2020. július 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

4. Utazás Normandiában és Bretagne-ban

Felső-Normandia tartomány központja, Rouen Párizstól északra, a Szajna alsó folyásánál fekszik. Gazdag kolombázs (colombage) építészeti örökségével megérdemelten viseli Franciaország múzeumvárosa címét, a turisták népszerű úti célja. 

A kolombázs építészet abból áll, hogy a ház vázát fagerendákból összeállítják, majd a fakeresztekbe élükre állított téglákat falaznak. Normandia ősi fővárosa ma a tartomány legnagyobb települése (380.000 lakossal) és Franciaország legnagyobb folyami kikötővárosa.

Középkori gótikus templomai, múzeumai, több száz éves favázas házai a második világháborúban óriási károkat szenvedtek, napjaink turistái ezekből már keveset láthatnak, habár a háború után a károk legnagyobb részét helyreállították.

Rouen hosszú, szövevényes története a gallokkal kezdődik, akik felfedezték a kedvező adottságú vidéket, és központtá választották. A rómaiak erődöt építettek itt, ahol a Szajna még nem túl széles, hidat lehet verni fölötte, de nagy hajók is közlekedhetnek rajta. 841-ben került sor az első viking támadásra és kétnapos fosztogatásra, Ragnar vezetésével a vikingek egész Rouenig hajóztak a Szajnán. 

A normannok első hercege, Rollon (Rollo), azaz Robert is itt alapította meg fővárosát (911), és tette igazi normann (normand) várossá. Oroszlánszívű Richárd is kedvelte a várost, végrendelete értelmében szívét a roueni katedrális őrzi egy ólomdobozban.

Székesegyház, Rouen


Később Rouen az Anglia és Franciaország közötti százéves (1337–1453) háború egyik fő színtere lett. Itt ítélték máglyahalálra (1431) a százéves háború hősét, Jeanne d’Arcot. A franciák győzelmével zárult háború után békésebb évszázadok következtek, amikor Rouen fontos kereskedelmi központtá vált, a környék mezőgazdasági centruma, vásárvárosa és a 18. századtól ipari város lett, elsősorban textilipara jelentős. Itt született és alkotott Pierre Corneille (1606–1684), a Cid írója, Gustave Flaubert (1826–1880), aki egy helyi pletyka alapján írta a Bovaryné című művét. Egy ideig itt élt és alkotott Blaise Pascal (1623–1662) tudós is. Ennek a békés fejlődésnek a minden eddiginél pusztítóbb második világháború vetett véget Rouenban, Normandia partvidékén és belsejében még számos helyen.

Rouent magas dombok veszik körül, követve a Szajna kacskaringós folyását. A dombokról szép kilátás nyílik az egész városra, ahol egyszerre három lenyűgöző katedrális is feszül az égnek, és a város tornyaiban összesen ötvenhat harang zúgása jelzi a delet. A templomok közül is egy a „legelső” a számtalan képről, festményről, reprodukcióról ismert Notre-Dame székesegyház, minden ide látogató első célpontja. Mi sem voltunk kivételek, reggel gyorsan „összekaptuk magunkat”, és indultunk a katedrálishoz.

A város központja közelében útlezárás és rendőrök állták el az utunkat, tudomásunkra hozták, hogy a városban maratoni futóverseny zajlik szinte egész nap, így a nagy székesegyház csak gyalogosan közelíthető meg, tehát megváltozott eredeti programunk. 

Elakadásunk színhelyéhez legközelebb az Église St-Ouen volt, a város harmadik jelentős építészeti emléke a templomok sorában, tehát azt látogattuk meg hamarabb, innen gyalogosan mentünk a többi látnivalóhoz, és nagy örömünkre a műemlék várost teljes egészében bebarangoltuk.

A Saint Ouen (kiejtve: Szent Uan) templom alig egy méterrel rövidebb a híres székesegyháznál. Építése apátsági templomként 1318-ban kezdődött és 1455-ben fejeződött be. Homlokzata, három bejárati ajtóval, faragásokkal, lótuszos rózsaablakkal, felfelé törekvő, összesen három tornyával a lángoló gótika szép példája. Furcsa nevét a templom egy, még a frankok idején, francia földön élt (609-686) szentről kapta. Szent Ouen, vagy angolszász formában Szent Owen eredeti neve Audoin (Odoán), ír származású apja is szent volt, a frankokat térítette keresztény hitre. Audoin–Ouen buzgón gyakorolta az apjától kapott keresztény hitet, megalapította az első apátságot Rouenban, majd később a város püspöke lett. 

A templom kertjében egy északról idehozott rúnakő közelében állították fel Normandia alapítója, a francia-latinosan hangzó nevű herceg szobrát, Rollon – eredeti nevén Hrofir – dán-norvég családok sarja volt. Gyalogosnak is nevezték, mert óriási termete és jelentős súlya miatt a lovak nehezen bírták el. Édesapja Nyugat-Norvégiában, Bergen környékének hercege (Jarl) volt. Innen kellett elmenekülnie a norvég király elől délnyugat irányába, ahol rabló hadjáratot folytatott, és el is foglalta a mai Normandia területét. Rollon vezetésével a normannok Párizs ellen indultak, a frank király békét vásárolt az elfoglalt területek odaajándékozásával, Rouen központtal. Rollon leszármazottjai – a normandiai házból való uralkodók – 1154-ig uralkodtak Normandiában és 1035-től Angliában is.

Elhagytuk a Szent Ouen-templomot, és egyre impozánsabb középkori épületek között haladva újabb nagyszabású gótikus templomhoz értünk. A különösen díszes homlokzatú és kapujú katedrális a Saint Maclou (Szent Máklú), az angol időszak maradványa. A kelta Saint Maclou vagy Saint Malo Walesből érkezett a breton partvidékre a 7. században. A róla elnevezett templomot egy angol herceg kezdte építtetni 1435-ben. A templommal szomszédos utcában van az úgynevezett „temetőház”, ahol kamrákban őrzik az elhunytak koponyáit, csontjait. Az épület az 1348-as különösen súlyos pestisjárvány idején vált szükségessé, amikor a város lakosságának több mint egyharmada pusztult el nagyon rövid időn belül.

-Szent Johanna mártírhalálának helyszíne


A szomorú emlékhelyet igyekeztünk minél hamarabb magunk mögött tudni, és a labirintusszerűen épült középkori utcákon át, az érseki palota komor falai mellett, amelyeken belül máglyahalálra ítélték, majd 25 évvel később rehabilitálták Jeanne d’Arcot, megérkeztünk Monet kedvenc témájához, a roueni Notre-Dame (Miasszonyunk) székesegyházához. Már a negyedik évszázad végén is állt itt templom, amit Szent Ouen megnagyobbított a 7. században, majd a 10. században maga Nagy Károly frank király is meglátogatott, és itt keresztelték meg Rollont. A ma is álló székesegyházat a 12. században kezdték el építeni az éppen formálódó gótikus stílusban, végül a 15. században fejezték be a lángoló (flamboyant) gótikus stílus jegyében. A székesegyház előtti téren állva megértjük azt a hatást, melyet a leheletfinom faragásokkal körülvett kapuk, a csúcsívek, a szentek, a hitvallók egyedi képmásai, a díszítőelemek – köztük a vízköpők – és a százötvenegy méter torony tehetett a festőre. Ez a főhomlokzat vált az impresszionizmus egyik emblémájává, Monet-nak köszönhetően. A „legemberibb” katedrálisba belépve minden egyszerűbbnek tűnik a külső gazdagsághoz viszonyítva. Itt érzem igazán, hogy egyszerűségükben miért szépek erdélyi templomaink. Megcsodáljuk az ablakok üvegmozaikjait, amelyek közül egyesek a pusztító második világháború után készültek, és a kálvária történetét mesélik el, megállunk Jeanne d’Arc kápolnájánál, normandiai hercegek sírjainál, az Oroszlánszívű Richárd szívét rejtő díszes síremléknél. Az oltár előtt néhány percig állunk, majd a téren búcsúzunk a katedrálisok katedrálisától, amelyet anno Hruscsov elvtárs is meglátogatott kívülről! – közölte a Vörös Zászló.

