2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rendkívül operatív döntések a megyei tanácsnál

A szokáshoz híven, a csütörtöki soros megyei tanácsülés is rendkívül operatívan zajlott.

A szokáshoz híven, a csütörtöki soros megyei tanácsülés is rendkívül operatívan zajlott. A testület sorra vette a napirendi pontokat, s valamennyit megszavazta. Pontosabban egyet kivéve, mert a 13. pontot, ami a Transilvania művelődési központ létrehozásáról szólt, levették a napirendről. Ezt azzal indokolták, hogy a határozattervezeten igazítani kell, mert a művelődési és jogi bizottságban voltak megjegyzések, így a felterjesztett formában a határozattervezet nem fogadható el. 
 
Két mandátum megszűnt, egy új tanácsost beiktattak 
Elsőként két tanácsos – Boroş Raul Alin és Rus Dan Dorul – mandátumának a megszűnését fogadta el a tanács. Ez utóbbi helyébe Balaş Ionela Daniela liberális képviselő lépett, aki mostanig a segesvári önkormányzatban tevékenykedett. A másik tanácsosi hely egyelőre üresen maradt, s valószínűleg a jövő hónapi tanácsülésre már kikristályosodik, hogy ki foglalja el ezt a tisztséget. 
A tanácsülésen határozattervezetet fogadtak el a Marosvécsi Neuro-pszichiátriai Rehabilitációs Központ két pavilonja és a hozzá tartozó terület telekkönyvezésére, pontosabban a vécsi önkormányzat nevéről a megyei tanács nevére kerülnek az ingatlanok. 
 
Bizonyos díjszabásokat csökkenteni kénytelen az Aquaserv
A februári soros ülésen lekerült a napirendről az Aquaserv díjszabásaival kapcsolatos napirendi pont, most azt vártuk, hogy ezt újra napirendre tűzik. Nem történt meg. A képviselők érdeklődtek, hogy miért. Milyen gondok voltak a határozatban foglaltakkal? – kérdeztük Szabó Árpádot, a megyei tanács alelnökét, aki Ovidiu Dancu alelnökkel és több tanácsossal együtt tárgyalást folytatott az Aquaserv képviselőjével.
– A határozattervezetet azért töröltük, mert a benne foglalt díjakat túl magasnak találtuk. Itt főként a vízórák kiiktatásáról, illetve a szolgáltatás újrakezdésekor az órák újbóli bekötéséről van szó. Az Aquaserv 140 lejes tarifát alkalmazott volna, de az általunk kezdeményezett tárgyalásokat követően ezt a díjat 80 lejben állapították meg. Ez a csökkentés nagyon sokat jelent azoknak a fogyasztóknak, akik anyagi nehézségekkel küzdenek. A legtöbb esetben a szolgáltató a vízdíjhátralék miatt kellett leszerelje vagy lepecsételje az órákat. A meghibásodott vízórák cseréjének díját eredetileg 62 lejben állapították meg, az új határozattervezetbe 50 lejes díjszabás kerül. A cég által kibocsátott jóváhagyások díját is csökkentették, a fogyasztók „szétválasztási” díját 380 lejről 237 lejre. Ezeket a díjakat jóvá kell hagyják a helyi tanácsok is, majd ezután be kell terjeszteni a határozattervezetet a megyei tanácsnak – mondta Szabó Árpád. 
Dr. Pokorny László testületi tag elmondta: a tárgyalások során szóvá tette, hogy a vízüzem költségeit nagymértékben befolyásolja a Maros vizének a minősége is, hiszen a kőmosó állomások felkavarják, zavarossá teszik a vizet. Nap mint nap látja, hogy Petelén felül kristálytiszta a Maros vize, de Marosvásárhelyhez közeledve valóságos szennylé folyik, s ez kerül a vízüzembe, aminek tisztítása sokkal költségesebb, mint a tiszta folyóvízé. S ezzel a vezetékvíz előállítási költsége legalább tíz százalékkal nő. 
 
Alae – Szárnyak 
Három év után sikerült kivitelezni azt a kezdeményezést, mely révén létrehoznak egy kitüntetést, ez az ALAE cím odaítélésével jár. (Alae latinul szárnyakat jelent.) Elismerésként olyan személyek kapnák, akik valami kiemelkedőt tettek a megye társadalmi, gazdasági vagy kulturális életének fellendítéséért. A megyei tanácsnak eddig nem volt lehetősége kitüntetések odaítélésére, mint a prefektúrának vagy a marosvásárhelyi tanácsnak. 
 
Kiigazították a költségvetést 
Módosítani kellett a tanács 2016-os költségvetését is, hiszen ebbe újabb tételeket kell befoglalni. A megyei tanács 40 ezer lejt kapott a fejlesztési minisztériumtól a földrengésveszély csökkentésére. Egy másik tétel az alsóidecsi önkormányzattól érkezik, ugyanis az öregotthon alkalmazottai pert nyertek, ki kell fizetni nekik a bérhátralékokat, 53 ezer lejt. Ezt az összeget az önkormányzat kell átutalja a megyei tanács számlájára. A műszaki osztályon, pontosabban az útkarbantartó részlegen a felszereltséget kell biztosítani, ezekre az eszközökre kell pénzt átutalni. A dicsői kórháznak a közegészségügyi igazgatósággal közösen sikerült a minisztériumtól 83 ezer lejt elnyerni, ez is bekerült a költségvetésbe. 
 
Három utat korszerűsítenek 
Három út korszerűsítésére fogadták el a műszaki-gazdasági dokumentációt és a mutatókat. Ezek a Fehér megye határa–Herepe–Királyfalva–Ádámos, Fehér megye határa–Cintos–Marosludas és Beszterce-Naszód megye határa–Kozmatelke közötti útszakaszok. A határozattervezetet elfogadták, ezt követően kiírják a versenytárgyalást. Szabó Árpád alelnök szerint ezeknek az utaknak a korszerűsítésére idén sor kerül. 
 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató