Rövid, furcsa történet egy aranyhegyű töltőtollról

A károlyhegyi búcsúba tartó kocsik egyikét maszkos hegyirablók támadták meg és fosztották ki.

Vida Árpád : Aranka tükörrel

A károlyhegyi búcsúba tartó kocsik egyikét maszkos hegyirablók támadták meg és fosztották ki. Elszedték Tékh Ede aranyhegyű töltőtollát, amellyel aláírta a san-baledói békét és felesége tartásdíjszerződését, de nem írta alá Kilián Tivadar kinevezését a felső-pelbárti körzet megbízotti hivatala élére.

Nem írhatta alá azon együgyű és nevetséges oknál fogva, hogy erre senki sem kérte fel. Holott minden körülmény adott volt: Tékh Ede tudott írni, még megvolt a jobbja, ámbátor tisztában volt vele, hogy nem fogják aranyba foglalni, bárhány jótettet is vitt volna véghez hosszabb-rövidebb élete során eladdig és elazután; akkoriban még rendelkezett azzal az aranyhegyű tölőtollal, melyet az alkenyéri díjugrató versenyen nyert, létezett ama bizonyos kinevezési okmány, amelyről éppen csak Kilián Tivadar és Tékh Ede neve, illetve kézjegye hiányzott, megvolt a szándék a megye elöljáróiban, hogy keressenek valakit, aki vállalná a felelősséget Kilián Tivi kinevezéséért, ami egyáltalán nem látszott sima alakváltásnak, mimetikus tollgyakorlatnak, ugyanis Kilián barátunk notórius hazudozó volt és fölöttébb megbízhatatlan, de valamilyen, sokunk előtt homályló ügyfolyondár eredőjénél fogva a markában tartotta a megye profektikusát, a váraljai egyháztanácsot és a Táncsics utcai kocsijavító műhely delejes személyzetét.

A töltőtoll azonnal a bandavezér birtokába került – amint a nyomozás utóbb sajnálattal telten kiderítette –, onnan a károlyhegyi búcsúban működő mozgó zálogházak egyikének adták el, ám itt nyoma veszett a sokat próbált és a névtelenség bűvös határát bőven átlépő aranykoronás töltőtollnak. Holott ha csak egy szikrányit is jobban kinyitotta volna szemét a nyomozó hatóság, rájöhettek volna, hogy a szálakat maga Kilián Tivadar, többszörösen büntetett előéletű (és természetesen ugyanúgy lett büntetett utóéletű is, hiszen tettei mintegy előidézték elfogását, a körülményeket, amikor gaztettein rajtavesztett egyszer s másszor) mozgatta; ő volt az, aki kikereste egy címtárból az álarcos rablók kisipari szövetkezetet, a szolgáltatóegység szolgálatait bőségesen megfizette, előleget is adott, bevárta a toll érkezését a mozgó zálogházban (amit természetesen azon a forró és poros augusztusi délelőttön ő működtetett, valódi tulajdonosa gúzsba kötve rángott a szentmártoni büdösbarlang mélyén; zsebre vágta a tollat, majd egy gazdátlanul szélre húzott kocsival elhajtott a profektikusi hivatalba, ami Károlyhegytől és búcsútól függetlenul alig negyedszáz mérföldre feküdt a tett színhelyétől.

Behatolt a profektikusi irodába, leütve az agg lemondásban silbakoló nyugállományú ezredest, aki éppen marhapörköltet kanalazott kis kék zománcos lábaskából, kettősével véve a lépcsőfokokat, fellépdelt a második emeletre, azonnal meglelte a profeta hivatali helyiségét, az íróasztalán még mindig ott hevert kitöltetlenül a kinevezési okmány; kitöltötte játszi könnyedséggel, még egy dalt is fütyörészett közben, tetszelegve nézte az iratot, az ablak felé tartva a tollat, hogy megcsillanjon aranyhegyén az aranynap. Volt érzéke kétségkívül a poétikához…

Aztán az iroda ablakához lépett, odalenn csak néhány járókelő futtatta lovát, kutyáját, májas hurkát ettek a semmirekellők vagy a mihasznák, madártani könyvekből próbálták azonosítani a későn költő szalakótákat.

Nos, így lett Kilián atyánkfiából időnap előtt körzeti megbízott, hiszen hibátlanul megtanulta utánozni Tékh Ede aláírását. Valljuk be őszintén, nem is volt nehéz dolga, hiszen Tékh Ede egyenes lélek volt, amit olvasható aláírása is híven tükrözött, egyedül a T betű alsó farkincája volt kigöndörítve négyszeres csavarással, de aki Müller Mircse tanár úrnál tanult mértani és műszaki rajzot az Állami Bandaképzőben, annak gyerekjáték volt a négyfacsaratos T-szárat lekottázni.

