitúció, és minimális a társadalmi megbélyegzés. A kiközvetített nők között vannak olyanok, akik Romániában is a szexiparban dolgoztak, és a futtatójuk a párjuk is, aki más nőkkel együtt dolgoztatja. Sokan a kiszolgáltatott helyzetet azzal a gondolattal próbálják elfogadni, hogy külföldön jobbak a körülmények, jobban fizetnek, nem kell sok klienssel elmenni, nem verik meg őket, és ennek a reményében fogadják el, törődnek bele. Ugyanakkor pontosan emiatt nehéz ebből a helyzetből kiszállni, mert azt vetik a szemére, hogy tudatában volt, mire vállalkozik, és a kiszolgáltatott helyzet, valamint a szóban, írásban megkötött szerződés között nagyon nehéz különbséget tenni. 

– Melyik társadalmi rétegből, csoportból kerül ki az áldozatok többsége?

– Vannak áldozatok valamennyi etnikumból és minden társadalmi rétegből. Általában a toborzó is abból a környezetből való, ahonnan az áldozatai kikerülnek, ezért a lányoknak otthonos, ismert nyelvet beszél. A nagyon szegény, marginalizált közösségekben végzett tanulmányok szerint az utcai prostitúcióról mondható el, hogy a roma lányok jelenléte felülreprezentált, ők fokozottan ki vannak téve az ilyen típusú áldozattá válásnak is a kirekesztettség, a nyomasztó szegénység miatt. 

Kitörni a bűvös körből 

– Hogyan tudtak kitörni a bűvös, bűnös körből, a segítségkérők hogyan szereztek tudomást, fordultak az egyesülethez?

– Azok jutottak el hozzánk, akik valamilyen hatósággal kerültek kapcsolatba. Legtöbbjük rendőrségi segítséggel tudott kitörni, egyrészt ők kérték a segítséget vagy rendőrségi razzia gombolyított fel egy hálózatot. A pszichoszociális és jogi szolgáltatások önkéntesek, tehát csak azok kerültek hozzánk, akik igényt tartottak a segítségre. Hogy ezt milyen arányban vették-veszik igénybe, erről az országos emberkereskedelem elleni ügynökségnek vannak adatai. Ez egy országos hálózattal rendelkező szerv, amely hivatalból közvetíteni tud a különböző regionális vagy helyi szervezetek és az igazságügyi szervek között, és összesíti az adatokat. Van olyan áldozat, aki maga kért segítséget, és nagyon tevékenyen vett részt abban, hogy ne csak ő kerüljön ki, hanem a többi lány is. Fontos volt számára, hogy elmondja, mi a helyzet, és az is, hogy vannak még lányok, akik szeretnének kiszabadulni, ami az ő segítségével sikerült is. Erről készült az Eladó remények című dokumentumfilm, ami megnézhető az interneten. 

– Az egyesületnél a segítséget kérők közül volt-e olyan lány, aki egy idő után visszament?

