Sándor János –

egy régi vásárhelyi díszpolgár

Sokak számára ismerős lehet Sándor János neve. Idősebb vásárhelyiek emlékezhetnek rá, hogy utca is viselte nevét, a mai Dózsa György utca. Életrajzi adatait tekintve a 19-20. század fordulójának fontos politikai személyisége volt, aki igen sok szállal kapcsolódott Marosvásárhelyhez és Maros-Torda vármegyéhez. 1860. november 14-én született Marosvásárhelyen, elhunyt Budapesten 1922. július 16-án. A bécsi műszaki katonai akadémia hallgatója volt, majd jogot végzett a bp.-i tudományegyetemen. 1882-ben vármegyei szolgálatba lépett. 1883-ban Torda-Aranyos vármegyében tiszteletbeli főszolgabíró, majd főispáni titkár, 1889-ben a vármegye alispánja, 1891-től 1902-ig Kisküküllő, 1901-től 1903-ig Maros-Torda vm. és Marosvásárhely főispánja is. Sógorság és politikai barátság fűzte Tisza Istvánhoz. 1903–1905-ben a belügyminisztérium politikai államtitkára, 1913. június 10-től 1917. június 15-ig a második Tisza-kormány belügyminisztere volt.

Bernády György, aki 1902. március 5-től a város polgármestere, szorosan együttműködött Sándor Jánossal, akinek, bizton állíthatjuk, a barátja és lekötelezettje volt. Nem titok, hogy Sándor mindenben támogatta a vásárhelyi polgármester nagyszabású városépítő, újító, korszerűsítő terveit, és azok kivitelezésében befolyásával a parlamenti és pénzügyi körökben megszerezte a szükséges támogatásokat, engedélyeket, összegeket előnyös hitelek formájában.

Hálájának korai kifejezése volt az akkor már belügyi államtitkár Sándor János Marosvásárhely díszpolgárrá választása. 1903. november 28-29-én a frissen kinevezett államtitkárt a város és a vármegye ünnepélyesen búcsúztatja, a kor szokásának megfelelő pompával és ünnepléssel. A kaszinóban Csongvay Lajos mond köszönetet a távozó főispánnak, másnap pedig a vármegye és a város küldöttsége járul eléje. Ekkor jelentik be, hogy az előző napi közgyűlésen a városi tanács úgy döntött, hogy Sándor Jánost díszpolgárává fogadja Marosvásárhely sz. kir. városa és az Alsó vasút utcát róla nevezik el. (Viselte az utca ezt a nevet 1920-ig, majd 1940-től 1944 végéig.)

Az adományozást oklevéllel hitelesítették. A díszes kiállítású dokumentumot budapesti művészek, rajzolók készítették el, és már 1904. január derekán leküldték a vásárhelyi városházára. Március derekán a város küldöttséggel utazik Budapestre, ahol sokirányú tárgyalásokat folytat, megsürgeti a minisztériumoknál a függőben maradt városi ügyek intézését. Bernády pl. a Pannonia szállóban (ahová rendszeresen elszállásolta magát, ha a fővárosban akadt elintéznivalója, értekezletet tart a Színpártoló Egyesület tagjaival. A városi színház megépítésének kérdése szerepel napirenden.

S ha már együtt van Budapesten Vásárhely közigazgatási és társadalmi elitje, akkor alkalmat kerítenek – előzetes egyeztetések nyomán – arra is, hogy átadják Sándor Jánosnak a díszpolgári oklevelet. Ugyanakkor a városvezetés előtt álló feladatok megoldásához keresik a kormányzat támogatását. Nem szégyenlősek, minden kérdést felvetnek a minisztereknek. A megoldás aztán éveket vesz igénybe, vagy soha nem jut nyugvópontra Bernády és Sándor János életében. 

Az itt olvasható beszámoló, helyszíni tudósítás a kolozsvári Magyar Polgárban jelent meg (1904. március 19., 65. szám). 

Budapest, márcz. 18. Marosvásárhely város közönsége részéről ma délelőtt – mint táviratban már jeleztük – nagy küldöttség tisztelgett Sándor János belügyi államtitkárnál, díszpolgári oklevelet nyújtva át, azután a kormányelnöknél, a földmívelési és közoktatási minisztereknél, köszönetet mondva a kormánynak a város iránt tanúsított jóindulatáért s egyúttal továbbra is kérve az állami támogatást a város érdekében tervezett több közintézmény létesítéséhez. 

A küldöttség mintegy ötven tagból állott. Soraiban voltak Lázár István gróf főispán, Farkas Albert alispán, Bernády György dr. polgármester, Sándor Kálmán nyugalmazott királyi táblai bíró (Sándor János nagybátyja), Oroszlány István, Hofbauer Aurél városi tanácsnokok, Erősdi Sándor főjegyző, Csontos Olivér főügyész, valamint Széll főispáni titkár, Tauszik B. Hugó (a kereskedelmi kamara elnöke), Kabdebó Ferencz kir. közjegyző. 

A deputáczió délelőtt 11 órakor a belügyminisztériumban Sándor János államtitkárnál tisztelgett először. Lázár István gróf főispán szólott elsőnek, köszöntötte az államtitkárt s bemutatta a küldöttséget, amelynek élén Bernády polgármester üdvözölte a város díszpolgárát. Átadta az államtitkárnak a művésziesen kiállított oklevelet, méltatta azon nagy és elévülhetetlen szolgálatokat, melyeket Sándor a köz érdekében, különösen mint a város főispánja tett, és biztosította őt az egész lakosság őszinte ragaszkodásáról és hálájáról. 

