Idén sem maradt el a légierő napja, szerdán Marosvásárhely felett is két katonai helikopter húzott át alacsonyan, ez volt a parádé. Az ünnepélyességet a közvélemény-kutatóból lett védelmi miniszter nyilatkozata lett volna hivatott biztosítani, aki a március elején nyolc áldozatot követelő légi balesetek áldozataira emlékezett. A képmutatás lexikonba illő példájaként.
Azon a tavaszi napon, amely a miniszteri megemlékezést ihlette, rossz időben szállt fel járőrözni egy matuzsálemi korú vadászgép, amely aztán lezuhant. Ugyancsak lezuhant a keresésére induló mentőhelikopter is, amelynek az adott időjárási körülmények mellett nem sok keresnivalója volt a levegőben, ráadásul a saját legénysége mellett sírba vitt két, a fedélzeten önkéntesen tartózkodó mentőbúvárt is. Ezek az emberek ma is élhetnének, ha mindenki tisztességgel végezte volna a dolgát, amire megbízást kapott. Az utóbbi időben szinte minden évre jutott egy-egy hasonló légi baleset amiatt, hogy a légierő még mindig jelentős számban használja azt az exszovjet géptípust, amely 1959-ben teljesítette a próbarepülését, és 1985-ben vonták ki a forgalomból. A nálunk levő gépparkot szűk harminc évvel ezelőtt még korszerűsítették, de ettől függetlenül ezeknek a repülőknek már rég múzeumban volna a helye. Nem utolsósorban azért, mert ha éles harci helyzetben kellene bevetni őket, akkor a modernebb ellenfelek csuklás nélkül reggeliznék meg ezeket egy légi harcban. Ezekkel a fél évszázada nagyon jó gépekkel bevetésre küldeni egy pilótát ugyanolyan, mint annak idején a japánok által alkalmazott kamikázé harcmodor. Csakhogy amíg azok egykor önkéntesen mentek öngyilkos bevetésekre egy számukra reménytelenül erős ellenség ellen, mai román utódaik azért repülnek ezekkel a múzeumi darabokkal, mert a politikusok csak akkor kezdték el komolyabban venni a légierő-fejlesztési ígéreteiket, amikor már fizikailag kezdett végelgyengülésben kifogyni a haderőnem gépállománya. Az északatlanti kötelezettségek közé tartozó légi járőrözést is már hosszú évek óta csak nyugati támogatással tudják ellátni, azaz félévente valamelyik komolyabb légierő telepít gépeket a tengerparti bázisra, hogy legyen mivel ijesztgetni az oroszokat.
A légierő elaggottsága miatt bekövetkező balesetek halottjainak listája sokkal hosszabb, mint az a márciusi nyolcas névsor. És ezek inkább áldozatok, akiket a rendszer ölt meg. A leginkább hős az a pilóta volt közülük, aki 2018-ban egy légi parádén került bajba. És az utolsó manőverével elkormányozta a meghibásodott gépet a közönség felől, hogy a mezőn csapódjon be, ne a nézőket mészárolja le. Teljesen tudatosan mentette meg a nézők életét, és ezzel egy időben önként választotta a halált is. Megtehette volna, hogy katapultál, életben marad, aztán pár ezer ember sírja fölött esetleg szidja a rendszert, hogy miért nem adott neki korszerűbb gépet. Ebben az országban és társdalomban ma a politikai harcmezőn élő hősként ünnepelnék.
