2019. szeptember 15., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Romániai magyar sajtótermékeket tartalmazó erdélyi digitális tudománytár vált elérhetővé az interneten kutatók és érdeklődők számára, a Digiteka.ro projekt célja megőrizni és széles körben elérhetővé tenni a romániai magyar sajtótermékeket és folyóiratokat.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csütörtöki hírlevelének tájékoztatása szerint a Digitéka folyamatosan bővülő digitális adatbázisa ingyenes hozzáférést biztosít több száz romániai heti- és napilaphoz, valamint tudományos és szakfolyóirathoz. 

A Digitékát az Iskola Alapítvány és a Jakabffy Elemér Alapítvány indította 2018-ban az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában elnevezésű program részeként. Az erdélyi digitális tudománytár olyan magyar nyelvű napi- és hetilapokat, valamint folyóiratokat akar közkinccsé tenni, amelyek az erdélyi és később a romániai magyarság nyilvánosságát jelentették a 19. és 20. század folyamán. 

A Digiteka.ro honlapon hozzáférhető egyebek mellett az 1926. évi első megjelenésétől a Korunk folyóirat, a Magyar Kisebbség politikatörténeti folyóirat, a TETT, amely az erdélyi elméleti és alkalmazott tudományok jelentős fóruma volt az 1970-es és 1980-as években.

Digitálisan elérhető az Ellenzék, amely már 1880-tól Kolozsvár egyik vezető napilapjának számított, mellette a Keleti Újság és a Brassói Lapok, a két világháború között a régió magyar lakosságának legfontosabb hírforrásai, továbbá több jelentős irodalmi szemle (Igaz Szó, Napkelet, Pásztortűz, Utunk), közéleti és ismeretterjesztő folyóiratok a kommunista időszakból (A Hét, Művelődés), valamint napilapok a 20. és 21. század fordulójáról (Háromszék, Székely Hírmondó).

A sajtótermékek mellett olyan ritka könyveket és forráskiadványokat is digitalizálnak, amelyek egy adott erdélyi város, régió vagy intézmény történetét dolgozzák fel, vagy épp közismert személyek életrajzát mutatják be az 1989. évi fordulatot megelőzően.

Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke közölte, hogy a program első évében 550.166 oldal sajtótermék és könyv digitális másolata készült el, a Digitéka állománya folyamatosan bővül.

Kultúrpalota földszinti galériája – Kereszteződések