Sápkórra aranyelixír
Érdekes és különleges története van annak a tinktúrának, melyet a segesvári múzeum gyógyszertári részlegén tinctura nervina tonica (vasfestmény) néven ismerhetünk meg.
Ennek a gyógyító anyagnak a folyadéktartó üvegen nem szerepel a teljes elnevezése, mert a gyógyszertárakban és a gyógyászatban tinctura nervina tonica Bestuscheffi néven vált ismertté a XVIII. század első felében, pontosabban 1725-ben. Magyarul Bestuscheff idegerősítő tinktúrájának nevezzük, és vas-kloridot tartalmaz alkohol-éter keverékben.
Bestuscheff orosz tábornokot a kémia különösképpen vonzotta, ezért hosszú ideig tanulmányozta a Böttger (Böttcher) által írt kéziratokat.
Johann Friedrich Böttger (1682-1719) igencsak tehetséges német gyógyszerészt már tanuló korában furcsábbnál furcsábbnak tűnő kísérletek kötötték le, nem a gyógyszerek elkészítésének módja, hanem az aranycsinálás céljából. Így fedezte fel a vörös porcelán, majd a fehér porcelán elkészítésének technikáját, amely addig csak a Távol-Keleten volt ismert. Kísérleteinek leírása kéziratokban Koppenhágába került, ahol Alekszej Bestuscheff gróf és orosz tábornok lemásolta – többek között – a vas-klorid előállítási módját, ő maga is előállította, és mint saját készítményt forgalmazta Bestuscheff’s Nerventinctur elnevezéssel.
A tábornoknál dolgozó Lembke nevű kémikus a készítmény titkát eladta Lamotte francia tábornoknak, aki mint saját készítményét tette ismertté, és „Lamotte-aranycseppek” (Elixir d’Or Lamotte) néven forgalmazta, latját 1 Lajos-aranyért. Érdekességképpen: 1 lat (vagy németesen lot) 18 gramm, és egy Lajos-arany értéke napjainkban 6.000 euró. Bizony már akkor is volt ipari kémkedés, mint ahogy a Böttger másik találmányát, a porcelángyártás titkát is ellopták az osztrákok!
Időközben Bestuscheff tábornok kegyvesztett lett I. Katalin orosz cárnőnél, akit sokféle betegség gyötört, ezért szüksége volt az idegerősítő tinktúrára. Bestuscheff megosztotta készítménye előállítási módját M. Hofrathtal, akitől aztán a titok 3.000 rubelért közvetett úton Katalin cárnő tulajdonába került és később nyilvánossá is vált.
A későbbi korok ismert kémikusai is foglalkoztak ezzel a készítménnyel, név szerint Klaproth, Bucholz, Dörfort stb., és lényegesen leegyszerűsítették az előállítási folyamatot.
A készítményt 15-30 cseppnyi mennyiségben erősítőként, idegbántalmakban, étvágytalanságban, orbánc kezelésére és mindenekelőtt sápkórban rendelték és alkalmazták elődeink, magyar nyelvterületeken aranyelixír néven is.
A sápkór, ismertebb néven vérszegénység leggyakrabban vashiányos betegség. Jellegzetesen fehéres-sárgás arcbőrt okoz, fáradtsággal, általános gyengeséggel, álmossággal, fejfájással jár. A XVIII-XIX. században nagy arányban volt jelen a társadalomban, a nem megfelelő táplálkozás következményeként. Az emberi szervezetnek napi 14 milligramm vas bevitelére lenne szüksége, de ez még a modern társadalomban is ritkán fordul elő. Ha a szervezetben kevesebb vas áll rendelkezésre, mint amennyire szükség lenne, kialakul a vashiányos betegség, amelynek tünetei a bőr fakósága, sápadtság, a köröm felületén megjelenő barázdák, a köröm töredezése, szárazsága, gyakran visszatérő afták megjelenése. A szájzug gyakran kiszárad, kireped, fájdalmas sebek jönnek létre, indokolatlan fáradékonyság, a koncentrálóképesség csökkenése, fejfájás jellemző. Következésképpen a vastartalmú tinktúra megjelenése valóságos csodákat művelt sok betegség kezelésében, nem csoda, hogy magas áron hozták forgalomba.
A vas az élethez nélkülözhetetlen elem. A vér hemoglobinjának egyik alkotóeleme, egy emberi szervezet 3-5 gramm vasat tartalmaz. Vashiány miatt évente több mint százezer ember hal meg vészes vérszegénység következtében, főleg a harmadik világban, ezek 60 százaléka nő és gyerek, annak ellenére, hogy modern, jól felszívódó vastartalmú készítmények állnak az emberiség rendelkezésére.
Veress László
