2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kölyökkutyákat mentettek a rendőrök

Állatorvost is bevontak az akcióba
Június 18-án, csütörtökön a nyárádtői rendőrök öt eldobott kölyökkutya életét mentették meg. Tettük rendkívüli népszerűségnek örvendett a közösségi oldalakon az állatmentők és az állatkedvelők körében.
Egy malomfalvi nő telefonon értesítette a rendőrséget, hogy egy út menti árokban magukra hagytak öt kölyökkutyát, amelyek remegnek, úgy átfáztak. A rendőrök a helyi állatorvos kíséretében siettek a helyszínre, és elszállították a kölyköket. Felhívásuk nyomán két kölyökkutya még aznap gazdára lelt.


Előzetesben az utcai telefontolvaj

Harminc napra minősített lopás vádjával került előzetes letartóztatásba egy 19 éves férfi, aki erőszakot alkalmazva tulajdonított el egy telefont az utcán.
Június 16-án arról értesítette a segesvári rendőrséget egy nő, hogy egy ismeretlen férfi kitépte a telefont a lánya kezéből. A rendőrség bűnügyi osztályának munkatársai rövid idő alatt a tettes nyomára akadtak, a telefonkészüléket sikerült visszaszerezni és a tulajdonosnak visszajuttatni. Az illetőt 24 órára őrizetbe vették, amit utólag, az ügyész javaslatára, megváltoztattak, és a Segesvári Bíróság Melletti Ügyészség 30 napos előzetes letartóztatási parancsot adott ki.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató