2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sportkomplexummá alakul a Sörpatika környéke

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia magyar állami támogatással egy sátortetős műjégpályát létesít a község területén, a Maros-parton, a Sörpatika szomszédságában. A munkálatok napokon belül elkezdődnek, és pár hónap alatt el is készül a Marosvásárhelyen és környékén oly nagyon hiányzó létesítmény, ahol a jégkorongedzések mellett korcsolyázást is oktatnak majd a környékbeli gyerekeknek – tudtuk meg Sófalvi Szabolcs polgármestertől.

Fotó: Nagy Tibor         


A tervek szerint rövid időn belül igazi sportközponttá épül ki Marosszentgyörgynek a Sörpatika, valamint a gokartpálya környékén lévő övezete. Első lépésben a Székelyföldi Jégkorong Akadémia beruházása készül el, egy sátortetős fedett műjégpálya, ugyanakkor a Székelyföldi Futballakadémia több futballpályát alakít ki. Sófalvi Szabolcs elmondta: a fedett jégpálya közvetlenül a Sörpatika mögött kap helyet, és amellett, hogy edzésekre, illetve meccsekre is alkalmas lesz, korcsolyázni is oktatják majd ott a gyerekeket, illetve szabadidős korcsolyázásra is lehetőség adódik. A műjégpálya üzemeltetése a Marosmenti Leader Egyesületre hárul, amelynek öt polgármesteri hivatal, köztük a marosszentgyörgyi is tagja. A község vezetője rámutatott: a telek körüli problémák rendezése kissé hosszasra sikeredett, de végül júniusban kiadták az építkezési engedélyt. Információik szerint rövidesen neki is fognak az építkezésnek, és ősz végére el is készül a jégkorongpálya, tehát a szezonban a téli sportok kedvelői már használhatják is. A létesítmény előnye, hogy nemcsak a téli idényben, hanem az év legalább hat hónapjában fog majd működni, ami ugyan többletköltséget vonz maga után a jég fenntartása miatt, viszont a környéken lakókra nézve hiánypótló lehetőség lesz, ugyanis köztudott, hogy a megyeközpontban a ligetbeli jégpálya a mai napig nem készült el. A Marosszentgyörgyön létesülő műjégpálya révén tehát lehetőség nyílik, hogy a térség felzárkózzon azon székelyföldi városokhoz, amelyekben sikeres a gyerekek korcsolyaoktatása.

Futballpályák létesülnek

Emellett egy másik beruházás is körvonalazódik a szóban forgó övezetben, a Maros-parti kartingpálya közelében a Székelyföldi Futballakadémia vásárolt öthektárnyi területet, ahol négy futballpályát alakítanak ki. Egyiket lelátóval és öltözőkkel is ellátják. Sófalvi Szabolcs elmondta, a fociakadémia marosvásárhelyi partnerei révén fogja üzemeltetni ezeket, a marosvásárhelyi és környékbeli gyerekek számára edzés, oktatás zajlik majd ott, hiszen egy ilyen méretű pályára egy időben akár három-négy csoport is mehet edzeni. Marosvásárhelyen a sport terén sajnos hiányosságok vannak, ezért a megyeközpont lakóira nézve is hasznos, hogy a közeli Marosszentgyörgyön sportkomplexum létesül. A polgármestertől megtudtuk, hogy már vannak elképzelések, amelyek alapján a futballpályák közvetlen szomszédságában más beruházók kosár- és kézilabdapályákat is terveznek. 

– Ennek köszönhetően egyre inkább körvonalazódik az, amit mi több mint tíz évvel ezelőtt megálmodtunk, hogy az a zóna, amit mi, régi vásárhelyiek Cementlapok, Hétfák környékeként ismerünk, kikapcsolódásra, illetve sportolásra alkalmas övezet legyen – mutatott rá a községvezető.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató