Rövidke visszatekintés
2024-12-02 15:00:00
- Kuszálik Péter
Nem hiányzott, de megjött: botrány Észak-Balkániában: „Előzetesen 10 százalékra mért szélsőséges politikus kapta a legtöbb szavazatot a román elnökválasztáson.” Értsd: a választás első fordulóján. (Írta: Takács Lili, 444.hu, nov. 25.) Az egyik bekezdés címe: „Nem az establishmentre”. „Hanem mire?” – kérdezné az olvasó, de a rutinosabbak tudják, hogy a suta fogalmazás mögött a szerző lustasága áll. Végül érthetően is leírja („politikai elemzők az eredményt az establishment elleni tiltakozásként értékelik”), de még mindig nem magyarul. Miért kell erőltetni az idegennyelvűséget? Az internetes szótár ide nem illő szavakat ad meg az angol fogalom jelentéseként, Bakos megbízható kézikönyve viszont a korrekt változatot adja: „az elidegenedett fennálló hatalmi rendszer”. Lilike kisasszony azt szerette volna mondani: „a választók változást akarnak”. Ha ragaszkodik a ’nem’ szó használatához, akkor így kell írni: „A választók nemet mondtak a megunt rendszerre / leszerepelt politikusokra.” Azért, hogy mindenki értse, ne csak az angoltanárok.
Korábban is választottunk államfőt, de a mostani alkalom nagyobbacska meglepetéssel indult: nem a beharangozott személyek jutottak a második fordulóba, hanem az esélytelennek kikiáltottak. Így sikerült. Öt év múlva azt is tudni fogjuk: megérdemelte-e a bizalmat a győztes (én már most borítékolom a választ: nem!). Vén róka vagyok már (meg eléggé cinikus is), ezért nem reménykedem. A nagyszebeni elnöktől búcsúzók között sok a csalódott ember, úgymond: „többet vártak egy kisebbségitől”. Én nem csalódtam, mert semmit sem vártam tőle. Csokonai mester idejében megtanított, hogy miként ajánlatos viszonyulni a reményhez: „Főldiekkel játszó / Égi tünemény, / Istenségnek látszó / Csalfa, vak, Remény! / Kit teremt magának / A boldogtalan, / S mint védangyalának, / Bókol úntalan. / Síma száddal mit kecsegtetsz? / Miért nevetsz felém? / Kétes kedvet mért csepegtetsz / Még most is belém? / Csak maradj magadnak! / Biztatóm valál; / Hittem szép szavadnak: / Mégis megcsalál.”
Politikai ígéreteknek hinni? Ugyan, az csak a naiv emberek szórakozása… Nemzeti kisebbségek tagjai amúgy is csak a maguk erejéből boldogulhatnak, mert az élet így van berendezve: a nyuszi csak úgy menekülhet meg, ha gyorsabban szalad a farkasnál. Jó-jó, a politikában még alkudozni meg ügyeskedni is lehet, de reménykedni csak módjával: „Hittem szép szavadnak: mégis megcsalál.”
A helyezkedésnek és trükközésnek ismert ösvényei vannak, de csak időleges sikerekre lehet számítani, amelyeket a következő kormányok vastag vonallal húz(hat)nak át. Nagy csoda, hogy Frunda György 1996-ban az országos lista 3. helyén végzett, s az is, hogy ennek köszönhetően – meg a ’kapcsolati tőke’ okos kamatoztatása révén – sikerült néhány gesztenyét kikaparnia a tűzből. Tőkés László viszont annyira a begyében volt a bukarestieknek, hogy sikeres szereplésre aligha számíthatott. Látszólagos siker a minapi választás első fordulóján, hogy „Kelemen Hunor hat megyében végzett az első helyen” (maszol.ro, nov. 25.). Hargita megye: 82,98%; Kovászna 68,4%; Szatmár 33,39%; Szilágy 20,6%; Bihar 18,25%. Maros megye a negyedik ezen a listán, a 31,19%-nyi szavazat 64.928 darab ’votat’ pecsétet jelentett. Ha a szövetségi jósda ászai formában lettek volna, akkor ’megbundázhatták’ volna, hogy e megyékből (csak úgy, a biztonság kedvéért) ezer-ezer polgár átszavazzon Ciolacura, akkor most nem a szomorúság érne bokáig, hanem az öröm (Lasconi 3000-nél kevesebb zsetonnal nyerte a befutót). Az internetes mozgósítás ismerete volt Georgescu adu ásza, meg talán az, hogy „a szavazáson részt vevő románok közel 40%-a úgy vélte: a mai erősebb pártok politikai ajánlata annyira rossz, hogy inkább szavaznak egy ismeretlen putyinista és Európa-ellenes jelöltre” – véli a korábban idézett Lili kisasszony, amit nem veszek készpénznek; szerintem nem konkrét tudás, hanem divat, valamint tömegpszichózis rejtezik a siker mögött. Emlékezzünk csak: amikor Silviu Brucan azt találta mondani, hogy szép hazánkban hárommillió az értelmes és húszmillió a tapló (ő sejtelmesen stupid people-nak nevezte), akkor a taplók fölhördültek – ahelyett, hogy elgondolkozzanak a dolgon. (K. P.: A naivság határai. Média, 1994. 35. sz.)
Most a nyugati diaszpórát dicsérik, hogy ők billentették át a mérleg állását, de ez csalóka látszat, mert pl. Kovászna megyében Kelemen Hunor után Georgescu következett a sikerlistán (tehát a „putyinista jelölt” minden megyében nagy arányban tarolt). Ezen már nem érdemes rágódni, mert a meccset lefújták. Az erdélyi magyar kisebbség persze még hónapokig büszke lesz a ’hatmegyés’ győzelemre. Egyszer már megismerte a siker ízét, s most újra megkívánta. Emlékeznek? „1991 körül történt: Romániában népszavazást tartottak az új alkotmányról. A dolgozók tanácstalan tömege egy emberként várta a választ az RMDSZ-től: – Jó-é nekünk ez az alkotmány, szavazzunk-é rá? A válasz: – Nem, ez az alkotmány nekünk nem jó, ne szavazzunk rá. – Hargita, Kovászna és Maros megyében a szavazatszámlálás után úgy nézett ki, hogy e három megyében nem érvényes az alkotmány. Ámde az alkotmányt a többi harmincvalahány megye elfogadta, így érvényessége az egész országra (s benne e három megyére is) kiterjedt. Nem baj, szavaztunk egy jóízűt. Úgymond: ellene mondtunk a gonosznak – s azzal maradtunk.” (Írtam 1996. ápr. 12-én, a Trakta c. szövegemben.)
Elfeledém mondani, hogy jámbor népünk szófogadó egyedei oda teszik a pecsétet, ahová az elöljáróik böknek az ujjukkal, elvégre ők ismerik az úri fifikákat…
