Saját szobák diadala

A női próza térhódításáról, külső és belső akadályokról, szakmai közönyről és figyelemről, feladásról és elvárásokról esett szó pénteken, a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legizgalmasabb irodalmi estjén. A Nemzeti Színház Kistermében Király Kinga Júlia, Márton Evelin és Szeifert Natália igyekezett válaszolni Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetőjének kérdéseire.

 

Az est házigazdája a beszélgetés elején leszögezte, nem áll szándékában általánosítani, egy kalap alá venni a női szerzőket, hiszen valamennyiük egy külön írói egyéniség, de „mégsem normális az, hogy az elmúlt 150–200 évben alig egy-két jelentős női alkotója volt a magyar irodalomnak”. Ez a közelmúltban megváltozott, a női íróknak sikerült kiharcolniuk a Virginia Wolf-féle „saját szobát”, az egyenrangúságot – zárta bevezetőjét Mészáros Sándor, majd azokról a nehézségekről kérdezte meghívottjait, amelyekkel az irodalom intézetébe való belépéskor találkoztak. 

Király Kinga Júlia számára nem a nőiség, hanem a műfajváltás jelentett kihívást, ő ugyanis a színházi világból érkezett az irodalomba, ahol elsősorban az alkotói szeméremmel, azzal a tudattal kellett és kell folyamatosan megküzdenie, hogy referenciaként olvassák. 

Márton Evelint korábban a művészettörténet érdekelte, egyetemi tanulmányait is ilyen szakon folytatta. Kihagyta a pályakezdő írók első lépéseit, például az irodalmi köröket, így számára inkább az ismeretlenség, mint a női lét jelentett akadályt az érvényesülésben. 

Szeifert Natália életéből nem maradtak ki az írói körök, és az sem nyugtalanította, hogy hogyan olvassák a műveit, számára inkább az önmagával szembeni elvárások, az az igény volt gátoló tényező, hogy minden szövegével saját stílust, nyelvezetet teremtsen.

Mészáros Sándor ezután konkrétabban tette fel a publikálási nehézségekre irányuló kérdést, az észlelt intézményes gátaokról érdeklődött. Szeifert Natália úgy vélte, elképzelhető, hogy ha nem nőként kopogtat be a kiadókhoz, kedvezőbben fogadják, majd azt is hozzátette, hogy ez nem bizonyosság, inkább csak egy érzés. Az írónő elárulta, az elutasítások miatt gondolt arra, hogy feladja a publikálást, de ha így is tett volna, az írásról akkor sem mondott volna le. 

– Én majdnem mindig abba szeretném hagyni – mondta Király Kinga Júlia, majd elmesélte, hogy az Apa Szarajevóba ment című új könyve megírásakor, a könyv felénél is megfordult a fejében a feladás gondolata, az, hogy ő erre nem tudja rátenni az életét. Király Kinga nőíróként leginkább egy mester irányítását hiányolja. Az idén novemberben öngyilkosságot elkövetett Brenzovics Marianna kárpátaljai írónő esetéből kiindulva a moderátor a szakmai figyelem nélkülözésére, a közegnélküliségre terelte a beszélgetést. Szeifert Natália úgy vélte, hogy míg pár évvel ezelőtt még érzékelhető volt a férfi írókkal szembeni mellőzöttség, ez ma már változóban van. Király Kinga ennek kapcsán így fogalmazott:

– Nem tudom az időben szétválasztani ezeket az élményeket. Hajlamos vagyok saját magam okolni, ha nem megy át egy írásom, ezért vannak nagy kivárások két szöveg között. Ha valami nem megy, azt nem erőltetem, hanem igyekszem később más szemszögből, más arzenállal rárepülni a témára.

Márton Evelin Király Kinga gondolatmeneténél maradva felvetette, hogy a nőknek talán nagyobb elvárásaik vannak önmagukkal szemben, ezért adhatják fel esetenként hamarabb a szakma figyelméért vívott harcot, majd megjegyezte, hogy mostanában itthon, Erdélyben is sok fiatal szerző lépett színre a nagyon fiatal nemzedékből, ők pedig nem foglalkoznak a korábban felállított határokkal, sémákkal, egy olyan befogadó közeget alkotnak, amelynél fel sem merül a nőírói lét hátrányainak gondolata.