Utunkat a Nagy Óra sétálóutcáján (Rue du Gros-Horloge) folytatjuk tovább. A díszes reneszánsz palota, amelyen elhelyezték a Nagy Órát, 1527-ben épült. Az utca átível a palota alatt. Az óra aranyozott részei 1389-ben készültek. Franciaország egyik legrégebbi óraműve mutatja a holdállást, mindennap délben különböző alakok hirdetik a delet. Az óratornyon Krisztust ábrázoló kődombormű, körü-lötte élethűen látszó bárányokkal.

A sétálóutcáról letérve a Zsidók utcájában megcsodáltuk a francia kora reneszánsz egyik legszebb alkotását, az Igazságügyi Palotát (Palais de Justice). Innen már csak néhány lépés van mutatós favázas házak között a Régi piactérig (place du Vieux-Marché), melynek mai neve, központi alkotásai az itt kivégzett Jeanne d’Arc emlékét őrzik.

A teret szegélyező jellegzetes házak némelyike középkori emlék, tanúja volt Jeanne gyötrelmes halálának, sőt az egyik akkor és ma is vendéglőként (La Couronne) működő épület erkélyéről a város előkelői nézték a kivégzést. A tágas tér közepén, az épületekkel szemben, első látásra idomtalannak tűnő, modern, fekete templom, az Église Jeanne d’Arc áll. Azon a helyen, ahol megégették, magas, puritán öntöttvas keresztet állítottak emlékére. A szokatlan formavilágú templom a máglyára emlékeztet, magyarázza az idegenvezető, így már elfogadható – gondolom magamban.

A híres francia nemzeti hős, katolikus szent, Jeanne d’Arc, azaz Szent Johanna, az „orléans-i szűz” egy lotaringiai faluban született 1412-ben, az angol–burgundi szövetség és Franciaország közötti százéves háború (1337-1453) idején. 1429-re a szövetség elfoglalta Franciaország nagyobbik részét.

Jeanne már 1424-től hangoztatta, hogy látomásaiban Isten jelent meg előtte, és kérte, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. A hadvezérek által elfogadott, férfiruhát öltő (!) híres nemzeti hős alig hat éven keresztül harcolt, sikerült megfordítania az események folyását, felszabadította a Loire völgyét, az ostromlott Orléans-t, visszaszerezte Reimst és Párizst. 1430 májusában elfogták a burgundiak, és bár többször is próbált megszökni, váltságdíj fejében kiadták az angoloknak, akik bebörtönözték Rouenban, eretnekséggel (mert nadrágot viselt), bálványimádással, ördöggel való cimborálással vádolták, máglyahalálra ítélték, amelyet 1431. május 30-án hajtottak végre Rouenban. Porait a Szajnába szórták. Később az egyház megsemmisítette az ítéletét (1456), és végül szentté avatta (1920). Élete nagy írókat, zeneszerzőket, politikusokat, hadvezéreket (Shakespeare, Voltaire, Schiller, Mark Twain, Verdi, Napóleon) ihletett meg a későbbi évszázadokban. Mártírhalála előtt írta, helyesebben diktálta: „Feláldozni azt, ami vagy, és hit nélkül élni borzalmasabb, mint meghalni”. 

Szent Johanna hite az volt, hogy Isten ügye azonos a franciák ügyével, rejtett módon ma is megmaradt minden francia állásfoglalásban, még akkor is, ha nem ebben a sorrendben.