Háború van. Nincs szünet a folyamatos gyilkolásban. Lánctalpak tépik fel a fájdalmasan szaporodó sírokat. A harcok intenzitását csak a felek rendelkezésére álló hadianyag-mennyiség határolja be. A megbocsáthatatlan orosz invázió ellen szabadságszólamok jegyében „béketeremtő” lövegeket, tankokat és vadászrepülőket küld az amerikai parancsuralom alá sodródott demokratikus Nyugat. Mert – akár a növekvő ukrán véráldozat árán – térdre akarják kényszeríteni a szovjet birodalom felbomlása után erejét vesztett orosz nagyhatalmat. Három évtizede, a délszláv háború idején, a második világháború óta Európa legvéresebb konfliktusának tíz évében már kipróbálták ezt a receptet közelünkben. A NATO-gépek bombazajában háromszázezer ember vesztette életét, és egymillióan hagyták el szülőföldjüket, köztük számtalan magyar család. Ukrajnában is már közel tíz éve tart a fegyveres konfliktus, ugyan tavalyig, a Krími félsziget elfoglalásán kívül, amolyan helyi csetepaténak tűnt. És senki nem háborgott azért, hogy esetleg az ukránok legyilkolták az önrendelkezésért harcoló orosz szakadárokat. Igaz, ami igaz, a szakadárokat Moszkvából fegyverezték, irányították.
Egy évfordulós beszélgetésen a minap a politikai elemzők elmondták, hogy a nagyhatalmak nagyon furcsa jogrendet találtak ki számunkra. Létezik ugyan a népek, a nemzetek önrendelkezési joga, de vele szemben ugyanilyen súllyal érvényesíthető az államhatárok sérthetetlensége, megváltoztathatatlansága. A demokrácia szabadságharcosainak álruháját felöltve a nagyhatalmak gazdasági vagy fegyveres erejükkel hol az egyik, hol a másik elvet érvényesítik, annak függvényében, hogy világuralmi céljaikat elérjék. Mi pedig e malomkerekek forgását kijátszva próbálunk fennmaradni. Most is ez történik Ukrajnában. Az Egyesült Államok elnöke minap Varsóban a háború áldozataival szembeni kegyeletről megfeledkezve, zene és lézershow kísérte kampánybeszédében azzal dicsekedett, hogy a világ minden szegletébe elviszik (az általuk elképzelt) demokráciát, akár a jövőben 75 éves fennállását ünneplő nyugati katonai tömb erejére támaszkodva is. Szép, vértől csöpögő új világ. Ne feledkezzünk meg a másik fél háborús bűnös magatartásáról sem. Az oroszok civilek ezreit gyilkolták le, tettek földönfutóvá. És mindegyre elrettentő atomerejével riogat minket a sarokba szorított fenevad.
Nem tudni, mit hoz a jövő. Valószínűleg egy erős nacionalista ukrán államot. Aki pedig nem kért ebből a szláv testvérháborúból, vagy otthonát veszítette, az elmenekült. Becslések szerint 17 millióan. Egy országnyi lakosság. És még nincs vége a háborúnak. A két szemben álló katonai tömb az elhúzódó háborúra játszik. Jelen állás szerint amerikai–ukrán győzelem várható, de ki tudja, mit tartogat még a putyini titkos gépezet. Csak egy a biztos: már most a legnagyobb vesztes Európa. Gazdasági ereje megroppant. Külpolitikai, katonai szempontból a Fehér Ház csicskásává vált.
Mi, kelet-európaiak sodródunk az árral, mint az utóbbi évszázadokban mindig. A széljárásokat jól kihasználó szerencsésebb nemzetek területeket, országokat nyertek. Mi a vesztesek csoportjába tartozunk. Most a kárpátaljai testvéreink kivéreztetése miatt aggódunk. Talán a vesztesek oldalán állunk?! Békét akarunk, de milyen áron?!
Vártuk a demokráciát, de csak az észak-atlantiak gyarmatává szelídültünk.
