A minap a (szociálliberális) Humanista Erő Pártjának országos elnöke és a Hargita megyei szervezet főtitkára Kovászna és Hargita megyei románok segélykiáltása címmel szerkesztőségünkbe közleményt küldött, amelyben azt állítja, hogy „végveszélyben van a Maros, Hargita és Kovászna megyei románok egyéni és kulturális azonossága”. Állításuk szerint az említett három megye románsága jogainak tiszteletben tartása, egyéni és kulturális azonosságának védelme a térségben számbeli kisebbségben élő románok legnagyobb problémája.
Azt is mondják, hogy folyamatosan hátrányos megkülönböztetés éri őket a munkahelyükön, mert nem ismerik a magyar nyelvet, veszélyben az oktatásuk, „osztályok százait veszélyeztet az összevonás”, mi több, Kovászna, Hargita és Maros megyében úgy „konzerválnák a román hagyományokat”, hogy alulfinanszírozzák a Rapsodia Călimanului együttest. Ezért ezeknek a megyéknek a román lakói kirekesztve érzik magukat. És megteszik az összes szükséges lépést a helyzet javítása érdekében.
Más hírek meg arról szólnak, hogy ismeretlenek lemázolták Gyergyószentmiklós és Gyilkostó üdülőtelep helységnévtáblájának magyar feliratát. A vandalizmust január 24-re, az úgynevezett „kis egyesülés” napjára időzítették. Az sem újdonság, hogy nem egyedül-álló esetről van szó, ugyanis az idei év első hétvégéjén több Hargita és Maros megyei helységnévtábla magyar feliratát fújták le festékszóróval. Valószínűleg a kis egyesülés napjának örömére festették feketére Gyergyószentmiklós és Gyilkostó tábláin a magyar feliratot. Vagy így akarták „bizonyítani”, hogy mennyire marginalizálva vannak?
Ezek – tulajdonképpen az 1989-es fordulatot követő időszakban elkezdődött – az azóta időről időre ismétlődő táblafestések valószínűleg nem a románok „művészi hajlamait” kívánják népszerűsíteni. Azt mutatják, hogy a „hagyományos” magyarellenesség ma is él Romániában, szinte ugyanúgy folytatódik a nacionalista, asszimilációs politika, mint száz évvel korábban, mint a szomorú emlékű diktatúra idején, vagy mint a rendszerváltást követő években. És az egymást követő kormányok – ha mást nem tudtak, vagy nem mertek nyíltan lépni – cinkos hallgatással leplezték egyetértésüket, vagy pedig gazdasági szempontból „járultak hozzá” a székelyföldi megyék ellehetetlenítéséhez. Hiszen, köztudott, épp ezek a megyék a legszegényebbek Erdélyben.
A történelem, úgy látszik, ismétli magát. Elég, ha a jelenlegi államelnök, illetve elődje, a volt államfő és nacionalista társai megnyilvánulásaira vagy a nemrég született Trianon-törvénytervezetre gondolunk. Amely azt szeretné a magyarokra erőltetni, hogy minden évben együtt ünnepeljük velük a Magyarországot szétdaraboló trianoni szerződést. És bevezetné, hogy a kormány és a helyi hatóságok gondoskodjanak arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.
Miről is szól ez az úgymond segélykiáltás?
