Nem telik el hét katasztrófa nélkül a minden lehetőségek hazájában, ahol a szabályokat egyesek háborítatlanul semmibe vehetik, ameddig van politikai befolyás a hátuk mögött.
A nemzetközi médiában is figyelmet kapott szép hazánk az egyik, főváros melletti településen, egy autógáz-töltőállomáson bekövetkezett baleset kapcsán, amelynek több tucatnyi súlyosan megégett sérültjéből többeket külföldre kellett szállítani ellátásra. A figyelmet az váltotta ki, hogy a számtalan ígéret ellenére még mindig nincs egy olyan kórház a hazában, amely egy ehhez hasonló eset adott esetben nagyobb számú sérültjét el tudná látni. Ám ez valójában csak egy mellékszála az ügynek. A lényegi kérdés ott van, hogy hogyan is tud felrobbanni valami, ami tulajdonképp nem is létezik?
Ugyanis az eddigi hírek alapján a töltőállomás tűzrendészeti engedélyét 2020 júliusában bevonták, majd októberben be is zárták az állomást. Papíron. Mert a valóságban annak alapján, amit eddig tudni lehet, egy kisebb raktárnak is megfelelő mennyiségű, rendkívül tűz- és robbanásveszélyes cseppfolyósított gáz volt a telepen. Vagyis az engedély bevonásával papíron hatástalanított bomba helyett egy valódi időzített pokolgép ketyegett az aránylag sűrűn lakott területen, az ország egyik legforgalmasabb főútjának mentén.
Még rágondolni is hátborzongató, hogy ha az eset nem az esti órákban, hanem mondjuk a déli csúcsforgalom idején következik be, amikor az adott úton és helyen egymás lökhárítójában rostokolnak a járművek, és a tűzoltók is nehezebben tudják megközelíteni a helyszínt, ebből könnyen lehetett volna egy akár több száz életet is követelő tömegkatasztrófa. A helyzet veszélyessége kapcsán egyáltalán nem túlzás, hogy a médiában ezt az ügyet egyesek párhuzamba állították a közel nyolc éve bekövetkezett Colectiv-botránnyal.
Mert a papíron bezárt létesítményben ment tovább a munka, mintha mi sem történt volna, a telephelyet birtokló cég az üzleti adatbázisok szerint kitűnő egészségnek örvend, sajtóhírek szerint tavaly még egy környékbeli rivális vállalkozás üzemanyagtöltőit is felvásárolta, persze meglehet, hogy nem ez a felrobbant telephely jelentette minden tevékenysége alapját. Attól nem nagyon tartott, hogy a létesítmény törvénytelen működtetése miatt valami baj érhetné, mert a többségi tulaj papája az egyik olténiai város szociáldemokrata polgármestere, egyben a párt főtitkárának egyik bizalmasa. Ilyen összeköttetésekkel a minden lehetőségek balkáni hazájában nem szokás holmi vacak engedélyek felett sokat merengeni. Ameddig a befolyással szőnyeg alá söpört apró kellemetlenségekből a valóságban is robbanó katasztrófa nem lesz. Akkor aztán lesz ügyészségi vizsgálat, néhány szolgálatos baleket látványosan megbüntetnek, a szakhatóságok gyorsan lezavarnak egy ellenőrző hadjáratot, bírságokat osztogatnak, majd elszavalják a tévében, hogy jól megvédték a választókat. És megy minden tovább a maga rendjén, úgy, ahogy szokott a balkáni mocsárban, a következő durranásig, elnézést, botrányig.
