Sebestyén Péter: Keresztmalac

Székely életérzés és hangulatvilág

A szerző legújabb kötetének nagy erénye, hogy gyakran megnevettet vagy elszomorít, és közben elgondolkoztat a székely embert, a székely falu és város világát felvillantó rövidprózai írásaiban. A csíkszépvízi születésű szerző jellegzetes, gazdag székely szókincs birtokában mesél, egyes szavainak a megértéséhez hasznos segítség a kötet végén levő szómagyarázat. 

A marosvásárhelyi Szent Imre-plébánia szépíróvá avatott plébánosa bevallása szerint papként és székely emberként is nyitott szívvel-lélekkel, reménységgel és humorral éli az életét. Saját élményei, tapasztalatai mellett a másoktól hallott történeteket csiszolta olyan fényesre, hogy írásai bevilágítsák az olvasó lelkét, azt a meggyőződést erősítve meg benne, hogy az élni akarás, az erő, a segítőkészség és a humor nem veszett még ki abból a világból, amelyet a változás szele megérintett ugyan, de alapvető értékeit, amelyben fő szerepe van a hitnek és becsületnek, megőrizte. 

A hosszú „bevezetés” során a szerző nem kővel a nyelve alatt, hanem az együttérzés, a kötődés érzésétől vezérelve, prédikációkon, mívesen kimunkált esszék, publicisztikai írások hosszú során át jutott el az átgondolt, letisztult stílusig, amely a kis kötet írásaira jellemző. 

A könyv bemutatóját június 20-án a Deus Providevit Ház nagytermében népes közönség jelenlétében tartották. A rövidpróza-gyűjteményt, amelynek írásait Bölöni Domokos gondozta, a könyv szerkesztője, Balogh László író, irodalomtörténész, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának könyvtárigazgatója méltatta. Egy pannón Siklódy Ferenc grafikusművész, a könyv illusztrátorának a rajzait állították ki. 

Balogh László méltatásában elhangzott, hogy barátságuk több mint 30 éve alatt a sokadik kötetét szerkesztette Péter atyának, aki a szépprózát régóta műveli, de szakmai weboldalán, amelynek sok ezer olvasója van, elsősorban pap szerzőként ismerik. Töretlen fejlődésének kiemelkedő eseménye, hogy szépírói alkotásait egy kötetbe gyűjtötte össze. A szövegek oázist jelentenek hétköznapi bolond világunkban, amelyre az állandó rohanás és a soha meg nem érkezés jellemző. A kötetet jó kézbe venni elalvás előtt, a rosszul alvóknak is, ha megébrednek, mert a karcolatok mindegyike más és más. Balogh László érdekességként említette azt is, hogy Siklódy Ferenc grafikusművészről kiderült: nagy tisztelője a szerzőnek, és illusztrációiban bámulatos ráérzéssel, hozzáértéssel ábrázolta a szerző által megidézett világot. Külalakjában is egy esztétikus kis könyv, amely a csíkszeredai Tipographic nyomda munkáját dicséri, könnyen forgatható, egy szuszra el lehet olvasni.

Van-e székely szépirodalom? – töprengett hangosan a válaszon Balogh László, aki Sebestyén Pétert székely magyar íróként határozta meg, egyrészt identitásából eredően, másrészt azért, mert történeteinek magja, gyökere a régi székely társadalomból ered, illetve a mai valóság ihlette. Hova, milyen kontextusba lehetne besorolni a könyvet ma, amikor az író ihletforrása az utóbbi években a gúny, az élc, az irónia tárgya lett? Holott a székelységben benne van még a hitében való kitartás, a fegyelem, ahogy az is, hogy a gerinc nem törik el, és az egyént a nyájtól nem lehet könnyen leválasztani, miközben fölötte sem múlnak el nyomtalanul a globalizálódó világ negatív hatásai. 

Magyarországon jelenleg próbálják revideálni a székely magyar irodalmat, amely hajdani népszerűsége ellenére ma már nem „menő”. De vajon kell-e temetni, amikor az önmaga identitását kereső, dirabdarabokra töredezett irodalomban az utca nyelve, a közönségesség a divat? – kérdezett tovább Balogh László, aki a Csíkszeredában működő intézmények által teremtett pozitív jövőképről is beszámolt.

Ilyen körülmények között milyen lehetősége van egy olyan szerzőnek, aki népszerű teologizáló szakíróként a partvonalról érkezett a szépirodalomba? – folytatta kérdéseit a könyv méltatója. A felvetésekre a szerző válaszolt, aki elmondta, hogy irodalmi lapok főszerkesztői utasították el írásainak közlését, azt tanácsolva, hogy forduljon az egyházi kiadványokhoz. Ezzel állította szembe egyszerű csíki barátjának a véleményét, aki örömmel újságolta, hogy korábban megjelent könyveit is szeretik, olvassák, de novelláskötetét „értik es, mert abban van spiritusz”.

Újságírói tanulmányai megerősítették abban, hogy meg lehet tanulni szépen írni, mert a tehetség nem kizárólagosan fontos, és a szépirodalmi műfaj akkor kezdődik, amikor az olvasmányélmény a lelket is képes gyönyörködtetni – hangsúlyozta a szerző. Majd hozzátette, hogy manapság, amikor fullasztóvá vált a könyvpiac, ő maga nem tud új történeteket kitalálni, ezért a Gondviselésben bízik, amely segít, hogy belebotoljon egy-egy történetbe, ami megérinti, és úgy valószerű, szép és sokatmondó, hogy leírva is tanulságos legyen. Ma az a piacos, ha minden műben valamilyen trágárság szerepel, „ez olyan, mintha az isteni szikrától elválasztanánk, lefokoznánk az írást, és elmarad a lélek ébresztése, a reménység, a bátorság, az örömhír, a katarzis, ami megújulást, megistenülést, átalakulást jelent” – fejtette ki Sebestyén Péter. Ez ösztönözte, hogy az esszék és a publicisztikai írások mellett történetekbe csomagolva villantsa fel a bűnből, a rosszból való kiutat. Az örömhírt és a humort is igyekezett belopni a papi, családi, személyes élettörténetekbe, amelyek között önéletrajzi vonatkozású vagy ismerőseivel megesett igaz történetek vannak. Sohasem akarja szem elől téveszteni a történet igazságmagvát, ami megtörtént, megtörténhetne, megtörténhetett volna bárkivel, és ami könnyen elfelejtődik. Ha azonban irodalmi rangot kap, olvasmányélménnyé sűrűsödik, átmentése biztosítottá válik. Az ihlet, a múzsa a keresztény ember számára a Szentlélek, az ő sugallata juttatja eszébe a keresett szót, amitől összeáll a történet – hangsúlyozta a szerző. Mindegyik írás sajátos jegyekkel rendelkezik, egyedi képi világot mutat fel, egyedi témákról szól, egyedi szereplőkkel. Péter páter elárulta, hogy sokat dolgozik a szövegeken, hogy minél líraibb, szebb, árnyaltabb szavak kerüljenek a helyükre, és minél gördülékenyebb legyen a szórend. Nagyon igényes önmagával szemben, nagyon szigorú feltételeken engedi át az anyagokat, akárcsak a humort, amit ugyancsak meg kell szűrnie, hogy valódi székely poén legyen. 

A következőkben a szerző értékelte, ahogy a grafikusművész megálmodta a novellákban ábrázolt világot, ráhangolódott lelki hullámhosszára, és képi formába öntötte a történetek lényegét. A pityókaárusban a középső bátyját mintázta meg, és megrajzolta a tanítót, akit szamaráért kinevetett a falu, bemutatja az öregasszonyt, aki „szúrósdrótot” vitt az autóbuszon, a falu bolondját, a tanyán élő Hegyimamát, akinek az udvarán az adóügyben járó fiatal hivatalnokot megtámadta a medve, a keresztmalacot szorongató fiatal fiúkat, a vasúti utászházat, amelyet a szerző gyermekkorából ismert. A borítóra készült rajzban pedig benne van mindaz, ami a szövegből lecsapódott: a székely ember határozottsága, természetszeretete, az állatokkal való egymásra hangolódás, a hegyen levő templom, a fenyők, a székely életérzés és hangulatvilág kellékei. 

A könyvbemutatón felolvasták Zsolnai Nagy Zsuzsa magyarországi iskolaigazgató levelét. Befejezésként soraiból idézünk: Sebestyén Péter „írásai sokatmondó egyszerűséggel jelenítik meg életünk apró csodáit, sorsfordító pillanatait vagy éppen mulatságos jeleneteit. Gyönyörű módon szinte rajzolja szavaival a természeti képeket, az olvasó könnyedén a történet helyszínére képzelheti magát. Tökéletesen érezhető, hogy az író valóban része annak a természeti és társadalmi környezetnek, amelyet bemutat… Ebben a világban, ahol sok igaztalan, kételyeket ébresztő, kitalált és manipuláló gondolattal kell szembenéznünk, kimondhatatlanul szomjazzuk az őszinteséget, tisztaságot, egyszerűséget. A történetek így mesélnek, tisztán, hitelesen, kendőzetlenül, egy olyan világról, ahol az értékek más rendben sorakoznak. A székely emberek rendkívüli tartása, hite és különleges humora csodálatra méltó, ezekkel mutatják meg, hogy hogyan lehet egyenes tartással túlélni a nehézségeket, legyenek azok történelmi események vagy személyes sorshelyzetek… Ami közös bennük (a történetekben), hogy minden sorukat átjárja az Istennel való kapcsolat, a bizakodás, a hit ereje, és ezzel együtt az elfogadás. Szép munka szép írásokkal, szép nyelvezettel.”