2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rendőrségi közlemények

Halálos baleset

Halálos baleset
Április 30-án, szerdáról csütörtökre virradó éjjel 1 óra után a Csatófalva községhez tartozó Szászszentiván külterületén, a 70-es községi úton egy 26 éves fiatalember elvesztette uralmát az általa vezetett személygépkocsi fölött, a kocsi megcsúszott a nedves úttesten, és az út menti fémkorlátnak ütközött, mely áttörte az autó oldalát, két utas halálát okozva. A gépkocsivezető könnyebb sérülésekkel megúszta. A rendőrségi közlemény szerint a férfi ivott vezetés előtt, a kilélegzett alkohol 0,38 mg/liter koncentrációt mutatott, következésképp bűnvádi eljárást indítottak ellene. 
Hamisított kukoricavetőmag-árusok
Április 29-én, szerdán a tekeújfalui rendőrőrs alkalmazottai tetten érték azt a két nyárádremetei – 25 és 35 éves – fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy április 22-én 110 kg hamis kukorica-vetőmagot adtak el a településen, aznap pedig 160 kg-ot próbáltak meg értékesíteni. A tizenhat darab tízkilós zsák tartalmát elkobozták, a két férfi ellen csalás és csalási kísérlet elkövetésének gyanúja okán indítottak eljárást, közölte a megyei rendőrfelügyelet.
Dokumentumok nélküli szállítmány
Petelén hatvan darab díszcserjét szállító haszongépjárműt állítottak meg szerdán, április 29-én a rendőrök. A 48 éves kisfülpösi illetőségű gépkocsivezető nem tudta okmányokkal igazolni a növények származási helyét, és árukísérő dokumentumai sem voltak. A gépkocsivezetőt 1000 lejre bírságolták, mely a díszcserjék becsült értéke.
„Utazó” bűnözőt azonosítottak
Május elsején azonosították azt a kovásznai illetőségű fiatalembert, aki április 23-áról 24-ére virradó éjszaka a segesvári vonatállomásban veszteglő vonaton eltulajdonította egy kalauz táskáját, mely 28 ezer lej értékű kitöltetlen vonatjegyet is tartalmazott. A bűncselekmények helyszínét változtató „uta­zó” bűnözőt a rendfenntartó szervek  május elsején Ónfalván (Oneşti) fogták el – mondta el lapunknak a rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Andreea Pop.
Koccanás Récsán
Tegnap, május 3-án délelőtt Récsán két személyautó koccanásáról számolt be Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője. Az enyhe ütközés  során csupán anyagi kár keletkezett, személyi sérülésről nem érkezett jelentés. Rendkívüli eseményektől mentes volt a májusi első, hosszú hétvége – közölte  lapunkkal Gagyi Mihai, a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség szóvivője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató