SAMARIS projekt

Péntek délelőtt a Kultúrpalota Tükörtermében bemutatták a SAMARIS elnevezésű tervet, amelyet a Maros Megyei Múzeum a Hargita és Maros megyei művelődési igazgatóságokkal, valamint a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Múzeumával közösen valósít meg, s amelynek célja, hogy a Maros felső vízgyűjtő medencéjében, valamint a Homoród völgyében kutassák és feltárják a sólelőhelyeket, azaz a sókitermeléssel kapcsolatos néprajzi, történelmi helyszíneket.  

Fotó: Vajda György

Péntek délelőtt a Kultúrpalota Tükörtermében bemutatták a SAMARIS elnevezésű tervet, amelyet a Maros Megyei Múzeum a Hargita és Maros megyei művelődési igazgatóságokkal, valamint a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Múzeumával közösen valósít meg, s amelynek célja, hogy a Maros felső vízgyűjtő medencéjében, valamint a Homoród völgyében kutassák és feltárják a sólelőhelyeket, azaz a sókitermeléssel kapcsolatos néprajzi, történelmi helyszíneket.

A tervet a román Kulturális Alap (AFCN) támogatja 57.400 lejjel, amihez az önrészt 20-20%-ban a két megyei múzeum adja. Ezek szerint Görgénysóaknán, Görgényorsován, Szovátán, Sóváradon, Parajdon, Korondon, valamint Homoródkeményfalván feltérképezik, kutatják, dokumentálják a sólelőhelyeket. Alaposan megvizsgálják a sóhegyek, sós fürdők, kutak környékét, a kutatás alapján összeállított dokumentációval pedig műemlékké nyilvánítják, és megpróbálják megóvni a további emberi beavatkozástól – mondta bevezetőként Daniel Cioată régész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa. Összesen kilenc helyszínen dolgoznak majd. Több helyen is szerettek volna, de mivel a támogató lefaragott a pályázati támogatás összegéből, Alsóidecs kimaradt a tervbe vett települések listájáról.

A történészeknek tudomásuk van arról, hogy az említett településeken már az ősidőkben termeltek ki sót, de erre kevés a tárgyi bizonyíték. Homoródkeményfalván például már a bronzkorban, Görgényorsován a középkorban, Sóváradon római castrum állt, ami feltételezhetően a só útját is védte, Korond, Parajd, Szováta környékén pedig a felszíni sófejtés még az iparosodás előtti korszakban komoly jövedelemforrás volt. A későbbiekben, akár Görgény-sóaknán, a hajdani bányatóban keletkezett sós vizet gyógyfürdőzésre használták. A kutatást Valeriu Kavruk, a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója vezeti, aki elmondta: nagy-britanniai kutatók hívták fel a figyelmet arra, hogy Erdélyben van Európa leggazdagabb felszíni sólelőhelye, ugyanakkor 2000-ig nem is igazán kutatták ezeket a helyszíneket régészeti szempontok szerint, pedig igen érdekes – a sókitermeléssel kapcsolatos – anyagok kerülhetnek a felszínre.

– Európában több olyan sóbánya van, mint például a lengyelországi Bielicka, vagy az osztrák Hallstadt, amelyek az UNESCO világörökség részét képezik. Nem számíthatunk arra, hogy leleteket biztosan találunk, de az említett helyszíneket védetté kell nyilvánítani, és ennek érdekében – a program támogatásával elvégzett kutatások eredményeit összefoglalva – az említett településeken levő lelőhelyeket felterjeszthetjük az országos műemlékvédő bizottsághoz – mondta a professzor.

S hogy mit rejthet a sóban gazdag terület, azt korábbi kutatásaival is igazolta. A Bethlen körül, Fügén levő sós fürdőnél és az ezt ellátó sóhegyen valaki jelezte, hogy gerendák állnak ki a földből. Miután ezeket helybéliek segítségével kiemelték, illetve sikerült ezek mentén kiásni a területet, kiderült, hogy Krisztus előtt 1600-ban keletkezett és folyamatosan használt sóbánya fából készült kitermelőeszközeit őrizte meg szinte érintetlenül a sós, iszapos környezet. Ennek alapján sikerült rekonstruálni a kitermelés módszerét is. A Beszterce-Naszód megyei Kajlán hasonló szerkezetet fedeztek fel, míg Szészármán egy elhagyott gerendaszerkezet körül kutatva egy X. századi sóbánya bejáratát azonosíthatták be. Sőt, a terület-térképezés alapján az is kiderült, hogy a környékről kitermelt sót Kuldúban – ahol egy erődítmény vonalait körvonalazták – a Szamos partján tették tutajra, és innen szállították Pannónia felé.

Újságírói kérdésre a tervet készítők elmondták: ők csupán az eszközt teremtik meg ahhoz, hogy ezeket a helyszíneket műemlékvédelmi területté nyilvánítsák, és a helyhatóságok intézkedjenek a megóvásukról. Természetesen a hosszú távú cél az, hogy ezeket konzerválva idegenforgalmi látványosságként, célpontként is értékesítsék, de ezzel inkább a helyhatóságok kellene majd foglalkozzanak. Szovátán, Parajdon, vagy akár Korondon ezeket a helyszíneket természetvédelmi területekké nyilvánították. Ha az emberi tevékenységhez, a múlthoz kötődő relikviákat is találnak, akkor annál inkább értékessé, értékesíthetővé válnak majd a kutatandó helyszínek, de nemcsak régészeti, hanem természetrajzi, geológiai és más szempontok szerint is vizsgálják majd a szóban forgó területeket. A múzeum munkatársai megígérték, hogy az eredményekről majd beszámolnak.