A kinevezési okmánnyal a zsebében késedelem nélkül jelentkezett még aznap délután – ne feledjük, augusztus volt és roppant hőség, a por belepte a hivatal ablakait, a küszöbön ájult gerlék és szalakóták pihegtek, a gólyák már gyakorolták az emigrálást, előzékenyen keringtek a mélykék égen – beült a körzeti megbízott székébe, és miután senkiben sem bízott, maga rúgta ki a károlyhegyi búcsú szervezőjét azon a jogcímen, hogy az illető nem kért szakvéleményt a körzeti hivataltól, mely Felsőpelbártot látta el cirkalommal, szójabalzsammal, jó tanáccsal és tejfölös túróval, közismertebb nevén malterral. Sőt, senki sem fogyasztott a búcsúban maltert, holott ennek egészséges és tápláló voltáról minden egyházban a legutóbbi három istentisztelet alkalmával a lelkészeknek és a rabbinak (ha lett volna imám, annak is, de akkor még nem éltek mohamedánok a körzetben; ezzel szemben acsarkodott egymásra formailag két volt cigányvajda), tehát mindenkinek kötelezően fel kellett olvasnia és tudomásul kellett vennie a Kilián által eljuttatott szöveget. Mondanunk sem kell, ez is hamisítvány volt, maga Kilian fogalmazta és nyomtattatta ki házisajtóján feleségével és két kiskorú gyermekével. Aláíróként a körzeti hivatal teljes címével szerepelt, melynek akkor még nem volt, nem lehetett vezetője, csak reménybeli várományosa. A túró- és tejfölforgalmazás monopóliumát is a kezében tartotta.

Tékh Ede azonnal a fejéhez kapott, amint felfedezte, hogy nevével visszaéltek. Ráismert tollának finom metszésű vonalaira a papírlapon, felnagyíttatta fényképét, és kitette az irodája falára. Az ügyfelek, látogatók, családtagok és tátogatók nem győzték csodálni, milyen ötletes faldekoráció, ők is készítettek Csonka Albert udvari fotográfussal hasonló nagyításokat. Volt, aki a nyarlójába vagy a borpincéjébe, a bankóprésházába, az íróaszta-lára, volt, aki írástudatlan édesapja szobájába posztolta ki, hadd kapjon észbe az öreg és iratkozzon be egy esti iskolába, melyet még Tékh Ede szervezett fiatalabb korában, amikor ő volt a károlyhegyi búcsú főkönyvelője és a megyei estiiskola-hálózat animátora, sőt reanimátora is.

De nem csupán a fejéhez kapdosott, hanem feljelentéssel is élt, a megyei rendőrségen elmagyarázta a kétkedő főkapitánynak és helyettesének, hogy a kinevezési okmányt azért sem írhatta alá, mert nem volt rá felhatalmazása. Nem az ő jogköre, nem terjedhet ki aláírási joga egy ilyen horderejű, tehát nagy fontossággal birkózó okmányra. Ő már réges-régen nyugalomba vonult (helyesebben nyugalomba küldték, mert új profektikust neveztek ki, aki bekötött szemmel és előítéletekkel közeledett törvényhatóságához, nem volt ismerős a helyi erőviszonyokkal és tekintélypiramisokkal. Botorul beletenyerelt rengeteg szar ügybe, azóta is mosakszik, mások is próbálják levakarni magukról a profektikus okozta súlyos fröccsenetet).

Tékh Ede gyanakvásával éppen a kinevezettre terelte a rendőrség figyelmét, mely szerv addig egyáltalán nem ezen a nyomon haladt, hanem a rabláson totojázott. Edénk volt végeredményben az a személy, aki a két ügyet összekapcsolta, felnyitotta Hulubey főkapitány szemét, és rávezette a tévelygő, egy helyben toporgó hatóságot arra a nagyon is kézenfekvő következtetésre, hogy tulajdonképpen egy jól-rosszul, de mégiscsak behatárolható bűnszövetkezeti egységgel állunk szemben, amelyet egyetlen jól irányzott csapással le lehetne fejezni, meg is kellene fosztani a titokzatosság ködköpenyétől.

Ama első hivatali délutánt követően azonban Kilián Tivadar soha többé nem élt (vissza) a körzeti megbízotti státusával. Eltűnt, nyoma veszett, fanyar áfonyaillatot hagyott maga után és Tékh Ede lehetetlenné tételét, akinek töltőtolla, mondanunk sem szükséges, soha nem került elő, az aranyhegye talán még ma sem fejezte be vándorútját; a károlyhegyi búcsút nem kereshetik fel a mozgó zálogosok, ki vannak tiltva, nevük kiejtése bírságolást von maga után; a megbízotti státust törölték a hivatali létrafokok közül; a majorosok hiába kínálnak tejfölt és túrót Pelbárton, sem Alsón, sem Felsőn nem veszi senki. Arra már nem emlékeznek a búcsúsok, miért is nem szabad maltert keverni, csak valami halvány sejtés azt súgja nekik, hogy súlyos, sötét bűn tapad az egyébként fokhagymával és pirospaprikával kikeverhető finom uzsonnai csemegéhez.