Sándor János államtitkár megköszönte a város megtisztelő határozatát és a küldöttség tisztelgését. Marosvásárhelyért és a Székelyföldért mint szülőföldjéért eddig is mindig szívesen dolgozott, úgy, ahogy lelke sugallata és képességei engedték. Hogy a város díszpolgári oklevéllel tüntette ki, újabb jussot adott kezébe arra, hogy az eddiginél magasabb hatáskörében még fokozottabb mértékben tegyen meg mindent, aminek szükségességéről meggyőződhetett. Politikailag is fontosnak tartja a város e határozatát, minthogy abban látni véli eddigi politikai elvtársainak helyeslését azért, hogy új állását elfoglalta és itt szélesebb körben támogatja a kormány politikáját. Azok részéről pedig, akik más politikai elveket vallanak, beismerését látja annak, hogy eljárásával régi magatartásához csak következetes maradt. Biztosította a megjelenteket, hogyha ez állásától megválik, ismét csak szülővárosába fog visszatérni és örülni fog, ha alkalma lesz, hogy ott polgártársaival ismét vállvetve működhetik a város javára. 

Az államtitkár beszédét a küldöttség tagjai lelkes éljenzéssel fogadták. A küldöttség a minisztériumból az országházba vonult, ahol a kormánytagoknál tisztelgett. A tisztelgéseknél jelen volt Sándor János államtitkár is. Gróf Tisza István miniszterelnök, belügyminisztert keresték fel először. Gróf Lázár főispán bemutatta a deputácziót, amelynek nevében Bernády polgármester szólott.

Eljött a küldöttség a város részéről egyrészt azért, hogy annak a bizalomnak, amelyet a város közönsége akkor, mikor a kormányelnök e méltóságát átvette [1903. június 17.], írásban tolmácsolt, most élőszóval is kifejezést adjon, másrészt, hogy megköszönje azt a jóindulatot, amelyben a kormányelnök már kormányra lépte óta is részesítette a várost. A katonai alreáliskolára céloz, amelyet a kormány Marosvásárhelyre tervez. Felhasználja az alkalmat, hogy a városnak néhány aktuális kérelmét a kormányelnök elé terjessze. Kéri, hogy az állami kórházat, amely a régi beruházási tervezetbe fel volt véve, a kormány mielőbb építtesse föl. [1930 után épült meg.] A másik kérelem az, hogy a Gecse alapítványnak a belügyminisztérium diszpozíciójára bízott jövedelmi negyedét engedjék át tíz esztendőre a városnak iskolaépítési czélokra. A harmadik kérés egy állandó színház építését czélozza, amelyhez állami támogatás volna szükséges. [1970 után épült meg.] Végül a székelyföldi vasút mielőbbi kiépítését ajánlják a kormányelnök jóindulatába. [A Székely körvasút 1908-tól valóra vált.] 

Tisza István gróf miniszterelnök szívesen fogadta a deputácziót, megköszönte az üdvözlést és a bizalmat, amellyel iránta és kormánya iránt viseltetnek. Jól esett neki, hogy rokonszenvüket már kormányra lépte alkalmával is tolmácsolták. Valóban örömére szolgál, hogy azon rövid idő alatt, amióta az állam ügyei az ő kezébe vannak letéve, olyasvalamit tehetett, ami a város érdekeinek előmozdítását czélozza, amit a város közönsége örömmel fogadott. Ismeri a város szükségleteit s nem fogja azokat szem elől téveszteni. Kormányzatának egyik fontos elve a városi ügyek éber figyelemmel kisérése s azoknak teljes odaadással, szeretettel felkarolása. Itt azonban első és fődolog az, hogy az állam, a társadalom és az önkormányzat kezet fogva működjenek közre. És az e tekintetben való kooperálásra kéri Marosvásárhely városának közönségét is. 

Zajos éljenzés követte a kormányelnök beszédét. A miniszterelnöknek bemutatták a küldöttség tagjait s a tisztelgés ezzel végződött. 

Tallián földmívelésügyi miniszternek mondott ezután köszönetet a deputáczió azért, hogy a székelyföldi kirendeltség rezidencziáját megtartotta Marosvásárhelyen s kérte, hogy a vízvezetéki és csatornázási tervezetet – amelyeknek elkészíttetését Darányi Ignácz annak idején megígérte – a közegészségügyi mérnöki hivatal által mielőbb fejeztesse be. Tallián Béla földmívelési miniszter megjegyezte, hogy a kirendeltség minden tekintetben azon az úton fog haladni, amely már az ország más vidékén is jónak bizonyult. Territoriális és gazdasági viszonyok szólottak a mellett, hogy a kirendeltség eddigi helyén hagyassék. A székely kongresszus intencziói csak successive valósíthatók meg. Ami a vízvezeték és csatornázás kérdését illeti, rajta lesz, hogy a tervek mielőbb elkészüljenek. 

A közoktatásügyi minisztertől a népiskolák államosítását kérték s esetleg egy tanító-képezdének Marosvásárhelyre való helyezését. Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter jelzi, hogy az államosítás tekintetében a megindult tárgyalásokat az ex-lex hátráltatta [a parlamenti bojkott működésképtelenné tette a törvényhozást], s most föl fogja venni a tanácskozások fonalát. A tanítóképző intézetek áthelyezésének nem barátja. Minden tekintetben oda fog egyébiránt hatni, hogy a város közönségének valóban jogos igényei az ő tárczáját illetőleg is kielégítést nyerjenek. 

Délután a kereskedelmi miniszternél tiszteleg a küldöttség a székely vasutak kiépítése és a marosvásárhelyi iparmúzeum állami kezelésbe vétele iránt. 

A küldöttséget délben Sándor János államtitkár vendégéül látta a Hungáriában.