Mákszemek, testek, utazás

Az est a továbbiakban az összetéveszthetetlen írói személyiségek megnyilvánulásának adott teret. Elsőként Szeifert Natália olvasott fel Az altató szerekről című új regényéből, amely két egymásba mintázódó történetet mutat be. A felolvasás után a szerző elmondta, hogy a mű megírása előtt már megvolt a regény szerkezeti kerete, ritmusa, tudta, hogy 19 fejezetből kell felépülnie, és azt is, hogy mi lesz a vége. Eredetileg három történetet tervezett, a harmadik szereplőnek azonban olyan erős problémát adott, hogy az külön kötetbe kívánkozik, ezért egyelőre félretette. A többszólamú regény megszületését az asztalon szétszórt mákszemek mozaikszerű rendeződéséhez hasonlította az írónő.

– Miért van az, hogy az embernek meg kell írnia a gyermekkorát?  – tette fel a kérdést Mészáros Sándor Király Kinga Júliának, aki a kommunista Romániában játszódó élettörténetet örökített meg Apa Szarajevóba ment című regényében. A szerző elmondta, hogy nem a diktatúrát szerette volna gyermekszemmel bemutatni, hanem az emigráció irányvonalait kereste. Elismerte, hogy a nyolcvanas évek Romániájában gyermeknek lenni írói kincsesbánya, ugyanakkor hangsúlyozta, egy pillanatig sem hagyta, hogy regényébe személyes élmények kerüljenek. Azt próbálta megkeresni, ami az adott korra tipikus volt, és amit aztán a banalitás felé lehet vinni, illetve el lehet torzítani, felnőttszemmel ugyanis sok egykori történés átalakul, torzul.

Király Kinga regénye kapcsán a testről való irodalmi beszédformáról, arról a radikális testiségről is szó esett, amitől az olvasók megütközhetnek. A szerző kijelentette, hogy emiatt nem volt benne semmilyen szorongás, műve megírásakor ugyanis éppen a testbe zártságot, a testben való bolyongást igyekezett kifejezésre juttatni, a kommunista idők testtérképét körvonalazta. Ami a regény nyelvezetét illeti, a szerző elmondta, hogy az olasz mellett a román irodalommal való gyakori érintkezés is hasznára vált, a mű sajátos nyelvezetét a szlávos virtusnak az olasz barokkal való keveredése adja. 

Az irodalmi est negyedik meghívottja, Selyem Zsuzsa betegség miatt nem tudott jelen lenni, ezért Moszkvában esik című új regényét Mészáros Sándor mutatta be röviden a hallgatóságnak. Az est házi-gazdája a néma férfi meg- hurcoltatásáról szóló mű humorára hívta fel a figyelmet, amelynek révén a szerző nem a szenvedés pátoszával, hanem a túlélés ironikus távlatával tárja fel a történetet.

Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című regénye kapcsán a moderátor a mű azon erényét emelte ki, hogy új tereket nyit meg a kicsit mintha bezártnak érzékelhető magyar prózában, majd a történetet átható állandó útonlét szándékosságáról kérdezte a szerzőt. 

Az írónő elmondta, hogy ez részben volt tudatos, ugyanakkor az összefüggő vagy széteső szövegként is felfogható műben a keret maga a helyszín. Az, hogy a történet egy szakadéknál kezdődik és végződik, egy belső történést követ. Az írónő arra is kitért, hogy elvált szülők gyermekeként számára megszokott volt, hogy két közeg között mozog. Az önéletrajziság csapdáit illetően bevallotta, hogy nem mindig igyekezett azokat kivédeni. Mészáros Sándor a regény kapcsán a női prózát jellemző szenzualitásra is felhívta a figyelmet. Márton Evelin erre így reagált:

– Mindenkinek fontos, hogy a tárgyaknak milyen illatuk van, milyen a fény. Ezen az érzéki síkon is mozgunk, nemcsak a gondolatin.

Az est zárszó nélkül ért véget a 77. percben, a moderátor ugyanis saját bevallása szerint 80 percnél hosszabb beszélgetéssel nem szereti fárasztani publikumát, pláne, ha a reflektorok fénye olyan erősen ontja a meleget, mint a női prózáról szóló eszmecserén.