Főtéri történet
Nem a modernségre való törekvés vagy a divattá vált napi számítógépes szórakozás hozta ki belőlem a fenti címet, hanem egy „megosztott hivatkozásban” Facebookon érkezett néhány, ötven évvel ezelőtt készült színes fénykép az egykori városközpontról.
A képek melletti szöveg szerint szinte a véletlennek köszönhető, hogy egy lomtalanítás alkalmával utcára szórt mintegy 300 darab, erdélyi utazást megörökítő színes diapozitív között megőrződött a marosvásárhelyi Rózsák tere. Úgy, ahogy mi, hatvanasok középiskolás korunkban még láttuk. Közben eltelt ötven év, pontosan egy fél évszázad, s a megmentett ajándékképekben gyönyörködve azon tűnődöm, hogy mikor volt szebb a főtér, ötven évvel ezelőtt, amikor az Olga cukrászda előtt egy viharvert tehergépkocsi parkolt, mert akkor volt ott hely bőségesen, vagy pedig ma, amikor jelzőlámpák próbálnak rendet tartani a sűrű főtéri forgalomban.
Valami büszke nosztalgia járja át szívemet, ahogy megpillantom az ötven évvel ezelőtti főtéri virágóra színes képét, mögötte még ott látható a Ferenc-rendiek tornya mellett a templom, az egész egységes főtéri épületsor, ami két helyen őrződött meg: fényképeken és a szívünkben, mert bennünk él a múlt század ’60-70-es éveinek színvilága, biztonsága és büszkesége. A virágórát azért nem hasonlítom össze a mostanival, mert fél évszázad alatt sokféle virágmintában tündökölt, és nekünk, vásárhelyieknek a szívünkhöz nőtt.
A főtér másik oldaláról készült színes fényképen megjelenik a „köztes” Transzilvánia szálló egykori almazöld színében. Már nem ugyanaz az épület a Bolyai utca sarkán, amelyben Bernády György polgármester fogadta Ady Endrét, a költőt, de még nem is az a túl modern, amely ma nem igazán illik be a barokk-szecessziós városközpontba. A régi felvételen fel lehet ismerni az egykori főtér rózsásabb felét: akkor a padok közötti részen is rózsasor szegélyezte a park zöldövezetét.
Számomra a legmeghatóbb az a felvétel, amelynek közepén még ott látható a békás szökőkút, körülötte szép virágdíszítéssel. Mögötte meg a kéttornyú római katolikus templom, és a Divatház helyén áll a régi Tanácsháza. Igaz, hogy a tető már hiányzik róla, de a mellette még nyitott kis utca ma is szép emlékeket idéz fel bennem bolyais diákkori éveinkből.
Ezeken a megmentett ajándékképeken a régi várost keresem, a régi főtéri fákat, s azokban a fákban az emlékeket, az ötven évvel ezelőtti virágokat, velük együtt a huszonéves álmokat, mert azoktól lesz még értékesebb, még szebb a város szívének emlékeinkben fennmaradó hangulata.
