Sátorban alvó szépségek

Kolostorok várják virágaikat

Egy hónapig még téli álmot alszanak a maroskeresztúri Molnár család szépséges pártfogoltjai. Katalin és György tulipánjai február elején ébredeznek, és várhatóan ekkor érkeznek meg otthonukba a megrendelt virágpalánták is. A házaspár nyolc éve foglalkozik egynyári növények termesztésével. Vállalkozásukról Katalinnal beszélgettünk.

– A fóliasátrak korábban az anyósomékéi voltak, zöldséget termesztettek bennük. Amikor felhagytak a gazdálkodással, a rendelkezésünkre bocsátották a sátrakat. Azt mondták, ha nincs szükségünk rájuk, lebontják. Az ismeretségi körünkből páran virágtermesztéssel foglalkoznak, innen jött nekünk is az ötlet. Voltak, akik bátorítottak, mások megpróbáltak lebeszélni erről az egészről. Azt mondták, nem lesz kifizetődő, de mi azért belevágtunk  – kezdte történetüket az erőt, nyugalmat sugárzó asszony. 

– Átalakítottuk a fóliaházakat, illetve egyet magunk is építettünk. Tudtuk, mennyire fontos, hogy a hőmérséklet megfelelő legyen. Eleinte fűrészporral fűtöttünk, most már fáskazánunk van. A palántákat a kezdetektől Magyarországról szereztük be, a virágmagokat Marosvásárhelyről. Hamar kiderült, hogy bár költségesebb, jobb készen vásárolni a palántákat, azok ugyanis megmaradnak, ezer magból viszont lehet, hogy csak 500-600 virág kel ki. 

– Milyen virágokat termesztenek?

– Főként muskátlit, petúniát, tulipánt, jácintot, krizantémot. Minden évben igyekszünk bővíteni is a kínálatot, újabban például futónövényeken gondolkozunk. De a muskátli megy a legjobban. Kezdetben ezer palántánk volt, most már hét-nyolcezer muskátlit kínálunk eladásra.

– Hol értékesítik a növényeket?

– Április végétől június közepéig moldvai kolostorokhoz, panziókhoz, szállodákhoz viszünk muskátlit és kerti növényeket. Ebben az időszakban mindennap beülünk az autóba, és megtesszük az 500 kilométert. A tavaszi, őszi virágokat a közeli településeken, a megyeszékhelyen, Radnóton, Marosludason adjuk el, és az udvarfalvi virágkiállításon is minden évben részt veszünk.

– Hogyan találták meg a moldvai klienskört?

– Egyszer a férjem a Piatra Neamţ-i (karácsonkői) piacon találkozott pár apácával. Ők vásároltak tőle először muskátlit azon a vidéken. Az elkövetkezőkben fekete volt a hely, annyian várták a virá-gainkat. A moldvai kolostorok lakói versengenek egymással, hogy melyikük otthona szebb. Tavaly nyáron több mint háromezer apró virágot vittünk az egyik kolostorhoz. De más intézmények tájékán, például a tölgyesi polgármesteri hivatal körül is megtalálhatók a növényeink, akárcsak itt, a maroskeresztúri községházánál.

 

Koszorúkötés, ajándékbolt

– A téli időszakban milyen teendőik vannak a melegháznál? – fűztem tovább a kérdések sorát.

– A magokat, palántákat már ősszel megrendeljük. Bizonyos növénymagvakat január végén vetünk be, a palántázás februárban és márciusban zajlik. A téli hónapok mindenesetre egy nyugodtabb periódus, ezért arra gondoltunk, hogy jó lenne erre az időszakra valami újat megpróbálni. Ez egyébként anyagilag is előnyös lenne, mert amióta megdrágult az üzemanyag, már nem annyira kifizetődő a virágtermesztés, mint az első években. Egy temetkezési vállalatnál is dolgozom, ott láttam, hogy a koszorúkötésre nagy kereslet van a piacon. Mivel ez hiánycikknek számít, azt tervezzük, hogy megpróbálkozunk vele. Emellett egy ajándék- és virágbolt megnyitásáról is álmodom – árulta el Katalin, akitől azt is megtudtuk, hogy már gyermekkorában rajongott a növényekért, ha leült rajzolni, biztos, hogy virág született az ujjai között. Beszélgetésünk végén kiderült, hogy a virágtermesztés mellett sok egyéb teendőjük is van. Vendéglátónk készségesen vezetett körbe a háztáji gazdaságban. 

– Már rügyezik a fekete ribizli – hajolt le pár lépésnyire a fóliasátraktól, majd az istálló felé vettük az irányt. Molnárék állattartással is foglalkoznak, jelenleg kilenc tehenük van, a legfiatalabb példány egy hathetes borjú. A tejet a községben és Teremiújfaluban értékesítik. A fölöslegből sajt készül, amire szintén mindig kerül vevő. Mivel a család földműveléssel is foglalkozik, az állatoknak járó takarmányt maguk termesztik. 

Látogatásunk utolsó perceiben a konyhába nyitottunk be, ahol a 69 éves Molnár Ilona, György édesanyja éppen kalácsot dagasztott. Itthon van a másik fia is, aki Magyarországon él a családjával, és az unokák csak úgy kapkodják a házi finomságot – magyarázta az idős asszony, miközben ujjai egy pillanatra sem pihentek. 

– Igyekszünk mindent magunk előállítani, szükség esetén megjavítani. Fontos, hogy az ember több lábon álljon – jegyezte meg Katalin, aztán a kapuig kísért.