Közismert tény, hogy a háborúknak – az esztelen pusztítás, a felfoghatatlan tragédiák sorozata, a mészárlás hányingerkeltő mértéke, a ragadozó állat énünk tombolása mellett – van egy pozitív hozadéka is: a technológiai fejlődés. Bármilyen rosszul esik is kimondani, leírni, háborúk nélkül mindmáig barlangokban élnénk, esővizet innánk és gilisztákat kaparnánk ki a földből. Lehet, hogy nagyobb békességben, de emberi jellemzőinket ismerve, ez sem biztos. Egyáltalán. A ma használatos, életünket kényelmesebbé, egészségesebbé, biztonságosabbá tevő, azt jelentősen meghosszabbító alap- és csúcstechnológiát paradox módon mind a háborúknak köszönhetjük. Történelmünk nagy koponyái gyakran agyaltak azon, hogy miként lehetne a leghatásosabban legyőzni és elpusztítani az ellenséget, találmányaik, illetve azoknak részei pedig beszivárogtak a hétköznapjainkba. Így a haditechnika tudományos áttörései idővel nem egy esetben szinte elképzelhetetlen életminőségi ugrást eredményeztek. Az első világháborús katonai innovációnak köszönhetjük többek között a kétirányú rádióforgalmat, a szonárt, a drónt, a karórát, a rozsdamentes acélt, a cipzárt, a hordozható röntgent, a plasztikai sebészetet, a tisztasági betétet vagy a teafiltert. A második világháború pedig elhozta azokat a technológiákat, amelyek mindmáig életünk szerves részévé váltak, az atomenergiától kezdve a számítástechnikáig, és mára már mindegy, hogy mit melyik félnek köszönhetünk. A Willys Jeep megismertette a terepjárót, a Mercedes-Benz a gyűrődési zónát.
Jutott eszembe mindez annak kapcsán, hogy szinte kereken hetvenöt évvel ezelőtt, 1946. február 14-én készült el az első programozható, elektronikus, digitális számítógép, az ENIAC (Electronic Numerical Integrator And Computer). Az amerikai hadsereg megrendelésére három éven keresztül építették a pennsylvaniai egyetemen. Az U alakú szörny 17.468 elektroncsövet, 7200 félvezető diódát, 10.000 kondenzátort, 6000 kapcsolót, 1500 jelfogót és körülbelül 5 millió kézi forrasztást tartalmazott. Egy méter széles, 2,5 méter magas, 30,5 méter hosszú volt, és 30 tonnát nyomott. 0,2 milliszekundum alatt végzett összeadást és kivonást, 3 milliszekundum alatt szorzást és 30 milliszekundum alatt osztást. Háromdimenziós, másodfokú differenciálegyenletek megoldására is képes volt, ezért főleg ballisztikai számításokra használták. A máig használatos computer elnevezés is innen ered – a hadsereg részére röppályatáblázatokat számító matematikusokat nevezték korábban így.
Az idősebb generációk számára a számítógép nélküli élet a mindennapok valósága volt. Az átmeneti generációk (például az Y, amelyhez e sorok írója is tartozik), főleg Európa ezen, a múlt század végén rendkívül elmaradott keleti felében akkor jutottak először számítógéphez, amikor többé-kevésbé már megvolt a magukhoz való eszük, hogy elsősorban arra használják azt, amire kell, míg a maiak beleszületnek a technológia csodás világába. A hetvenöt évvel ezelőtti számítógépmonstrum emléke, és az ehhez (is) köthető, zsenikből álló magyar tudóscsoport, a „marslakók” legendás munkássága előtt morzsoljunk el egy könnycseppet, és gondoljunk arra: milyen lenne ma az életünk számítástechnika, automatizáció, internet, digitális adathordozás, -tárolás és kapcsolatteremtés nélkül?