– Igen, és olyan is került hozzánk, aki többszörösen is volt kihasználási helyzetben, ami az egyik jellemzője annak, hogy nem is olyan könnyű szabadulni. Mivel az emberkereskedelemben a lányok a termékek, amelyeket újra meg újra tudnak hasznosítani, és jövedelemforrást jelentenek a futtatók számára, és ha valamelyik lány kilép a körből, akkor lebukhatnak, ezért gyakran próbálkoznak azzal, hogy visszaszerezzék a menekülőket. Az egyik lány jut eszembe, aki, miután kimenekült, meg volt győződve arról, hogy tudatában van annak, miről van szó, nem fog még egyszer ebbe a csapdába esni. Ahhoz, hogy kiderüljön: megint későn jött rá, hogy egy másik csapdával egy másik hálózatba került. Nem könnyű a traumákat feldolgozni, ott a legkevésbé, ahol nincs meg a biztos családi háttér, amelyben fogadni tudják őket. Legtöbbjük összetett traumás élménnyel kerül ki ebből a helyzetből. A történetüket megérteni, feldolgozni hosszú folyamatot jelent, amit néha hátráltat az is, hogy az igazságügyi eljárások nagyon elhúzódnak. Évekig tarthat a nyomozás és a tárgyalások sorozata, amíg végleges bírósági döntést hoznak az ügyükben. Ez idő alatt gyakran szembesülniük kell a történtekkel, amelyekről újra meg újra kiegészítő vallomásokat kérnek, ez nagyon megnehezíti a saját önálló élet újraépítését. Döntő többségük sikerrel vette az akadályokat, főleg akkor, ha családot is be lehetett vonni, vagy akinek nem volt családja, azok számára kerültek befogadó közösségek. Az alapvető szükségletek kielégítésének hiánya ugyanis óriási kiszolgáltatottságot jelent. A menhelyen való tartózkodásuk idejét pedig meg lehetett hosszabbítani, ha betartották a szabályokat, és a hosszabbítás szükséges volt. Az átértékelt határidők lehetővé tették, hogy fel tudjuk mérni, mennyit haladtak, milyen segítségre volt még szükségük. 

A marosvásárhelyi történészek 2011-es rendezvényén Körtesi Zsuzsa érdekes dolgozatot mutatott be a vásárhelyi nyilvánosházak örömlányainak életéről, és ezen belül rendkívül pontos követésükről, a bárcáról. Az egykori konzervgyár és cukorgyár történetének pikáns mozzanata, hogy 1950-ben, a nyilvánosházak bezárásakor a hölgyeket pártfeladatként az említett két gyárba helyezték el munkásnőként. Bár kezdetben nagy volt az ellenszenv, férjet találtak maguknak, és sokból közülük irigyelt feleség, családanya, másokból élmunkás lett. 

– Gondolom, hogy a segítségnyújtásban szerepelt az áldozatok egészségügyi ellátása is. 

– Természetesen, de meg kell mondanom, hogy kevésnek volt nemi úton terjedő vagy bőrbetegsége, a fizikai sérülések, bántalmazások nyomai viszont láthatóak voltak, azonkívül súlyos lelki terheket viseltek.

A szakmai felkészültség hiánya

– A caracali esetből indultunk ki, mi a véleménye a történtekről?

– Hogy mi lett a lányokkal, arról nem nyilatkozom, mivel nincsenek megbízható információim. Az ügy kapcsán viszont a viszonyulási mód érintett meg erősen. Bármilyen erőszak esetében az, hogy valaki hogyan tud abból megmenekülni, felépülni, nagymértékben függ attól, hogy az illetékesek hogyan reagálnak már a kezdet kezdetén. Megdöbbentő volt a szakmai felkészültség olyan mértékű hiánya, amellyel a caracali helyzetet kezelték nemcsak a 112-n, hanem a nyilatkozatokban, médiabeszélgetésekben is. Nem tudom, mennyire ment át a köztudatba, hogy nem a törvényt vagy nem csak azt kellene megváltoztatni, hanem arra kellene összpontosítani, hogy legyenek szakemberek, akiket jól kiképeznek erre a munkára, kialakítják bennük a szexuális erőszakhoz, annak áldozataihoz való helyes viszonyulást, amelyben nincs helye az olyan nagymértékű bizalmatlanságnak, amellyel a caracali ügyben az áldozat felé fordultak. 2020-ben olyan embereknek, akik gyors segítség helyett megjegyzéseket tesznek, miszerint a bajba jutott lány „biztosan a szőke herceggel találkozott”, nincs mit keresniük a szakmájukban. Hogy magánemberként mit gondolnak, az ő személyes dolguk, de ha az a feladatuk, hogy segítsenek, ilyen megjegyzést nem tehetnek. 

A korrupció egy másik olyan dolog, ami az emberkereskedelemmel van kapcsolatban, és az egyik táptalaja annak, hogy a szervezett bűnözés határokon belül vagy azon túl működhessen.