2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A nyárádszentbenedeki Reménység néptánccsoport idén harmadik éve színesíti a néptánckedvelők nyarát.


A nyárádszentbenedeki Reménység néptánccsoport idén harmadik éve színesíti a néptánckedvelők nyarát. Fazakas János néptáncoktató irányításával minden évben egy-egy újabb tánccal gazdagítják tudástárukat, így mostanra már a negyedik koreográfiával büszkélkedhetnek. Az idő haladtával egyre több meghívást, felkérést kapnak Gyöngykoszorú-találkozókra, falunapokra, illetve otthoni fellépésekre. A csoport tagjai szívesen vesznek részt minden rendezvényen, legyen szó esküvőn a násznép szórakoztatásáról vagy időseknek szóló rendezvényről, a csoport vállalja a felkérést, ezzel is új ismereteket, önbizalmat szerezve. A fellépések sorát idén a Májusfa néptánctalálkozóval kezdték, amit rögtön az Erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozó követett, majd a nyárádszentbenedeki kultúrotthon felújítására rendezett avatóünnepség következett. Együtt drukkoltak több táncostárs érettségi és egyetemi vizsgái eredményeiért, hogy július második hetében együtt utazhassanak, és Magyarországon is bemutassák táncaikat. Ezt követően, július végén és augusztus folyamán Holtmarosra, Szentgericére, Ákosfalvára és Mezőbándra kapott meghívást a mára már húsz tagot számláló csoport. Bár a nyári programok torlódása miatt mindig volt néhány hiányzó táncospár, sikerült az ünnepi rendezvények színpadait megtölteni élettel, a nézőteret jókedvvel, és hagyományainkat, igazi értékeinket ápolva szórakozni és szórakoztatni, elismerést és hírnevet is szerezni.

A nyári emlékek kavalkádjára visszatekintve, idén is a legkedvesebb és legmaradandóbb élményt a magyarországi kirándulás jelentette. Nyárádszentbenedek több mint tíz éve testvértelepülési kapcsolatot ápol a Győr–Moson–Sopron megyei Edve községgel. A település fennállásának 750. évfordulója alkalmából színvonalas emlékünnepséget szervezett Edve község önkormányzata július 12-én, amelyre Imre László Csaba polgármester személyesen is meghívta a nyárádszentbenedeki tánccsoportot.

A csoport tagjai így számoltak be élményeikről:

Július 8–14. között felejthetetlen hetet tölthettünk Magyarországon. Nagyon jól éreztük magunkat, mindenki élményekkel gazdagon érkezett haza.

A kirándulásnak több állomása is volt, az első megálló Kiskun-lacházán, a Petykó Majorban volt, ahol már az előző évben is vendégeskedtünk. A Duna-parti mesebeli tanyán nagy szeretettel fogadott Sneider Péter tulajdonos valamint Móréh Csaba és családjuk. A két nap alatt pihentünk, lovagolhattunk, a ráckevei AquaLandben fürödhettek vagy akár a Duna vizében is megmártózhattak az arra vágyók. Utunk folytatásaképpen Edvére, Dénesfára, Beled községbe látogattunk. A testvértelepülésen igazi testvéri szeretettel vártak és fogadtak. Az edvei polgármester és kedves felesége körbekalauzolták a csoporttagokat és a kísérőket, hogy megismerhessük a szép és rendezett, barátságos Edve falut és a környékbeli településeket is. Alkalmunk nyílt megcsodálni Fertődön az Eszterházy-kastélyt és Sopront, a hűség és a szabadság városát. Szálláshelyünk Dénesfa község vendégházában volt. Itteni kedves vendéglátónk Takács Lajos polgármester volt, akinek kíséretében meglátogattuk a Cziráky-kastélyt és a kastélyt körülölelő, természetvédelmi területté nyilvánított, gyönyörű angolparkot.

Megvalósult utazásunk célja is, hogy ápoljuk a testvértelepülési kapcsolatot Nyárádszentbenedek és Edve között. Az ünnepség díszvendégeiként erdélyi táncokat és népviseleteket mutattunk be. A nyárádmenti, mezőségi és küküllő-menti koreográfiákkal valamint szavalattal és egy, a Toldalagi-kastélyról készült olajfestménnyel ajándékoztuk meg az edveieket. A falunapok keretében részt vehettünk a minden évben megszervezett tombolahúzáson is, ahol szép ajándékokat nyertünk. Többen is találkoztunk a gimnazistaévek nyári táboraiban megismert, rég látott ismerősökkel, felelevenítettük emlékeinket, a régi barátságokat. Ott-tartózkodásuk ideje alatt ínycsiklandozó étkekkel vendégelték meg a csoportot. Nagy Gábor alpolgármester és az edvei önkénteskedők „Csipet csapata” is azon fáradozott, hogy jól érezzük magunkat. S mivel mindig akad üröm az örömben, most sem lehetett másként. Hazautazásunkkor az autóbusz műszaki meghibásodása miatt több órát állnunk kellett. De a Fennvaló és a jókedv, no meg a hozzáértő buszsofőrök átsegítettek ezen az akadályon is. Vasárnap hajnalban már az erdélyi hegyek köszöntek vissza nekünk.

Hálás köszönetünk Nám Mária Emese tanítónőnek és Nám Vilmos falutanácsosnak, kiknek köz-reműködése és jelenléte nélkül nem valósulhatott volna meg a kirándulás. A tánccsoportot az egyesület részéről még elkísérte Máthé Delinke tanítónő. Természetesen hálával tartozunk elsősorban Fazakas János táncoktatónknak, aki felkészített és ezúttal el is kísérte a csoportot. A több mint 1600 km-es utazás és a hatnapi ott-tartózkodás költségei támogatók nélkül nagyon megterhelők lettek volna a táncos ifjak családjai számára.

Az Együtt Nyárádszentbenedekért Egyesület által kulturális rendezvényre benyújtott pályázatra a Maros Megyei Tanácstól 800 lejt kapott a csoport erre az útra, amelynek költségeihez még hozzájárult az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal és a tánccsoport ifjainak szülei. Ottani ellátásunkról kiskunlacházi vendéglátóink, valamint Edve és Dénesfa község önkormányzata és polgármesterei gondoskodtak. A csapat szállítását az Emitrans szállítási vállalat és sofőrjei, id. és ifj. Fábián Gyula biztosították.

Köszönjük szépen mindannyiuk-nak ezt a felejthetetlen kirándulást!

Codó Edina és Triff Boglárka, a Reménység néptánccsoport tagjai

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató